PETKÓ JENŐ

 

Meskete
A gyerekek ötleteiből készült mesejáték

 

 

 

 

 

 

Játsszák: a csoport minden tagja

CSISZECSOSZA anyó

TIPETOPA apó

KELE

                        A fiaik

KÓTYA

VAKARÉK

KORTYOMBÉLOMSZORTY

SZORTYOMBÉLOMKORTY

MORDIZOMADTA mézeskalács-katona

MÉZESMÁZOS néne, mézesbábos

KORTYOMFITTY király

LÁRIFÁRI királyné

FITYISZ a lányuk

ABIBABI dajka

SZOBALÁNY

SZAKÁCSNÉ

FULLAJTÁR

KOCSIS

KERTÉSZ

KUKTA

BABA

HAJCIHŐ sárkány

SENKIHÁZI NAGY IZÉ /csak a hangja/

SEMMIKE a lánya /csak a hangja/

NEFELEJCS

PROLOG

MESÉLŐK /minden szereplő/

 

 

 

 

 

            A játék meséje gyerekek improvizálásából született. A prózai szöveg megverselése – akár kínrímekkel, döccenőkkel is – fokozza a játszók kedvét, lendületet, ritmust ad a darabbeli történéseknek.

            Az énekelve vagy hangoskodva beszaladó gyerekek kezében lufik, ernyők vagy más tarkaságok: ezek lesznek a díszletelemek: fák, bokrok, tarka rét és a kígyózó testű sárkány. A kellékek és jelmezek is csak jelzések: kendők, fejfedők, lámpaernyő vagy szakajtókosár /stb./ a korona, ócska szőnyeg a palást, stb. – a nyílt színen adják fel egymásra, bajuszt, zsinórozást rajzolva varázsolják és beállítják szereplővé. Végig mindenki színen van, figyel, játszik, reagál az eseményekre, Vakarékon kívül /Ő végig önmaga/ több szerepet játszhat, s közben szólóban vagy csoportban „meséli” az összekötő szöveget. /Semmiképp ne egy gyerek legyen a narrátor!/

 

 

PROLÓG /Előrejön a „mesefa” alá, eljátssza a „madarat”; babusgatja, a nézőtér fölé repíti, a köréje gyűlt játszókkal együtt tekintetükkel kísérik a reptét/

                        Mese, mese, meskete!

                        Itt a világ közepe.

                        Kihajtott egy bokrétafa,

                        Ágbogazott hetven ágra.

                        Hetven ágán hetven fészek:

                        Benne költi a mesketéket

                        Tulimadár, - tarkabarka,

                        Tulitarka szárnya, farka.

                        Arra jártam, mesét hoztam,

                        Itt burukkol a markomban.

                        Huss, te, buba! Fénymadár.

                        Képzeletszárnyon szállj!

/Mind hátul és oldalt helyezkednek el/

MESÉLŐK /Egyik az öregasszonyra kendőt köt és előre vezeti, a másik az öregre ad kucsmát, és azt mutatja be/

                        Egyszer volt egy Tipetopa!

                        A párja meg Csiszecsosza!

A KÉT ÖREG /Együtt/ Most is vagyunk, nem csak régen,

                                      Éldegélünk a mesékben. /Leülnek/

MESÉLŐ /Körülnéz/     A fiaik?

KELE /Hetykén, komikus nagyképűséggel beáll a szülők mögé/

                                       Kele!

KÓTYA /Bemutatkozik ő is és bumfordian beáll a családi képbe/

                                       Kótya!

MESÉLŐK /Az előbbi kettő/ Mintha még egy hiányozna!?

VAKARÉK /Hegyesen/  Itt vagyok, la! Vakarék!

                                        Nélkülem hogy kezdenék?! /Leül a szülők elé/

MESÉLŐK /Szólók és kórusok/

                                        No, most már van eleje,

                                        Teteje van veleje –

                                        Indulhat hát kunkorodva

                                        - kacskaringós kunkorokba –

                                        Pöndörödhet a meskereki

                                        Mese - mese - meskete!

CSISZECSOSZA           Minden tagom, csontom sajog,

                                        Gyötörnek a gondok, bajok.

/Fiaihoz/                           Házasodnotok kén’ régen,

                                        Asszonyt hozni, hogy segítsen!

MESÉLŐ                        Közbeszólt apó, hogy: /Érintve figyelmezteti/

TIPETOPA /Akkurátusan/ Hmmm!

KELE /Hebehurgyán/      No, ha kéne, - üsse kő,

                                        Nincsen semmi bökkenő!

                                        Olyan fehérnépet szerzek,

                                        Milyet nem is látott kelmed!

                                        Tömje degeszre a batyut!

                                        A talpamra útilaput,

                                        S porzik mögöttem az út!

KÓTYA /Naivan esetlen/Nem oda a Buda, bátyám!

                                        Vállra vetve a tarisznyát,

                                        Fütykösöm is útra készen,

                                        A szerencsét nyakon csípem.

                                        Én is veled tartanék!

VAKARÉK                    Egy életem, egy halálom,

                                        Már csak én is megpróbálom!

KELE, KÓTYA              Hogy épp te, Vakarék?!

VAKARÉK                    Nekem is jut még pogácsa.

TIPETOPA                     Hmmm!

MESÉLŐ                        - szól újfent apó rája.

VAKARÉK                    Az se baj, ha maradék.

MESÉLŐK /Elosztva mondják, … a helyben járva vándorlóknak játszani a szöveg szerint: parolázva búcsúzás az élő kaputól, mögöttük vonuló fák, égő majd elfújt gyertya, nappal-éjjel, a tél-ősz: vatta és levelezőlap, stb./

                                        Illa berek, nádak, erek,

                                        Mind a három útnak ered.

                                        El sem is bucsuznak mástól,

                                        Csupán a kapufélfától.

                                        Mennek, mennek, mendegélnek

                                        Által árkon, bokron, réten,

                                        Fittyet hánynak csikasz szélnek,

                                        Izzadnak a napsütésben.

                                        De csak mennek, mendegélnek,

                                        Mígnem egy fa alá érnek.

KELE                              Húzzák már a levesnótát!

KÓTYA                          Gyomrom korogja a kótát!

KELE                              Idesüss, hé, Vakarék!

                                        Hogy ne húzza gyönge vállad,

                                        A te elemózsiádat

                                        Pusztítsuk el legelébb!

VAKARÉK                    Jól van, bátyók, nem sajnálom,

                                        Tessék, jó szívvel kínálom! /Leülnek, gyorsan elkapkodják a pogácsát, neki már nem jut – megtörli a kendővel az éhesen maradt száját/

MESÉLŐK                     Kétfelé áll – úgy jóllaktak – a fülük is.

                                        Lóra kaptak.

                                        Azaz lábra!

                                        Nappal, éjjel

                                        Mennek hegynek s völgybe le.

                                        Ha hó esik, ha levél hull.

                                        Bendőjük újra megkordul.

KÓTYA                          Megint ennünk kellene!

VAKARÉK                    Most te add a pogácsádat!

KELE                              Attól felkopik az állad:

                                        Eszik, kinek van még mit!

VAKARÉK                    No, de, bátyus, így nem gilt!

KÓTYA /Kárörvendőn/   Ki traktával parádézott,

                                        Most nyelje csak az éhkoppot! 

MESÉLŐK                     Vakarék, mást mit tehetett,

                                        Minden bokrot megzörgetett,

                                        Kolészott epret, fürjtojást.

                                        S talált két fura figurát.

VAKARÉK /A két szétnyíló bokor mögött fejen álló fiúkhoz/

                                        Adjon Isten, jó napot!

                                        Faramuci a dolog:

                                        Jancsiszögként fejen állva

                                        Éltek bele a világba?!

KORTYOMBÉLOMSZORTY Állj fejre te is, gyerek

                                                   Így lesz a világ kerek!

SZORTYOMBÉLOMKORTY Gyógyír minden hibájára:

                                            Kifordítod visszájára, -

                                            Bú, gond elszáll általa.

VAKARÉK                    Az nekem se ártana!

KORTYOMBÉLOMSZORTY Ez a dolgok titka, nyitja:

                                                   Ha nem tetszik, - nézd fordítva!

                                                   Nevem Kortyombélomszorty.

SZORTYOMBÉLOMKORTY Én meg Szortyombélomkorty.

VAKARÉK                    Köszönöm a jótanácsot

                                        Zsebre vágom és odébb állok

                                        Kitanulni a világot.

MESÉLŐ                        Azzal tovább mendegéltek. /Leáll útjelző táblának/

                                        Míg egy általuthoz értek.

MESÉLŐ /Beállítja…/    Ott állott egy marcona /Sisakot vagy papírcsákót tesz rá/

                                         Mézeskalács-katona.

MESÉLŐ                        Deli, sudár, nyalkabalka, /Bajuszt fest neki/

                                        Nyársegyenes harcsabajsza,

                                        Rajta subick-pödörincs.

MESÉLŐ /Zsinórozást firkant a melegítőjére krétával/

                                        Kacagánya sodorincs.

MÉZESMÁZOS /A katona mellé áll, karján kosár/

VAKARÉK                    Néném, kend talán a dajka?

MÉZESMÁZOS /Vezényel/ Hapták! Hé! Mordizomadta!

KELE /Csúfolódnak/      Egyedül tán fél a srázsa!?

KÓTYA                          Anyámasszony katonája!

MÉZESMÁZOS             Csitt, te, hékás! Mézesmázos

                                        Anyó vagyok. Mézesbábos.

                                        Lám, ezt is én dagasztottam,

                                        Mézzel gyúrtam, szakasztottam,

                                        Mézesbábból megmintáztam,

                                        Cikornyásra kipingáltam.

KELE                              Most meg azért vigyáz rája,

                                        El ne vigye más macskája.

MÉZESMÁZOS /Fontoskodva/ Dehogy, lelkem! Államérdek!

MORDIZOMADTA /Óbégat/    Jaj, Kortyomfitty! Szegény fejed!

KÓTYA                          Ilyen melák, hogy pityereg!

MÉZESMÁZOS /Menti, magyaráz/ A szíve is báb, szegénynek!

MORTDIZOMADTA /Kesereg/ Gyászol Bukferencia,

                                                     Mert nincs ki az oskola.

MÉZESMÁZOS /Nyugtatná/ Ne bőgj! No! Csillapodj, szentem! /Törülgeti a szemét, orrát/

                                           Azért őrzöm, vigyázom,

                                               Ha szétkeni harcsabajszát

                                               Rögvest újra pingálom.

VAKARÉK                    Akárki legyek, ha értem.    

MORDIZOMADTA                  Hisz ezt magyarázom éppen: /Mutatja/

                                                    Az ott túl Bukferencia,

                                                    A népe meg elátkozva

                                                    Ugrabugrál hét év óta! 

MÉZESMÁZOS /Csitítja/          Így nem lesz búcsúfia!

MORDIZOMADTA /Folytatja/  Mindenki feszt kánkázik,

                                                     Pedig a kő hibádzik!

/Átrendeződik a színpadkép: a királyi udvarban szinte minden játékos /a három fiú kivételével/ kánkázik, azaz ugróiskolázik az adott térnek megfelelő kisebb-nagyobb csoportokban. A mesélők is az egy-két mondatos narrációjuk előtt, után, közben. A megnevezettek külön csapatban, esetleg egy-egy tárggyal jelölve /ostor, fakanál, stb./ A királyi család négy tagja a róluk elmondottak szerint ugrálnak./

MESÉLŐK /Egymást váltva/ Bezzeg, amikor meglátták,

                                        Tátott szájjal csodálták.

                                        Járja ott a szobalány is,

                                        Szakácsné is, - fullajtár is, -

                                        Kocsis, - kertész, - kukta, - bába,

                           /Együtt/ Akár a bolondok háza!

                                        - Ábibábi, - a vén dajka, -

                                        Tittyen-tottyan, mégis rakja!

                                        - A királyné, - Lárifári, -

                                        Alig tud lépni, zihálni.

                                        - Kortyomfitty, bár reng a hája,

                                        Mégis király-módra járja,

                                        Fenségesen, peckesen,

                                        Nem pihen egy percet sem.

MESÉLŐK                     - Nézd csak Fityiszt, - a királylányt,

                                        El se hinnéd, ha nem látnád.

                                        Lippentősen lebben, szökken,

                                        Kirittyentett rokolyáján

                                        Itykés recefice röppen.

VAKARÉK                    Felség, állj meg! Csak egy szóra!

KORTYOMFITTY /Ugrál/ Ki zavar?! – Húzzák karóba!

VAKARÉK                    Karót? – Nekem? – Valahogyan

                                        Nem füllik most rá a fogam!

LÁRIFÁRI /Kánkázva/   Akkor alómars! – Lódulj!

                                        Tágasabb a kapun túl!

VAKARÉK                    Lánykérőbe jöttünk, felség!

KÓTYOMFITTY /Mérges/ Nem érek rá! Nem látod,

                                             Állam ügyben kánkázok!

FITYISZ /Ráförmed/                       Tudod te, hogy mit beszélsz!?

                                             Kánka helyett vőlegényt?

ÁBIBÁBI /Flegmán/           Abbahagyni úgyse lehet,

                                             A kánkakő rég elveszett.

LÁRIFÁRI /Dicsekszik/       Azaz, hét éve ellopta

                                              Hajcihő sárkány! Orozva!

VAKARÉK /Elszántan/        Egy életem, egy halálom

                                              Ígérem, hogy visszahozom! /Cigánykerekezve el/

MESÉLŐK                     S útnak indult Vakarék.

                                        - Átkelt az Óperencián. –

                                        - Át Hencidán, - át Boncidán,

                                        Míg egyszer csak odaért.

/A szereplők egymás mögé fogódzkodva hosszú, kanyargós sárkányt alkotnak/

VAKARÉK                    Mit látok?! Csak nem te vagy?

                                        A tolvaj sárkány-fenevad?!

HAJCIHŐ                       Mit hallok? Köhög a bolha?

                                        Jobb lenne, ha elugorna,

                                        Négyrét hajtott tökmag-hős!

VAKARÉK                    Kicsi a bors, de erős

/Csúfolva hergeli/            Mégse reszkess, - nem bántalak,

                                        Lágy szívem van megszántalak!

HAJCIHŐ /Elámul/        Teee? Engemet?

VAKARÉK                    Egyezzünk ki! –

                                        Párbajozzunk, - nem birkózva,

                                        Inkább ésszel, - ember módra!

                                        Csak engem kell utánozni.

HAJCIHŐ                       Áll az alku!

VAKARÉK                    Itt a kezem!

HAJCIHŐ                       Fogaimat máris fenem.

VAKARÉK                    Ha te győzöl, szolgád leszek.

                                        Ha én, - elviszem a követ. –

                                        Hogy jobban halld, amit mondok,

                                        Most a hátadra pattanok. /Felmászik/

                                        Így! Most csináld te is, rajta,

                                        Ülj föl a saját hátadra!

HAJCIHŐ /elhűlve/        Sajátomra? – Hogyan, kölyök?

VAKARÉK /flegmán/     Én is a tiéden ülök!!!

MESÉLŐK                     Hajcihő meg szégyenébe. /szétszélednek/

                                        Elbujdosott más mesébe.

                                        - Ez alatt meg a két dőre,

                                        Cipekedik nyakrafőre:

                                        - titkon verseng a két balog,

                             Hogy melyikük köve nagyobb. /a két fiú kővé kuporodott két gyereket gurít, cipel önelégülten/

KELE                              Vagy öt fonttal több súlya van,

                                        Már királynak érzem magam!

KÓTYA /Vakarékról Kelének/ Nézd, a balgát, szégyenszemre,

                                        Egy kaviccsal odamenne!

KELE és KÓTYA          tessék, felség a kánkakő! /az újra ugrabugráló udvari nép hasra esik az elébük gurított kő-gyerekektől/

KÓTYOMFITTY /hason/ Jaj a hasam! Hol a bakőőőő?!

                                        Akarom mondani: bakóóó!

                                        Lefejezniii! – Aljas csalóóó!

LÁRIFÁRI /hason, siránkozva/ Ezek miatt tévesztettünk!

FITYISZ /örömmel/        Újra előröl kezdhetjük!?

VAKARÉK /ez alatt gyorsan leugrálta, befejezte az ugróiskolát/

                                        Nem kell, mert én befejeztem!

                                        A játékot. Meg is nyertem.

MIND /csalódottan/        A kánkázást? Hogy lehet?

VAKARÉK                    Visszaszereztem a követ.

SZOBALÁNY               És akkor most?

FULLAJTÁR                  Mit csináljunk?

ÁBIBÁBI                       És ha papás-mamást játszunk?

KOCSIS                          Focizzunk!

KUKTA                          Az unalmas!

SZAKÁCSNŐ                Na és, hogyha lakodalmast!

BÁBA /ugrál/                  Stipi-stopp a menyasszony!

KERTÉSZ                       Ki lenne a vőlegény?

                                        Aki téged válasszon?

KOCSIS                          Kiolvassuk, jó?...Ec-pec…

SZAKÁCSNÉ                            Vőlegény csak te lehetsz!

FITYISZ                         Én vagyok a nyereményed!

LÁRIFÁRI                     Legyőzted a sárkányt, ezért

                                        Elnyerted a lányunk kezét.

FITYISZ /Ostobácska/    A kezemet? Csak? – Felőlem!

                                        Marad még elég belőlem.

                                     Csak gyorsan a lakodalom,

                                     Mert sok a játszanivalóm!

VAKARÉK                    Felség, nálunk házasodni

                                        A legöregebb báty joga.

                                        Neki add a lányod oda.

FITYISZ                         Mindegy nekem, így is jó.

KORTYOMFITTY /Gyorsan összeadja őket/

                                        Üsse a kő! Ásó…kapa…

                                        Fityiszt neked! /Megölelné/ Fiam!

KELE /Szintén megölelné az apóst, de a neje leinti/ Papa!

FITYISZ                         Elég ebből. Csak az a jó,

                                        Te leszel mindig a fogó!

SZOBALÁNY               Ne fogócskát!

KUKTA                          Pilinckázzunk!

FULLAJTÁR                  Inkább seggreverőst játsszunk!

MIND                             Az új seprű jól söpör,

                                        Te borulsz be legelőször! /Körbeveszik, ütik Kelét és hátra vonulnak/

MESÉLŐK                     Már csak ketten mendegéltek.

                                        Sűrű erdő vadonában /A szereplők erdőt alakítanak/

                                        Nagy, kerek tisztásra érnek.

/A nagy körben guggoló szereplők alkotta tisztáson csodálkozó, bámuló tekintetükkel eljátsszák a láthatatlan várat, a részleteit és a nem létező óriás lakóját, a két fiú pedig szöveg szerint cselekszik/ A MESÉLŐ szöveget szólisták és kórusok váltogatva mondják/

                                      - Kerek réten kerek semmi,

                                      - Közepén még nagyobb semmi,

                                      - Ott setétlik, égig mered

                                        A Nincsen-vár nincs fala.

                                      - Bástyája sincs, de az kerek,

                                      - Nincs kapuja, ajtaja.

                                      - Kacsaláb sincs, az forog.

                                      - Nincs-szélkakas nyikorog.

                                      - Hétnincs-tornyán sok nincs-ablak.

KÓTYA /Bámulva/         Itt a semmiben is laknak?!

VAKARÉK /Természetesen/ Persze! – Hé, ki van bent?!

SENKIHÁZI IZÉ /Fiúk kórusa, vagy a guggolók közül három, külön hangszínű és magasságú trió, három irányból jövő hangja, esetleg mondatok, szavak közben válogatva három irányból szólóban beszél/ Sejtelmesen lassú, távolról érkező a hangja/ Seeenki!

VAKARÉK /Fölfelé/      Be szeretnénk menni!

SENKIHÁZI /Visszhangozva/ Enni?

KÓTYA /Felrikkant/      Újjé! Hallod, öcskös?! – Várnak!

                                        Talán éppen vacsoráznak!

MESÉLŐK /Szólókra és csoportokra osztva, a hangokat – a két fiú a cselekvést el is játsszák/

                                      - Nincsen lépcsőn fellopóznak,

                                      - Nincsen ajtón bekopognak, /Kopogás/

                      /Reccsenés/ Letörött a kilincs, /Eldobják/

            /Ajtónyikorgás/  - De kitárul, ami nincs.

                                      - Nincsen-kincset szemre venni /Nézelődnek/

                                      - Nincs idejük.

/A guggolók létek ritmusát verik a padlón/ Döng a semmi.

          /Kattanás/ - Nincs-ajtón se-zár pattan,

                                      - Nincs-padlón zord lépte csattan,

/Mind félelmes bámulattal/ S ott áll talpig semmibe

                                        Egy behemót Senkise!

SENKIHÁZI /Csak félelmes hang/ Pfujjj! Valaki-szagot érzek!

                                        Kik ezek a vakmerészek!?

KÓTYA /Ijedten bújna/   Senki!

SENKIHÁZI /Örömmel/ Igazán?

VAKARÉK /Bátran/      Dehogy!

                                        Én biz valaki vagyok,

                                         Úgy hívnak, hogy VAKARÉK.

SENKIHÁZI /Fitymálva/ Az nem sok.

VAKARÉK                    De nekem elég.

                                        És te ki vagy?

SENKIHÁZI                  Seholsincsen

                                        Senkiházi Nagy Izé,

                                        Nagysemmiség fejedelme.

                                        Kincsem minden, ami nincsen,

                                        Temérdek a seholsincsem.

VAKARÉK                    Irigyelnem illene?

                                        De ha valami lenne!?

SENKIHÁZI                  Valamit mersz emlegetni,

                                        Hol a valami csak semmi!?

VAKARÉK                    A valami mégis a van,

                                        A semmi meg, ami nincsen!

SENKIHÁZI                  Nekem ez a nincs a kincsem.

                                        Gond, baj, munka nem emészt,

                                        Irigy tolvajtól se félsz.

                                        Magad sem vagy, s ez olyan kéjes, -

                                        Sőt, még ezt a kéjt se érzed.

VAKARÉK                    Ostobaság, lárifári!

SENKIHÁZI                  Ostoba tud így vitázni!

                                        Társad ki senki mert lenni,

                                        Megkapja egysincs lányom,

                                        Mától ő lesz az al-senki.

KÓTYA /Örül, öccséhez/ Hallod, pupák! – mit kell tenni?

SENKIHÁZI                  Mást semmit, csak holnemlenni.

KÓTYA                          Juhééé! Csakis ez kell nekem,

                                        Senki legyen is a nevem!

SENKIHÁZI                  Úgy lesz!

VAKARÉK                    Állj, te szerencsétlen!

SEMMIKE /Hangja a guggolók közül szavanként, félmondatonként mindig más-más irányból/

                                        Társam lesz a semmiségben.

                                        Én a Semmike vagyok,

                                        Ha vagyok is, nem vagyok,

                                        Az se vagyok, aki vagyok,

                                        Találj meg, most hol nem vagyok!

VAKARÉK /Forgolódva keresi/ Hol vagy?

SEMMIKE /Incselkedik/ Tán itt? Vagy ott?

VAKARÉK                    Merre?

SEMMIKE                      Keress talán semerre!

VAKARÉK                    Bátyus, menjünk! Ne keresd!

SEMMIKE /Gúnyosan nevet/ Seholsincs senki lett!

KÓTYA /Eltűnik a guggolók közt/

SENKIHÁZI /Gúnnyal Vakarékhoz/           Egyedül vagy! Magadra vess,

                                        Valamit a nincsből keress!

VAKARÉK                    Keresem és megtalálom,

                                        A van lesz az én világom!

                                        Te me…?

SENKIHÁZI                  A babéromon ülök,

                                        Míg végleg megsemmisülök.

VAKARÉK                    Megyek tovább! De hol az út?

                        /Lelkesen/ Fantázia, mutass kaput!

NEFELEJCS /Dalolva betáncol/ Búzavirág, margaréta, szarkaláb,

                                        Pipacs, zsálya, kankalin és gyöngyvirág,

                                        Pitypang, katáng, kék ibolya, kikerics –

                                        Vadvirág közt virág vagyok magam is.

VAKARÉK /Kedvesen/   Szép húgom, mondd, mi a neved!

NEFELEJCS /Dévajul/    Találja ki!

VAKARÉK                    A nyelvedet

                                        Jól fölvágták!

NEFELEJCS                   A szám szóra termett!

VAKARÉK                    No meg talán csókra!

NEFELEJCS /Zavarban van/ Menjen már kend!

VAKARÉK                    De nem ereszt,

                                        Fogva tart a két szemed.

                                        Ha rám veted, kiolvasom

                                        Belőle a nevedet.

NEFELEJCS /Hajolva mutatja/ Nosza, csak silabizálja!

VAKARÉK /Mintha olvasná/  Kék, mint az ég, kék, mint a tó…

                                        Nefelejcs vagy!

NEFELEJCS /Mű-duzzogással/ Maga csaló!

VAKARÉK /Kedvesen/  Tükröt tart a szemed kékje,

                                        Csillag fürdik mély tavában,

                                        Fény bucskázik a mosolyában,

                                        Szédül, aki belenéz.

                                        Orcád dombján pipacs ég.

                                        A sok szépség varázsától

                                        Kivirul a puszta rét!

/A játszók benépesítik a teret, színes kellékeikkel virágzó rétet varázsolnak/

                                        Sok nincs közt a vant kerestem,

                                        Csodát várva terád leltem.

NEFELEJCS                   Tudod már, mi a valami?

VAKARÉK                    Tudom. Akarod hallani?

NEFELEJCS                   Csak akkor, ha kimondható!

                                        Szerelemhez nem kell a szó!

VAKARÉK                    Én mégis égig kiáltom:

                                        Szeretlek, és légy a párom!

NEFELEJCS                   Nem lesz nálunknál boldogabb /egymás kezét fogva lassan forognak/ 

                                      Senki a kerek világon!

EGYÜTT                        Mindig egymás kezét fogva,

                                        Nincsből is valamit álmodva,

                                        Átröpülünk a világon,

                                        Tarkabarka szivárványos meseszárnyon.

PROLOG /Újra elöl a mesefával/ Mese, mese, meskete,

                                        Eddig tartott a mese. Minden jó, ha jó a vége!

                                        Minden jó, ha jő a vége!

                                        Tulimadár, mesemadár

                                        Nem ül vissza a fészkére,

                                        Hogyha hívod, válladra száll

                                        Új mesével a csőrében.

EGYÜTT                        És ha neked ez nem tetszett:

                                        Te mesélj magadnak szebbet!

/Meghajolnak, ledobják a lufikat a közönségnek, örömmel rikongatva leszaladnak, vagy a játszók találjanak ki maguknak szebbet és jobbat!/

 

 

 

 

 

PETKÓ JENŐ

 

MEGHALT EGY LÁNY

 

SZEREPLŐK

 

Újságíró

Anya

Igazgatónő

Tanár

Ildi

Laci

KISZ-titkár

 

Még a bekonferálás előtt jellegzetes vasúti lárma hallatszik: tolatómozdony pöfékel, várakozó utasok zajonganak.

 

HANGSZÓRÓ  Az első vágányon gyorsvonat halad át, a vágány mellett fokozott figyelmet     kérünk! – Vigyázzanak az első vágány mellett, gyorsvonat halad át!...

 

A szöveg vég nélkül ismétlődik, míg el nem nyomja az érkező vonat felerősödő zakatolása. Majd: éles dudálás, sikoltás, csattanás, fékek, kerekek csikorgása. Kiabálás, hangzavar, amiből csak mondatfoszlányok érthetőek:

                   Mi történt? ... Egy öregasszony… elütötte… egy lányt… éppen odanéztem… a túloldalon… maga látta… kivágta a mozdony… rettenetes… stb.

Felüvölt az érkező mentő szirénája, majd kis szünet után távozóban elhalkul. Vele a zaj is elúszik.

Csend, majd telefontárcsázás:

 

ÚJSÁGÍRÓ  Halló! ...Varjas vagyok, az újságtól… A vasúti baleset sérültje felől érdeklődöm!... Igen… Várok… Igen… Meghalt?

 

Kattan a telefon, majd gong.

 

A műsorközlő most mondja be a címet és a bemondó szöveget. A konferálás után:

 

Írógép kattog. Hangja a közben kezdődő monológ alatt lehalkul, majd elúszik. Mindegyik monológ végén, az utolsó mondatok alatt fokozatosan felerősödve kopog az írógép, zene helyett ez választja el, vagy köti össze az egyes szereplők szövegét, jelezve, hogy az újságíró írás közben idézi fel szó szerint a beszélgetés részleteit.

 

ANYA  Mit is tudnék én még mondani maguknak? Mit mondhat egy anya, akinek már jaja sincs, könnye sincs már sírásra? Csak a nagy üresség, meg a tépelődés, meg a fájdalom, a mérhetetlen fájdalom maradt már nekem! – Azt mondják meg nekem, miért! Én vagyok a legbűnösebb ezen a világon, hogy így ver engem az Isten, így büntet, ég a saját lányom is? Miért? ...Kiért? ...Egy idegen, ismeretlen asszonyért, aki még csak egy jó szóra se jött el, egy szál virágot se vett a sírjára? Egy idegen miatt nem gondolt se a saját fiatal életére, nem számolt az érte pusztuló anyjával!... A felnevelő szülőanyjával, aki életének minden percét, minden boldogtalan percét érte, az egyetlen lányáért áldozta föl! ...Mert csak érte volt minden, csak érte morzsolódott fel apránként az egész szerencsétlen életem! ...Itt maradtam fiatalon, tapasztalatlanul, tanácstalanul, társtalanul vele… Elgondolhatják, milyen nehéz… milyen keservesen nehéz volt apa nélkül, támasz nélkül, szegényen, de tisztességgel, becsületben felnevelni! ...Ráaggattam volna a csillagos eget is, hogy ne érezzen hiányt semmiben! ...Férjhez mehettem volna… akadt volna férjem nekem is… fiatal voltam még… szép is voltam… kerülgettek is…de vajon kit találhattam volna, aki neki is apja helyett apja lett volna? …Hol az az ember, aki szívesen a nyakába veszi a más gyerekének a nyűgét, baját? …Nem,… az én lányom nem lett senki lábakapcája! Nekem meg nem maradt más, csak az áldozat! …a lányomért! …A Magdikámért! …Csak ő volt a vigaszom, a reményem!

…És most itt maradtam megint egyedül, mit a szedett szőlőtőke! Mire magamnak is szükségem lenne támaszra, gyámolítóra, még az sem lesz, aki rám vesse a szemét,… aki odalökjön egy pohár vizet!

…Hát hogyne lenne csupa sírás, feneketlen bánat már az én életem!

 

Írógépkopogás.

 

IGAZGATÓNŐ  …- Nagyon nehéz így beszélni róla, még nagyon közeli a döbbenet,… a megrendülés,… a gyász!

…Mit is mondjak a Magdikáról,… az élő Magdikáról? …Tudja, nálunk sok a gyerek,… túlzsúfolt az intézet,… sokan vidékről valók, a legtöbb hurcol valamilyen sérülést… valamilyen rejtett traumát. …Aztán belecsöppennek itt egy szokatlanul nagy közösségbe, amelyik – hisz ez természetes is! – a számukra csak csupa idegenekből áll… Erre a legtöbbjük természetes reakciója a bezárkózás!...

Ezért szinte lehetetlen mindegyiket ismernünk! ...Így fordulhat elő, hogy csak akkor figyelünk fel egyikre-másikra, amikor történik vele valami… mint most ez a – sajnos! – szomorú eset…

Nem… nem hiszem, hogy gondoltuk volna,… sejtettük volna,… hogy éppen ő… a saját életének kockáztatásával,… annak árán…

Meg… - de ne értsen félre! – ha reálisan nézzük a tényeket… mégiscsak egy… mondják, hogy egy öregasszony volt, akit lerántott a sínekről… talán siket is volt,… de az is lehet, hogy éppen meg akart halni! … nincs kizárva, hogy nem öngyilkossági szándékból botorkált! … Ki tudja? … Ugye? … Úgy tudom nem is találtak rá az eset után… eltűnt… - És, ha összehasonlítjuk… - mert akaratlanul is megfordul az ember fejében! - ,hogy egy fiatal lány… aki még… ki tudja…?

Nem! Ne értsen félre! Nem úgy gondoltam, hogy éppen róla, a Magdikáról nem gondoltuk, … nem feltételeztük… Dehogy! ... Alapjában véve nem volt vele semmi,… lényegileg semmi probléma!... Semmi komolyabb,… több, mit a többivel általában!... Csak ugye,… vidékről jött… nehezen beilleszkedő… - Zárkózott? - …Talán nem is zárkózott,… hanem… nem volt kollektív! Igen, ez a helyes kifejezés, nem volt kollektív… valahogy!

Ezét mondtam, hogy meglepett… azaz megdöbbentett… No meg… amit mondtam,… ő,… meg egy ismeretlen öregasszony?... Akinek… ki tudja… mennyi van még vissza? ... Ha mérlegeljük… - Már elnézést, - de megért, ugye?...nem tudom egyértelműen eldönteni… vajon hősiesség… vagy netán… meggondolatlanság?!...

Nem gondolja?...

 

Írógépkattogás.

 

ILDIKÓ  Nem mondaná meg, miért éppen engem faggat? Vannak itt nagyon sokan, akik olyan szívesen, és a maga szájíze szerint nyilatkoznának! Mer most már – hála istennek! – olyan sok a Magdi barátja!

És egyáltalán, miért éppen csak most jutott eszébe írni róla? Eddig nem érdekelte a sajtót, nem kiabálták világgá róla, hogy: emberek, él itt közöttünk egy lány, aki csak él, csak így van bele a világba, örüljünk neki, hogy úgy beleillik, szorítsunk neki egy kis helyet! – Nem, nem így, hogy a sínekről is mást kell kitúrnia a meghalnivaló helyért!

Igaz, én nem panaszkodhatom! – Én köszönhetek a legtöbbet a szerencsétlennek. Mert én legalább még így elevenen bekerülök a köztudatba, nem csupán a nekrológomat szenvelgik el! – Igaz is! Fotó nem lesz? Valami kevés glóriával a fejem fölött, - persze, a Magdiéból lecsippentve! – Aztán, ha nagyon igyekszem, még címlapon is lehetek, ugye, - ha fel tudok hajtani valahol én is egy szenilis vénasszonyt, aki átengedi a koporsóját! … - Nem is rossz gondolat! – Ezt a típust sokszorosítani kellene! – És akkor az intézet!... az egyenesen megdicsőül igazgatónőstől, tanárostól, diákostól,… és a „Tiszta udvar, rendes ház” felirat helyébe aranybetűs márványtábla kerül: „EZ EGY HŐS INTÉZET!” – Ez lesz ám a klassz riport téma!

Tudja mit? Hagyjunk békét egymásnak! Amilyen nyilatkozós hangulatban most vagyok, csak kiábrándulnánk mind a ketten egymásból!

 

Írógépkopogás.

 

LACI  …Tudom, úgyis elmondtak már mindent magának!... Kár mellébeszélni… úgyis tud mindent!

Hát igen… nem voltam ott a temetésen… Nem mentem el… nem akartam… vagy ha mindenáron tudni akarja: nem mertem elmenni! …Akkor még azt hittem,…nekem a Magdi azt mondta… - még most se értem, hogy miért mondta! - …azt mondta… hogy is mondjam csak? … szóval…, hogy gyereke lesz… azaz… gyerekünk!...

Én nem tudom…, én akkor sem tudtam semmit mondani…, nem is tudom, mit mondhattam volna…, mit is kellett volna…

…Értse meg… én mindig csak melóztam…, rávertem, ha kellett… nekem nincs más, csak ez a két lapátkezem…, koszos, olajos, nem kesztyűs kéz… melós kéz! …Én erre…, csak erre számíthatok! Mert elég volt már a köszönöm szépenekből! Elég, hogy én mindig „az a szegény Laci” legyek! Engem ne azért…, ne azt nézzék, hogy „az a szerencsétlen gyerek” …, Érti? …van nekem két erős kezem, hát mi kell még? …a többi csak ettől függ… érti?

Dehogy érti! …Ő se értette! …Csak jött, hogy neki…, hogy ő…, hogy nekünk… De hisz tudja!

De én nem mondtam neki semmit! Érti? Semmit! (Szünet.)

…Azt hittem, hogy ezért…, hogy talán a Magdi… tudja, ilyenkor a lányok…! – Azt mondják nem volt igaz… a boncolás kimutatta! …Maga biztosan jobban tudja!? …Ugye nem volt terhes?!...

…Akkor hát miért? …Miért?...

 

Írógépkopogás.

 

KISZ-TITKÁR  Önkritikusan be kell vallanunk, hogy szegény Magdiról, amíg élt, nem sokat tudunk. Nem ismertük eléggé, sem mint KISZ-tagot, sem mint osztálytársat. Persze, az is az igazsághoz tartozik, hogy ebben nem egyedül mi, a szervezet, vagy a vezetőség a hibás! Hisz köztudott, hogy éppen az ifjúsági szervezet biztosít teret és lehetőséget mindenkinek – hogy úgy mondjam – az egyéni igénye kielégítésére, képességei kibontakoztatására… igen, ez a találó kifejezés: az önmegvalósításra. És nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy sokat tettünk ennek érdekében! …Itt van például a most megnyitás előtt álló klubunk! …Nem tudom, hallott-e róla? …Mert ez nagyszerű kollektív megmozdulás volt: szülők, patronálók, nevelők, diákok egyetakarásának szép példája! …Feltétlenül meg kell néznie! És azt hiszem, írni is érdemes lenne róla, …feltétlenül érdemes lenne…

…Persze… a Magdika…, tudja, az az igazság, hogy neki is meg kellett volna találnia… ő is talált volna feladatot… amit kedvvel végez, a közösséggel a közösségben… Nem gondolja? …Azt természetesen senki nem vitathatja, hogy Magdika ezzel a szerencsétlen – vagy nem is tudom, minek mondjam! – esettel igazán cselekvő példáját adta a másokért… a másokkal való törődésnek! ...De változatlanul azt mondom…, hogy az intézeten belül is… kicsit neki is kellett volna keresni a lehetőséget, a kapcsolatot… és feltétlenül nekünk is feladatunk megteremteni az ilyen nem kollektív társaink számára is… és ebben, azt hiszem, nagyszerű teret ad majd ez az új klub is.

Remélem, nem felejtette el, hogy meghívtam szombatra, az avatásra! Ugye eljön?

 

Írógépkopogás.

 

TANÁR  Milyen volt a Magdi? – Csodálkozni fogsz! Nem tudom. Egy volt a többi harminckét lányból! Egy pontszám a dolgozatain, amit gondosan átszámítgattunk érdemjegyekre. Nem a legjobb, nem is a legrosszabb érdemjegyekre, tehát nincs vele gond, nem igényel különösebb figyelmet, csak be kell írni, és passz! – Szürke átlag!

Most szeretnéd, ha azt mondanám: bennem azért volt valami prófétai megérzés, …én sejtettem, …én előre láttam…! – Nos hát, öregem, nem láttam! Jóformán a Magdit se láttam! …Igazán csak azóta tudom, hogy ő is van, illetve volt, amióta nincs már! – Sajnálom, öregem, hogy csalódást okoztam!

…Most hivatkoznom kellene a túlterhelésre, a rohanó élettempóra, az ennek következtében egymásra torlódó tananyagra, a társadalmi elvárásokra, - mert ilyeneket bőven kínál a katalógusunk! – és nem is alaptalanul. – Apropó: a társadalom elvárása? …Ki is az a társadalom? …A Mari néni elvárása is, a Jóska bácsi elvárása is? Vagy az X szakié is, aki ilyen meleg szavakkal becsüli meg érettségizett szakmunkása elméleti tudását: „Na mi van, doktor úr, talán a sróf nem volt benne az érettségiben?!” …Mi meg desztillált tudományt hintünk szét magas fokról, és akihez nem jut le, vagy csak gyéren permetez, az megkapja a mindennapi betevő vigaszát: „Nem kell mindenkinek tanult embernek lenni! Fejőnőkre is szükség van!” – Ismerős? – Ja, egyenduma! Mi az életre nevelünk, semmi totojgatás! …Nincs időnk, hogy öntözgessük is az emberpalántát, csak arra, hogy nyessük! …Számolj csak: az ország harminc más-más zugából összeterelt, még csak össze sem melegedett, az anyja kötényéről való elszakadást még éjszakánként mindig visszasíró harminc nebulóból majdnem a fele, tizenhárom megbukik! Tényleg ennyire hülyék kerültek ide? Kik vették fel őket? És ki szólhat értük egy elit iskolába, ahol ez a jónevűség cégére?

…Aki pedig bírja közülük szusszal a versenyfutást, megtanul a mi fejünkkel gondolkozni, szajkózza amit várnak tőle, a már több szájon átrágott panell-gondolatainkat, és a szünetben is a falhoz lapul jól nevelten, mert x tanárnő allergiás, ha a gyerek idétlen, hangos, nevet, szalad, játszik, mozog,… egyáltalán allergiásak vagyunk rá, hogy létezik! Így átgyúrjuk az elit egyedeket a saját hasonmásunkká tucatban, és: íme az ember! A szocialista ember! Heuréka!

Hát, a Magdi nem tartozott ehhez a kivételes fajhoz! De sebaj! Most majd elitet csinálunk belőle, ugye öregem! Mindnyájunk dicsőségére!

 

Írógépkopogás.

 

IGAZGATÓNŐ  …Elnézést, de azt hiszem, félreértett! Valószínűleg nem fogalmaztam elég világosan!...

…Én egyáltalán nem azt akartam mondani, hogy… szóval szó sincs arról, hogy én… én esetleg… lekicsinylem… nem értékelem…, vagy nem tartom jelentősnek… - hogy is mondjam? - …rendkívüli nagy dolognak, amit a mi Magdink… - Erről szó sincs!... Elvégre szocialista iskolában szocialista embereket formálunk…! És ez – ugye? – ellenkezne a mi szocialista nevelési elveinkkel! …Hisz éppen ez a célunk, hogy önzetlen, határozottan cselekvő…, nem latolgató…, nem méricskélő…, hanem… hanem.. mindenkor másokért… másokat segítő embereket neveljünk! …Sőt…, azt is mondhatnám, hogy az…, amit a mi Magdink …ugye… ahogy cselekedett, az mégiscsak a nevelés …a mi nevelésünk… a mi társadalmunk nevelésének az eredménye …ugye? És mi büszkék lehetünk… igen…, mi büszkék vagyunk, kérem, az egész intézet…, a vezetők, a beosztottak, a gyerekek – mi mind büszkék vagyunk a mi Magdinkra… És meg is tettünk minden tőlünk telhetőt a nevelés, a többiek nevelése érdekében…, már úgy értve, …hogy a Magdi példája…, hogy minden szónál szebben beszél a tett! – ahogy a költő is fogalmaz, …hogy ez így élő legyen! …És mi, az intézet, …hogy úgy mondjam, a saját halottunknak tekintettük… a saját halottunkként temettük… Persze – sajnos – , nem egészen úgy, ahogy mi szerettük volna,… de ugye az édesanya kívánságát is… az egyházi szertartás …, meg lehet érteni, ugye!? …De azt látta volna, hogy az a szegény asszony – mármint az édesanyja – , milyen boldog volt,… illetve, mit is beszélek! …mennyire jól esett neki, hogy mi így szerettük, így szeretjük a kislányát!...

…Kérem, ugye érti? …nem azért mondtam én,… meg nem is úgy értettem! …Hisz én is idősödő asszony vagyok! …és az öregasszony is ember …egy ember …Éppen ez a felemelő, ez a magasztos ebben az egészben, hogy a mi Magdink nem az éveket nézte…, nem a távolságot saccolta…, nem a lehetőséget méricskélte…, csak azt, hogy jön a vonat, és ember botorkál a síneken… és… és nem gondolkozott…

Ez – ugye – nem hétköznapi dolog?!

 

Írógépkopogás.

 

ANYA  …De nem tudja előre az ember, hogy örömre vagy bánatra szüli-e a gyerekét! – Mit mondhatnék még róla?! – Mondhat-e rosszat az anya a gyerekéről, akár ha az akasztófa alatt látja is?! – Megtagadhatja-e az anya a saját vérét, ha az bármit vétkezett volna is ellene?! – Pedig hát melyik gyerek az, aki visszaadja, aki meghálálja az anyai szenvedést, aggódást, áldozatot? – Az anya csak gürcöl, kesereg, nincs egy nyugodt perce! – De olyan világot élünk, ahol a mai gyereknek már terhes a felnőtt gyámkodása. Bele kell törődnünk, hogy a mai gyerek a maga feje után akar járni! Pedig melyik az a szülő, aki rosszat akar a saját gyermekének?

…Nem mondhatok én rosszat a Magdikámra… Csak ő is valahogy más volt, mint mi voltunk! – Vagy talán az apja nyugtalan vére zajlott benne is? – Pedig csak én emésztettem érte magamat egyedül! – Sohasem mutattam előtte, hogy mennyire fájt, mikor azt felelte, ha intettem: „Jaj, anya, te mindig a mártíromságoddal jössz! Hát én kértem tőled az áldozatot?”

Magdikám, most kiért lettél te a mártír? Ki kérte tőled, kislányom!?

 

Írógépkopogás.

 

LACI  …Mit akar már megint tőlem, mondja?! Nem volt még elég? Nem énmiattam lett öngyilkos! Nem is lett öngyilkos, maga tudja a legjobban! Véletlen baleset volt! Maga is mondta! Miért nem hagy akkor már békén?

Mi közöm nekem már hozzá?!...

 

Írógépkopogás.

 

ILDI  …Úgy látszik, magát tényleg lehetetlen lerázni! – Hát jó, megígérem, megpróbálok normálisan viselkedni, jól nevelten, amennyire tőlem telik.

…De most már mondja meg, miért olyan fontos magának, miért olyan fontos magának is, hogy a Magdiból szobrot faragjon? Olyan sokan kimérték már maguknak a halála után, de élősúlyban senki nem harapott rá!

Mondták magának, hogy röhögtem a temetésén? – Persze, hogy mondták! Hisz én még élek! – Azt kellett volna látnia! Mintha a shakespeare-i tragédia minden szerepét a kabarészínház ripacsaira osztották volna! Csak úgy lubickoltak, egymást nyomva a víz alá – a látványos fájdalomban!...

…És az a szegény szerencsétlen asszony, a Kató néni, a Magdi anyja?! – Istenem, milyen esetlenül csatlett-botlott a fájdalom festett kulisszái között, könnyein át – mint valami kémlelőlyukon – ki-kikandított a fényképész lencséjébe! Állítom, ez volt élete legszebb napja, ahol életében először ő volt a főszereplő, körülötte forgott a világ, könnyeit törölgették, kezét szorongatták, simogatták, vigasztalták, és még csak a lányával se kellett osztoznia a kétes rivaldafényből! azóta ráaggatta a lánya sírjára fájdalma minden látható cicomáját: cementgalambok, aranyozott krisztus, megtört kőrózsa és parfümös műrózsa közt Magdi rózsaszínre festett arcképe!

Szegény Magdi! Milyen jót röhögnénk rajta mi ketten!

 

Írógépkopogás.

 

KISZ-TITKÁR  …Elnézést, de úgy tele van a fejem a sok elintéznivalóval! Tudja, a klubavatás! És általában minden munka egy-két ember nyakába szakad! Lótunk-futunk, hát akkor mondja meg, hogyan tudnánk még a tagok egyéni gondja-bajával is foglalkozni!? – Jó, beismerem, be kell ismernünk, hogy kellene, hogy kell időt szakítani olyanokra is, mint a Magdi is, meg…

…Azt hiszem, ebben – mármint a Magdika esetében – ha kicsit későn is, de helyrehoztunk a mulasztásunkat. Védnökséget vállaltunk a magányos édesanya felett, meglátogatjuk, segítünk neki. Meg a sírt is gondozzuk!...

…A programban pedig, az új klub programjában messzemenően figyelembevettük az egyéni kívánságokat. Csak hát persze, az előzetes felmérésre alig kaptunk egy-két javaslatot! De aztán majd reklamálnak, ahogy lenni szokott!

…Persze, azért majd megoldjuk. – Megnézte már a klubot? – És eljön szombaton?! – És ugye, rólunk is fog egyszer írni?

 

Írógépkopogás.

 

ANYA  …Dehogy, kedveseim, nincsenek a terhemre. hisz nincs már nekem egyéb örömem, csak az emlékezés… nincs más menedékem, csak a temető… Olyan jól esik, mikor itt is, ott is egy-egy vigasztaló szót kapok, talán éppen azoktól, akik maguk is vigaszra szorulnak! Ugye, hogy a gyászban, a fájdalomban, a bajban milyen közel tud kerülni egymáshoz az ember?! – De, mondja meg, miért csak a bajban találjuk meg egymást? Mert csak most látom, érzem, hogy mennyien szerették az én kislányomat! az egész intézet! …Az igazgatónő, az a drága jólélek, azóta már kétszer is volt nálam. Fényképeket csináltak! És a virág sohasem hervad le a sírról! Sohase!

…Ennyit, csak ezt kapja, ennyi jut neki az életből!

 

Írógépkopogás.

 

IGAZGATÓNŐ  …Amint már mondtam, nem… tudtommal nem volt vele baj… különösebben nem volt semmi… az olyan apróbb problémák esetleg, mint minden lánnyal ebben a korban… Persze, nem mondhatjuk nekik, hogy jól van, kislányom, ez természetes… ugye? …hisz nevelők vagyunk, …és anyjuk helyett anyjuk… Elvégre csak nem dicsérhetjük őket, ha hibáznak… de ez nem jelenti azt, hogy esetleg nem értjük meg őket! …Persze, hogy néha talán ingerültebbek…, türelmetlenebbek vagyunk, …elvégre mi is emberek vagyunk! …Ugye?

…A Magdinál pedig azt gyanítom, hogy talán nem is ő, …hanem a társasága…, illetve a barátnője…, - mert, mint említettem, - eléggé zárt körben építette ki a kapcsolatait…, és nem mindig a legszerencsésebb, a hozzá legmegfelelőbb társasággal! – De mit tudunk mi ilyenkor tenni? Nem hiszem, hogy a mi adminisztratív vagy egyéb eszközeink ezen változtathattak volna!

…Egyszóval szerintem az az esete is…, az a bizonyos késői kimaradás…, gyanítom, sőt majdnem biztos vagyok benne, hogy az Ildikó, a barátnője… - Barátnője? –

…Ezt el kell mondanom!: …A temetésen – mint mondtam, mindenkit mélységesen megrendített a szertartás,… és éppen én szóltam pár búcsúztató szót…, mikor látom, hogy az Ildi – az úgynevezett barátnő – látom kérem, hogy nevet! …Igen, nevet! – A zsebkendőjét gyömöszöli a szájába, és nevet! – Először még azt gondoltam, talán a rendkívüli fájdalom…, vagy mit tudom én! – Másnap behívattam ide. És tudja, mit mondott? – Hogy ő, kérem …ott, …a barátnője! …az egyetlen barátnője koporsójánál! …amit mindenki gyásztól lesújtva vett körül!... ő nem tehet róla, de nem bírta megállni …neki nevetni …nem! …így mondta: neki röhögni kellett!...

…Most ehhez tessék hozzászólni!...

 

Írógépkopogás.

 

TANÁR  …Öregem! Te csakugyan csak most veszed észre, hogy itt az a szerencsétlen Magdi már régen csak apropó?! Hogy mi mind a saját vélt vagy valós igazunkat öklendezzük!?...

…Neki – ki tudja? – szerencséje vagy szerencsétlensége volt a szürke rejtő színe? Azt hiszem, egyre megy! Mert aki itt eleve kirikít, mi tatarozzuk át egyenszürkére! – No de a Magdi, - meg még milyen sok még élő Magdi! – csupán hamuszürke! Eredendően! – De sebaj, ott a nagy lehetőségük, a gyorsvonat, - és máris felkerül az ő nevük is – ha máshova nem, - legalább a sírkövükre! Kályhaarannyal! – Ha neked mindenáron hős kell, én – látod? – nem tudok szállítani!

…Tökéletesen igazad van! Nem is tagadom! Én is csak vörösre dörzsöltem az orrom, és én se hagytam kiaknázatlanul a tálcán kínált nagyszerű nevelési apropót!Én is segítettem összecipekedni neki a szobortalapzatot! – Aztán fel is tülekedtünk rá mindahányan, hogy jól lássa a publikum: garantáltan valódi könnyek! – a szívünk legmélyéről feltépett véres fájdalom! – elcsukló testmeleg szavak! – Nem fukarkodunk! Jut belőle bőven! Megspóroltunk az élőkön! – Meghatódunk a saját jóságunktól. Olyan jól áll a szidolozott glória, mint az igazgatónőn a külön az erre a fellépésre szabott, s az ellenpontozással a hervadó bájakat is szemlesütős szemérmetlenséggel kínáló gyászruha! – s közben sandán lessük, mennyit lehetne elorozni a másik dicsfényéből! Ugye, milyen szívszakasztó jók tudunk mi lenni, csak legyen tapsoló publikum?!

…Nos, öregem, baj van a ceruza körül! Ebből ugyan nem lesz nagybetűs újságcím! …Sajnálom!...

 

Írógépkopogás.

 

LACI  …Jó! …Essük túl ezen is!...

…Mert nem csak maga zaklat, jár a nyakamra, …magam is sokat rágódtam, töprengtem… Soha nem golyóztam én annyit, mint azóta!

…Eddig: hoci, fogd, köpd a markod és csináld! És csináltam! Hajtott, hogy megmutassam… Kinek? …Talán csak magamnak?! …Hogy ne csak a sajnálat, a jóindulat lökdössön előre a világban, hanem a magam munkája, becsülete… mert csak ez számít! – ne gondolja, nem akarom én elfeledni, hálátlan lenni azokhoz, akik – mindegy, hogy ki miért – de mégiscsak eligazítottak, hogy ne hánykolódjak el ebben a veszettül kavargó világban! – De egyszer már tudni kell az embernek, hogy mennyit ér csak úgy, a maga pucér emberségében! – Hát ezért volt minden!...

…A Magdi? …csak úgy volt… már nem is tudom hogyan…, csak úgy jött… Nem vagyok én nagy dumás srác… a lányokkal meg éppen nem… de vele valahogy mindig volt mit beszélni… Valahogy tele lettek vele az addig dögunalmas vasárnap délutánok… Nagyokat nevettünk, hülyéskedtünk,meg minden!... – Szerelem: …Nem gondolkoztunk… nem beszéltünk mi arról… Csak amint mondtam… Ilyenek voltunk!...

…Aztán az egyik szombaton…, a Lalinak az egyik haveromnak – együtt lakunk, - névnapja volt. Az öregasszony kórházban volt még. Mienk volt a ház… Az Ildi meg a Magdi… azt hiszem, úgy lógtak ki… Buliztunk! …Aztán az Ildi meg a Lali …kinn a konyhában… - Mi bent maradtunk. …hallgattunk… csak feküdtünk egymás mellett a sötétben és hallgattunk… nem akartam én… nem akartunk mi… talán még féltünk is egymástól… nem is tudom… ittunk is… nem sokat… nem szoktam én inni… csak… aztán, nem is tudom… A többit tudja… Hát így volt…

…Aztán sokáig vidéken is melóztunk… meg hát minden… Szóval nem láttam… Az Ildi izent… többször is izent… nem, nem a Magdi… de én… Meg túlóráztam is sokat… nem, nem volt kötelező… Mit tudom én, mi volt velem!...

…Később, mikor mondta a Magdi… ezt már tudja! – De azt még nem mondtam, hogy… - Most már mindegy! - …Utána egyszer… úgy lehetett annak már… szóval elég sokára… megvárt egyszer az üzem előtt. Én nem szeretem az ilyent. Tudja, hogy van az!? A haverok, meg a többi… Szóval ott várt… Még nem láttam olyannak… Mondott az nekem mindent! Kimondott hitványnak, gyávának, meg – elnézést! – beszarinak… meg még a többi. Hogy csinálhatok akármit, úgyis a nyakamba varrja a kölköt… így mondta: a kölköt… Azt nem úszom meg… minden pénzem rámegy… akkor aztán hajthatok… lőttek mindennek!...

…Akkor én… higgye el, nem akartam… de… nem is tudom, hogyan… megütöttem. Nem nagyon…, de megesett, na!... – Nem sírt! Nevetett, hogy aszongya: nem kell berezelni, nem a tied… mármint az enyém… a gyerek… szerencsére – mondta - nem lesz ilyen gyáva, önző apja az ő gyerekének…

…Hát ez volt. Most már mindent elmondtam…

…Maga érti?...

 

Írógépkopogás.

 

ILDIKÓ  …Mennyire ismerem? – Ha ketten maradtunk a koleszban, a sötétben összebújtunk, mint a koszos malacok, ilyenkor minden kibuggyant belőlünk. Nappali világításban aztán mindent letagadtunk. – Egyetlen dologban nem voltam őszinte… hazudtam… nem mertem bevallani neki…

…Hallott, ugye, a Laciról? A Magdi fiúja. – Fiúja? – Együtt jártak. Falusi srác, aki sohase gyalulódik bele ebbe a várost majmoló környezetbe. Ez volt a közös bennük. – Szerencsétlen srác! A szülei elfeledték, hogy a világra hozták, rokonok nyakán nőtt fel köszönömért. Fullasztotta a könyörület. Menekült. Ez hozott össze bennünket! Másképpen csinálni, megmutatni!... Mit?... Kinek?... Úgy látszik, csak a Magdinak sikerült kitörni, jobban, mint szerette volna! – Hát így jött össze ez a fogat! Volt bennünk egy rakás csakazértis. Magdi a maszatos, faragatlan, melós srácával tüntetett, én a dumámmal. Kérdezze meg, most is olyan nőnek tartanak! Adtuk az olajat a tűzre, kitalált kalandokkal hencegtünk, aztán jókat röhögtünk… Pedig…

…Látja, de hülye is az ember!? Ha egyszer elkezdek beszélni, még az anyám kínját is kivallom! …Nem beszéltem én még ezekről, ilyenekről senki felnőttel úgy, hogy azt mondjam, amit én akarok, nem amit ő vár tőlem… de ha megírja ezeket, isten bizony letagadom!...

…Visszatérve engem odahaza úgy ismernek: a Teca lánya! Bármit tehetek, csak a Kisteca maradok! „Ne játszd meg magadat, te is csak az anyád lánya vagy!” Ez a mérce. – Hát ezt hagytam oda…

…Magdi otthoni élete meg csak egy tévedés volt, ezért naponta kellett volna megköszönnie, hogy él, az anyja áldozatát, mintha az – már megbocsásson! – már eleve azzal az elhatározással bújt volna oda az odavetődött ismeretlen apja ágyába, hogy megszületendő lányáért akar áldozatot vállalni!...

…Az én anyám bezzeg nem lelkizett! Nem mondott le miattam egyetlen megkívánt csókról sem, nem bujkált idegen fészerekbe értem. Hányszor vártam én a senkit az éjszakai vonatnál, mert egyetlen szobánkban anyám foltozgatta kibicsaklott életét! - …Csoda-e, hogy éhes farkassá aljasult a szemembe minden férfi? …Aztán… az már itt történt. Nagyon beteg voltam… és a jóságos doktor bácsi… az első férfi, aki nem akart semmit, mégis embernek, felnőttnek vett. Anyámnál is rosszabbá tudtam volna lenni érte. – Képet akart festeni rólam… persze aktot! Aztán csak úgy véletlenül végigcsúszott a keze a combomon…

…Nagyon kiborultam! Ha ez az élet, akkor rajta! – Ezután szöktünk ki a Magdival. …ittunk a srácokkal… Aztán a Lalival a konyhába… Nem tudom, mi jött rám… Lali azt hitte, bediliztem… Még a kezemet se merte megfogni! …Ez az, amit nem vallottam be a Magdinak sem… Mer az… de ezt már tudja… Én még most se tudom elhinni!

…Laci begazolt, Magdi meg kikészült! Én találtam ki, hogy hazudja a gyereket… Ijesztésnek! …Szegény Magdi, nem tudott belenyugodni, hogy Laci, aki maga is zabigyerekként gyűrte az életét, nem vállalná a saját gyerekét…

…Ez volt! ...de ennek semmi köze a balesethez… Csak hát maga volt kíváncsi a Magdira… Azért mondtam…

…Közben meg én is kilelkiztem magamat! Azért nem kell ám meghatódni! …Majd csak ellavírozgatjuk az életünket… Meg hát járnak a vonatok is! …Nem igaz?

 

Írógépkopogás.

 

TANÁR  …Szóval, csak nem adod fel, öregem!? Te akarod bebizonyítani nekem, hogy amit mondtam, azokat nem is én mondtam?! – Szóval szerinted nem lehetek, nem vagyok ilyen cinikus. Napalm bombának álcázott habostortának tartasz?

…Tudod, mi a főnököm véleménye rólam? „Tanárnak jó, de nem nevelő.” Mármint én! Ugyanis nem haragszom, ha a gyerek gyerek, ha nem karótnyelve áll elém, ha nem tartja be a tisztes három métert! Na meg megkérdőjeleztem, hogy ez itt szocialista iskola lenne! …Bizony! …No, nem a minősítésembe… ott minden oké! …írásban, - mert az nem vonható vissza! – ott még a fegyelmim is erénnyé magasztosult: „Társaiért való aggódása sodorta helytelen magatartásba…” Ugye, megható?...

…És ha tényleg neki van igaza? Ha éppen a többi a máz, a póz? Feltűnési viszketegség? Hókuszpókusz? – pardon, ezt nem én fogalmaztam, szószerinti idézet nagyrabecsült kolléganőm véleményéből! Talán csak azért viszem a kórusomat az országban mindenfelé, mert így bliccelem el itthon a komoly munkát?

…Igazad van! Elég a hőzöngésből! Tudom, ezeket úgyse írod le, mert meg is nézhetnéd magadat. Engem pedig pont azok köveznének meg, akikért hőzöngtem! …De, tudod… néha jó kinyitni a szelepet,… aztán tovább csapj bele, rántsd meg! …Fabatkát se érne az egész… ez a pálya se…, ha nem lenne néhány pillanata, néhány olyan pillanata, mint most legutóbb… Pesten a városnézésen a Mátyás templom kórusáról – csak úgy hírtelen ötlettel, spontánul – elénekeltünk magunknak néhány számot. A cirkuszba siettünk utána. Már indulóban voltunk, mikor megszólalt az orgona: az egyik pap nekünk, a kórusunknak játszott. És ekkor volt egy-két gyerek,… nem sok, da akadt néhány, akiknek szólni se lehetett, hogy beindított motorral vár a busz, hogy esetleg lekéssük az előadást, lepisszegték a sietőket. Csak álltak a zene bűvöletében… Hát ezért… ezért a pár gyerekért, ezért megérte! …Ezért van hát minden! …És ha az életben egy-két hasonló eset akad, akkor talán nem volt hiába… talán!

…Nézd, még neked lesz igazad! …Gyorsan hagyjuk abba, jó? Ha annak a szegény Magdinak csak ennyi volt is a szerepe, hogy egy pillanatra… a látszat vagy valós póz, cinizmus csomagolópapírjába rejtve is… de itt-ott a hasadékokon csak kikandikált egy-egy gondolkodásra, számvetésre késztető ráébredés, hogy az emberi társadalom is csak emberekből tevődik össze, mégpedig élő emberekből… lehetőleg…

 

Kattog az írógép, majd hirtelen csend. Majd a szereplők egy-egy kiemelt mondatát halljuk újra, mintha a leírt szöveget átfutó újságíró emlékezetében visszaidéződik mintegy összegzésül:

 

IGAZGATÓNŐ  …Vajon hősiesség volt…?

LACI  …Tudni kell az embernek, hogy mennyit ér…

ILDI  …Örüljünk neki, hogy itt él, szorítsunk neki egy kis helyet…

IGAZGATÓNŐ  …a saját halottunknak tekintjük…

KISZ-TITKÁR  …neki is kellett volna keresni a kapcsolatot…

LACI  …Mi közöm már nekem hozzá?

TANÁR  Nincs időnk, hogy öntözgessünk is az emberpalántát, csak arra, hogy nyessük!...

IGAZGATÓNŐ  …anyjuk helyett anyjuk vagyunk…

KISZ-TITKÁR  …hogyan tudnánk még a tagok egyéni gondjabajával is foglalkozni?...

TANÁR  Nem fukarkodunk a szeretettel! Jut belőle! Megspóroltuk az élőkön!...

ANYA  De miért csak a bajban találjuk meg egymást?...

ILDI  …másképpen csinálni! Megmutatni!...

TANÁR  …talán nem volt hiába…

 

A hangok elúsznak. Csend. Majd halljuk, hogy az újságíró kihúzza a gépből a papírt, összegyűri, eldobja. Halljuk, hogy új papírt fűz a gépbe, majd újra gépel:

 

ÚJSÁGÍRÓ  …közös összefogással épített ifjúsági klubot avatnak szombaton,…

 

A sor végén még csenget a gép, majd a szöveg is, a gépelés is elúszik.

 

Ez a játék egy valóban megtörtént balesetre épül ugyan, de az csak apropóul szolgál a szereplők gondolatainak elmondásához. A valóságban is ez történt a megírás előtti, különböző csoportokkal történt beszélgetésekben: fiktív helyzetekre reagálva mondták el problémáikat, véleményeiket.

Magát a játékot nem építettem a riporter és a riportalanyok párbeszédére. A feltett kérdések nélkül elhangzó monológok montázsszerűen épülnek egymáshoz. Elhagytam tehát a kérdésfeltevést azért, mert a monológok mindegyike tulajdonképpen belső dialógus: hangosan gondolkodó elmondójának tépelődése, viaskodása, önigazolást keresése, gondolatainak a másokéval való egyeztetése. Tehát mindegyik szereplő tulajdonképpen önmagával vitatkozik, s ezért gyakran változik a felfogása, a véleménye is a későbbi szövegrészekben a korábbiakhoz viszonyítva. Ezzel talán hitelesebbé, egyidejűvé válik a szöveg.

Ezt a belső dialógust próbáltam érzékeltetni a mondatok megformálásában: kapkodó félmondatok, elhallgatások, közbeszúrások, kérdések, szóismétlések, halmozások a szereplők jelleme szerint. Ezért nem írtam utasítást arra nézve, hogy hogyan mondják, hangsúlyozzák a szöveget, remélem, az kiderül a monológok megfogalmazásából, s ki-ki a maga vérmérséklete, felfogása szerint alakítja, ahhoz idomítja a figurát.

Az újságírónak tulajdonképpen nincs közben szerepe. De végig jelen van az írógép kattogásában, hogy amit hallunk, az nem az élő riport, hanem a leírás közben az ő gondolatában idéződnek fel a – természetesen nem ebben a sorrendben és összefüggésben készült – riportjainak a részletei.

 

 

PETKÓ JENŐ

 

 

 

HETEDHÉT KOMÉDIÁK
Nemzetközi mesehősök találkozója

 

 

 

 

 

 

A játszókhoz

A világ népeinek meséiből ötöt dolgozunk fel a „mesehősök találkozója” keretű négy játékban. Lényegileg mindegyik ugyanarról szól: hőse győzedelmeskedik a kapzsiság, igazságtalanság ellenében. A tartalmi rokonság ösztönző arra, hogy a négy játék stílusban, előadásmódban legyen különböző, változatos.

A török Naszreddin Hodzsa és a bolgár Ravasz Péter meséje ugyanazon történés variációja. Ezért kerültek közös „páros mesébe”, szimultán játszást kínálva. Díszletet nem kíván a vásári komédia: a játszók által felemelt két lepedő alatt csoportosulhat a vásáros tömeg. Érdekesebb (esetleg kisebb csoport esetén), ha csak egyetlen imitált sátor funkcionál forgószínpadként mindkét helyszínül: egy középponti figura körül 180^o-ot fordulnak a vásározók, majd arccal újra a nézők felé pördülve már a másik helyszín szereplőit alakítják. Vagy csak maguk körül pördülve, esetleg fejfedőt, kötényt cserélve vagy kifordítva varázsolódnak át mássá a játszók. S a vásár (vásárok) szélén vannak a szólista szereplők. A pecsenyesütéshez elég egy serpenyő is.

Az orosz Ivanuska esete hagyományosabb előadású: A reálisabban egyszerű főhős mellett – a vásári komédiának megfelelő túlzással, gesztussal játszható a gőgös, majd beijedt gazda és az ostobán okoskodó felesége. A „tömeg” itt a nyájat és a rokonságot alakítja.

A két utolsó mese hőse egészen közeli rokon. Ezért a lengyel Pöttöm Kópé magyar változatban jól ismert történetét képmutogató játékban képzeltük el, előadásához mégis ügyes színjátszó szükségeltetik, mert mimikájával, erős gesztusaival és hangjának változatosságával egyedül kell megszemélyesítenie az összes szereplőt. Elképzelhető, hogy a rajzon előre kivágott (és letakart) lyukon dugja ki az arcát, kezét a figura váltásaként. (A rajz helyett lehet némaszereplőkkel lemozogva, vagy állóképbe merevedve megjeleníteni – élőben vagy hátulról megvilágított lepedőn árnyképben az eseményeket.) Az előző játékok csoportos szereplői itt hallgatóként ülhetik körül a mesélőt.

A mi Ludasunk története annyira ismert, hogy a pantomimhez hasonló némajátékból is jól követhető. Fontos a határozott gesztus és a ritmus egysége.

Énekes-táncos színjátszóknak javasoljuk a dalokat a török, a bolgár és az orosz mese végén. Természetesen ezek, és a Ludas Matyi zenéi is csak javaslatok. Mint a többi rendezői elképzelés is.

Az egyes darabok a keretből kiemelve külön, vagy más komédiákkal együtt is játszhatók.

***

 

PROLÓGUS

KIKIÁLTÓ                                      Mese, mese, meskereki.

Nem kell útra kerekedni,

hetedhét országba menni,

hol a mese ugyan terem,

mint gomba az útfelen, -

mesék itt is virágoznak.

Mesehősök találkoznak,

hetedhét országból hoznak

hetedhíres mesét zsákkal,

dugig-teli lyukas zsebbel.

Fogyasszátok jó étvággyal!

Fogadjátok szeretettel!

MESEHŐSÖK: NASZREDDIN HODZSA, RAVASZ PÉTER, IVANUSKA, PÖTTÖM KÓPÉ és LUDAS MATYI (jönnek a közönség között köszöngetve, parolázva. Kórusban mondják a szöveget)

MIND                         Hetedhét országból – talihé,talihó! –

                                    fantázia-szárnyon hozott mese-fakó!

                                    Nincs előttem határ, az idő sem gátol,

                                    hétmérföldes csizmám végtelenbe gázol.

                                    Nevem

LUDAS MATYI       Ludas Matyi

RAVASZ PÉTER      Ravasz Péter

IVANUSKA              Ivanuska

PÖTTÖM KÓPÉ       Pöttöm Kópé

NASZREDDIN         én, Naszreddin Hodzsa

MIND                      igazságot teszek

                              szegényt pártfogolok, gonoszt megbüntetek.

NASZREDDIN         Szép Bokhara

RAVASZ PÉTER      Bulgária

IVANUSKA              Oroszország

PÖTTÖM KÓPÉ      Lengyelország

LUDAS MATYI        Magyarország

MIND                                                szült, de nagyvilág a hazám.

                                    Mindenütt ott vagyok, ahol szükség van rám.

                                    Most hozzátok jöttem, hogy látva lássátok:

                                    miként jobbítják a mesék a világot.

                                    Nos rajta, cimborák, kezdjük is a mókát,

                                    ki-ki mutassa meg, mint végzi a dolgát!

(Leülnek a játéktér szélén és nézik, reagálják egymás játékát)

 

***

 

VÁSÁROZÓK KOMÉDIÁJA

Páros mese

 

Szereplők:                                          KIKIÁLTÓ

NASZREDDIN HODZSA               RAVASZ PÉTER

LACIPECSENYÉS                          LACIKONYHÁS

KOLDUS

VÁSÁRI NÉP: árusok, vásárlók

 

KIKIÁLTÓ (a nézőkhöz)

               Ti meg e szíves hívásra

               gyertek velem a vásárra!

               Nem ide a faluvégre

               el Bagdadba! Útlevélre

               pecsétet a képzelet ád,

               mese röpít hegy-völgyön át!

               Máris – hipp-hopp! – csodát lássál:

               ez a híres török vásár!

VÁSÁRI NÉP (megelevenedik a török vásár. A szöveget – a gondolatjellel való tagolás szerint – szólóban, két-három fős csoportban vagy kórusban kiabálják az árusok.

                      Itt a híres törökméz,

                      fele cukor, fele méz!

                      Ízes keleti csemege,

                      nyalja, falja, vegye, egye!

• Csodálatos mandarin!
• Narancs! Füge! Mézes márc!

Olcsó minden itt, jól jársz!

• Bülbül-szavú mandolin!
• Törökborsó!
• Török kávé!
• Török búza!
• Édes málé!
• Ónkancsó és cin-tányér!
• Arany bokály – sárgarézből,

Szelim pasa háreméből!

• Szimpla áron duplát ér!
• Alig-használt varázsszőnyeg!
• Vízipipa!
• Mézes sörbet!
• Selyem kaftán!
• Bűvös lámpa!
• Bő bugyogó! Turbán! Násfa!
• Hogyha tetszik, veheti!
• Hogyha vette, viheti!

KOLDUS (a szöveg végére a Lacipecsenyés sütője fölött élvezettel szívja be a sült illatát.)

KIKIÁLTÓ (intésére kimerevedik a vásári kép)

                Ugorjunk át hamarjába

                hiszen úgyis egy az ára –

                a szomszédba, Szófiába!

                Itt is áll a bolgár vásár,

                ember egymás hegyén - hátán.

VÁSÁRI NÉP (most a bolgár vásár elevenedik meg: a már jelzett tagolás szerint elosztva mondják a szöveget)

                     Ide, ide emberek!

                     Hölgyek! Urak! Gyerekek!

                     Ide gyertek, csak ide,

           akinek kell, hadd vigye!

• Csecsebecsét! Gyűrűt! Gyöngyöt!
• Olajbogyót! Fügét! Szőlőt!
• Lány-csábító piros rózsát!
• Legényfogó gránátalmát!
• Rózsavizet, illatosat!
• Vegyen papucsot, pirosat!
• Levendulát! Szagos mentát!
• Gyapjú-szőttest, tiritarkát!
• Finom a mandulás lepény,

                      ettől megy lépre a legény!

• Eladó a szamaram,

                    vigye kinek pénze van!

• Öszvért, bivalyt vegyenek!
• Tyúkot, birkát, tehenet!
• Ide, ide, mind ide,

                      ha megvette, hadd vigye!

KIKIÁLTÓ (lehalkítja a vásári lármát)

                        Csitulj árus, vásárló!

                        Ravasz Péter közeledik,

                        híres tréfacsináló.

                        Lássuk, miben mesterkedik!

RAVASZ PÉTER (nézelődik)

                        Ez a vásár kényes, fényes,

                        aki gazdag, aki pénzes

                        amit kíván, megvehet.

                        Akinek üres a zsebe, (mutatja)

                        ha egy sztotyinka sincs benne,

                        korgó hassal elmehet.

                        Hej, pedig az orrom nem csal: (szimatol)

                        megcsapta a lacikonyha

                        hurka, kolbász, sült illata!

                        Hogy mennék el üres hassal?

(kenyeret vesz elő a pecsenye fölé tartja)

                        Száraz kenyér, három napos,

                        legalább te légy illatos!

                        Talán így is jóllakom.

                        Ínyemet, hogy fel ne törje,

                        puhítson a sültek gőze –

                        s a húst hozzá álmodom.

KIKIÁLTÓ (intésére kimerevedik a kép)

                        Míg jóllakik Ravasz Péter

                        kolbásszal meg pecsenyével –

                        illetve: a szagával,

                       Halljátok a csetepatét! –

                        Nézzük tüstént, hogy mi történt

                       a bagdadi vásárban!

                   (a török vásár elevenedik meg)

LACIPECSENYÉS (hőbörögve lökdösi, ráncigálja a Koldust)

                        Emberek! Ide! Erre!

                        Nézzétek a koldus-zsiványt,

                        sehonnani csavargót!

                        Száradjon ki a belseje!

                        Ez a toprongy meglopott!

                        Orrát a gőzbe tartotta,

                        serpenyőmet szimatolta!

                        Hogy hulljon ki minden foga!

KOLDUS (gyámoltalanul)

                        Nem volt egyéb… csak a szaga!

LACIPECSENYÉS

                        Hallgass, tolvaj! Jóemberek!

                        Kiraboltak! Segítsetek!

                        Fizess, akasztófavirág!

NASZREDDIN (a koldushoz, határozottan)

                        Igaz, mit e becsületes,

                        tisztességben őszült, nemes

                        kolbászsütő rólad kiált?

LACIPECSENYÉS (nem hagyja beszélni a koldust)

                        Igaz, uram, szóról-szóra!

                        Fogd a csibészt vallatóra!

NASZREDDIN (enyhe iróniával feddi a koldust)

                        Bizony, ez nem illő dolog:

                        szegény árust így meglopod!?

LACIPECSENYÉS (mohón)

                        Úgy van, uram! Oh, én szegény!

                        (hízeleg) Minden szavad aranyat ér

                        (félre) – remélem, hogy énnekem.

                        Bölcs úr, kinek tiszteljem?

NASZREDDIN Naszreddin Hodzsa a nevem.

                        Tisztem, hogy igazat osszak,

                        s megbüntessem a gonoszat.

LACIPECSENYÉS   Bölcs effendi, igazságom

                                   úgy lesz, ha pénzemet látom.

NASZREDDIN (a koldushoz) Van-e pénzed?

KOLDUS (szégyenkezve)      Csak két para.

LACIPECSENYÉS (mohón kap érte) Ide vele!

NASZREDDIN (keményen leinti) Várj sorodra

(kimerevedik a kép)

KIKIÁLTÓ    Várjuk ki mi is a sorját,

                        s nézzük meg Péterünk dolgát! (a bolgár vásár él)

LACIKONYHÁS (elkapja az indulni akaró Ravasz Pétert)

                        Hé, te, hékás! Most, hogy ettél

                        odébbállsz, hogy nem fizettél!?
RAVASZ PÉTER (nem érti)

                        Mit akarsz te? Mit fizessek?!

                        Nem nyúltam az ételedhez!

                        Épp csak pecsenyéd illatja

                        orrom, s kenyérkém megcsapta.

LACIKONYHÁS (hőbörög)

                        És vajon a fát ki vette?

                        Ha én nem rakom a tűzre,

                        nem forr a zsír, nincsen pára, -

                        fának, zsírnak pénz az ára!

                        S te mindezért nem fizettél,

                        potyalesőn, ingyen ennél?!

                        Jóemberek, ne tűrjétek:

                        rajtam hízzon ez a féreg

                        pejnahajder! Koldus fattya!

                        Fütykösöm lesz keresztapja! (fenyegeti)

RAVASZ PÉTER (nevet)

                        Ugyan, mit csinálhatsz velem?

                        Nézd csak: üres, lyukas a zsebem.

LACIKONYHÁS (botozná)

                        Majd én móresre tanítalak!

                        Tíz bot jár a potyázónak!

                        A helyét majd vakarhatod.

RAVASZ PÉTER (határozott nyugalommal)

                        Nem bánom, csak vedd a botod!

(megáll a kép)

KIKIÁLTÓ (a bolgár vásár helyett a török vásárt eleveníti meg)

                        Nincs ínyemre így a vége,

                        gyerünk a másik mesébe!

NASZREDDIN (felemelt markában élvezettel csörgeti a pénzt)

                        Várj sorodra, tisztes uram,

                        a hallgasd: milyen szép hangja van!

LACIPECSENYÉS (mohón)

                        Szívvidítón cseng a pénzem!

                        Máris a markomban érzem!

NASZREDDIN (józanul)

                        Ennyi elég! (a koldushoz) Menj békével,

                        vidd a pénzed, szegény ember!

LACIPECSENYÉS (döbbenten)

                        Hohó! És én!? – Még nem kaptam…

NASZREDDIN (keményen)

                        Megfizette hiánytalan

                        mindazt, mi jár tőle neked:

                        ő szagolta pecsenyédet

                        galádul! – Ezért cserébe

                        hallhattad, hogy cseng a pénze!

                        Kvittek vagytok! Így van rendin!

VÁSÁRI NÉP (örömükben körbetáncolják őket)

                        Úgy van! Éljen bölcs Naszreddin!
KIKIÁLTÓ (intésére cserélődik a vásári kép)

                        Igazságot tett a Hodzsa.

                        S mire fordult Péter sorsa?

RAVAST PÉTER Tanúim vagytok, emberek:

                        nem nyúltam a tálhoz, sülthöz,

                        s lám, ez mégis pénzért üldöz.

                        A semmiért fizethetek.

                        Fizetek hát, ahogy jogos:

                        verje csak le a tíz botot!

                        Verje! – De az árnyékomat,

                        én magamhoz ő sem nyúlhat!

                        Méltányos így?

VÁSÁRI NÉP (körbetáncolja)

                        Igaz beszéd!

                        Túljártál a kapzsi eszén!

KIKIÁLTÓ (nézőkhöz)

                        Győzött az igazság! Most már

                        bezárhat a mesevásár.

                        Tenéked is vásárfia

                        a tanulság! – Vidd hát haza!

 

***

 

IVANUSKA

 

Szereplők:       KIKIÁLTÓ

                        IVANUSKA

                        GAZDA

                        GAZDÁNÉ

                        ROKONOK és BIRKÁK

 

KIKIÁLTÓ    Nosza, lássunk megint másat!

                        Fantázia-csikó, vágtass

                        új mesébe! Halihó!

                        Itt van máris Ivanuska,

                        orosz tréfacsináló.

GAZDA (kevély keggyel alkudozik Ivanuskával)

                        Hé, te, legény! Ivanuska!

                        Adj parolát az alkunkra!

                        Én rád bízom a birkákat, -

                        ha megőrzöd valahányat, -

                        busásan fizetek érte.

GAZDÁNÉ (ostobán toporog, fontoskodva súgja)

                        Apjok, sok lesz, ne ígérje!

GAZDA (gőgös fölénnyel)

                        Hallgass, asszony, csöppet se félj,

                        túljárok a fickó eszén!

                        (a fiúhoz) De ha netán híja lenne,

                        ha egy rakoncátlan, kerge

                        jószág elvész, - bért ne is várj,

                        sőt: egy évig ingyen szolgálj!

                        Károm fejében subádat,

                        s ráadásként furulyádat

                        ideadod önként nekem.

                        (flegmán) A többit meg majd leverem

                        rajtad. Jó lesz?

IVANUSKA (adja az ostobát) Jó, gazduram.

GAZDA (diadallal súgja)

                        Hallod, asszony? Nem megmondtam?

                        Világos, hogy ostoba!

                        Ha nem kószál tilosba

                        egy birka se, - hát a farkas

            (gőgös ravaszsággal mutatja hogy maga lesz a farkas)

                        ragad majd el egyet-egyet.

GAZDÁNÉ (elégedetten vihog)

                        Ezt okosan kieszelted!

GAZDA (a fiúhoz) Itt a kezem! Te akartad.

GAZDÁNÉ (a kezét dörzsöli)

                        Meggazdagszunk rajta hamar!

IVANUSKA (félre) Ahhoz nekem is lesz szavam!

KIKIÁLTÓ    Ám múltak a napok, a hetek,

                        de birka el egy sem veszett.
GAZDA (tépelődve)

                        Ugyan, asszony, mit csinálhat

                        ez a kódi, hogy a nyájnak

                        nincsen híja sohasem?

                        Én bizony csak kilesem!

                        Terítsd rám a birkabőrt,

                        s elbújok a falka közt.

            (lepedővel leterítve a birkák közé áll)

IVANUSKA (tereli az élő szereplők által alakított, vagy zsinórral mozgatott síkbáb bárányokat) Nete, birka, lusta, rusnya!

                        El ne kószálj a tilosba!

(felismeri a gazdát, huncutul)

Ne, gazduram!? Csípje kánya,

jó csípőset a hátára! (rácsap a bottal)

GAZDA         Jaj!

IVANUSKA (műharaggal)

                        Mi a szösz? Ez a beste

                        jajgat, ahhelyt, hogy bégetne?! (üti)

GAZDA (ugrál) Jaj! Jaj! Beee! Beee!

IVANUSKA (kajánul)          Vígan cifrázd,

                        nem szívlelem a bús birkát!

GAZDA (kétségbeesve) Bee, bee… Tyuhaj!

IVANUSKA  Jó a kedved?

                        Táncoljunk is hozzá egyet!

                        Kis furulyám bűvös fája,

                        gyújtsunk rá egy víg nótára!

(furulyázik, mire a gazda – akarata ellenére – a birkákkal együtt táncra perdül)

GAZDA (nem érti a varázslatot, rémülten majd egyre fáradtabban kiabál, könyörög, hízeleg – de rendületlenül táncol)

                        Mi ez? …Hé, te! …Hagyd a viccet!

                        Ördögfattya! …Talpam viszket…

                        Csuhaj! …Fránya furulyája,

                        bokázik a csizmám rája.

                        Jaj, átkozott ez a nóta,

                        kedvem sincsen, mégis ropja!

                        Ihaj! …Lábam! Csontom! …Hahó!

                        Ácsi, akasztanivaló!

                        Azaz: - Drága fiam! – mégse

                        esik meg a szíved végre?!

                        Jaj! Az ördöngős nótádra

                        táncolok a túlvilágra! (leroskad)

IVANUSKA (mintha most ismerné fel, ravaszul)

                        Mintha ember-hangon szólna?!

                        Ej! Csak nem gazduram volna?

GAZDA (liheg)   De én.

IVANUSKA       S ide hogyan kerül?

GAZDA (zavartan)

                        Hogyan? …Háát… Úgy véletlenül

                        kijöttem a levegőre.

IVANUSKA  Épp a birkalegelőre?

GAZDA         A nyáj közé keveredtem…

IVANUSKA (jelentősen) Úgy-e?

GAZDA (kínban)   Aztán… eltévedtem…

IVANUSKA  S hogy került birkabőr kendre?

GAZDA         Tudod… Reggel a hidegbe

                        ezt kaptam föl… De már megyek! (sietne el)

IVANUSKA (kajánul)

                        Ne furulyázzak még egyet?

GAZDA (ijedten) …Isten ments! Talán máskor!

IVANUSKA  Isten áldja akkor!

GAZDA (buzgón) Áldjon… (dühösen morogja) Pokolra az ördög vigyen!

IVANUSKA (a nézőkhöz) Így mulat a gazda – ingyen!

GAZDA (egyet kerülve, rohanva hazaér, liheg) Vessél ágyat asszony! Párnát!

GAZDÁNÉ    Tán baj érte?

GAZDA (habog) Jaj! …A szolgát!

GAZDÁNÉ (értetlen) Azt az ágyba?

GAZDA (ingerült) Csönd!

GAZDÁNÉ (megnyugszik) Az beteg.

GAZDA (kapkod) Hallgass! …Dunnát! …Be ne ereszd!

GAZDÁNÉ (már paff) A dunnát ne?!

GAZDA                     Ó, jaj! Vége!

GAZDÁNÉ (ostoba) A szolgának?

GAZDA         Neem!

GAZDÁNÉ (summázza) Na végre!

                                   A dunnának!

GAZDA (ordít) Nekem szamár!

GAZDÁNÉ (az értetlenek ostobaságával bizonygatja okosságát)

                 Értem én, na! Miért kiabál?

Beteg dunna – ágynak dőljön,

szolgalegény be ne jöjjön,

még elkapná, hogy – kend szamár!

GAZDA         Vén kereplő!

GAZDÁNÉ (igaza tudatában motyogja) Világos már.

IVANUSKA (beköszön) Adjon isten!

GAZDA (rémülten földre fekszik)   Jaj! Meghalok!

GAZDÁNÉ (megörül annak, hogy vele is történik végre valami)

                 Kend? …Lám, özvegyen maradok?!

GAZDA         Ne karattyolj, mert a szolga…

GAZDÁNÉ (letörten) Ő lesz özvegy?

GAZDA (sziszegve könyörög) A pokolba!

                        Hagyj beszélni, mert különben…

IVANUSKA  Gazduram, a bérért jöttem.

GAZDA (rémülten rángatja magára a takarót)

                        Küldd el – aló mars! – a szolgát,

                        kifürkésztem titkát, dolgát,

                        elemészt még…

GAZDÁNÉ (okoskodva összegzi)     Merthogy beteg!

GAZDA (siránkozik)

                        Szedd össze a kevés eszed!

                        Mondd, hogy meghaltam!

GAZDÁNÉ (értetlenül) Kend-e?

GAZDA (sír)  Sőt, el is vagyok temetve!

GAZDÁNÉ (báván)  Elevenen!? Nahát!

GAZDA (tehetetlen lemondással) Egy frászt!

                        Most is hallom azt a nótát! …

GAZDÁNÉ (már végleg nem ért semmit)

                        Nótát?! …Halva?! … (ráébred) Félrebeszél!

GAZDA (súgva) Legalább te észnél legyél! Mond azt…

GAZDÁNÉ (buzgó)  Na, mit?

GAZDA (nem jut eszébe semmi) Hogy… így, amúgy…

                        Talpára kössél útilaput!

IVANUSKA (kintről)                        Gazdám!

GAZDÁNÉ (buzgólkodik)     Izeni a gazda,

                        hogy… így hamut a talpadra! (diadalittasan várja az elismerést)

GAZDA (súg neki)    Mert meghaltam!

GAZDÁNÉ (a legényhez)     Mert meghaltam!

GAZDA (dühösen, súgva)     Nem te!

GAZDÁNÉ (közvetíti)           Nem te!

GAZDA (mint fent)                Én!

GAZDÁNÉ (szintúgy)           Én!

IVANUSKA (mulat rajtuk)   Baj van?

GAZDÁNÉ (saját okosságán felbuzdulva már önállósítja magát) Eltemettük!

GAZDA (önmagának, reménytelenül) A csudába!

IVANUSKA  Hol?

GAZDÁNÉ (mint fent) Ide ni, a dunnába!

IVANUSKA (megjátszott sajnálkozással) Ilyen csapást!

GAZDA (felesége szoknyáját rángatva súgja) Bőgj!

GAZDÁNÉ (továbbítja Ivanuskának) Bőgj!

IVANUSKA    Ejnye!

                        Talán van még szufla benne!?

GAZDA (síri hangon tiltakozik) Nincs, nincs… Végem!

IVANUSKA („szipogva”)    Ki gondolta!?

                        Imént még a táncot ropta.

                        Bucsuzóul - kis furulyám - ,

                        sirasd el a végső útján! (előveszi a furulyát)

GAZDA (rémülten ugrik fel)

                        Jaj, csak azt ne!
IVANUSKA                         Mi a manó,

                        feltámaszt a furulyaszó?

                        Akkor rajta, fürgén ropja

                        mind, az egész pereputtya!

Furulyázik, a Gazdával és a Gazdánéval együtt táncra perdülnek a többi szereplők, a „rokonság”-gá változott bárányok is.

KIKIÁLTÓ (a groteszkül táncoló szereplőkre)

                        Sógor, koma, ángya, bátyja,

                        mind, ki gonosz, vele járja.

                        Nemakarom-táncot ropva

                        bokáznak el a pokolba.

 

***

 

PÖTTÖM KÓPÉ

Képmutogató játék

 

Szereplők:       KIKIÁLTÓ

                        PÖTTÖM KÓPÉ

 

KIKIÁLTÓ    Pöttöm Kópé bár a neve,

                  ám ami megesett vele

                  nem potomság. Igaz beszéd.

                  Halljuk az ő történetét!

            (a továbbiakban segít a rajzok bemutatásában)

PÖTTÖM KÓPÉ (a rajzokon pálcával mutatva, a párbeszédben önmaga „mesebeli” hangját és az úr beszédét /gőgjét, siránkozását/ utánozva, nagy gesztusokkal „lemozogva” meséli el a történetét)

          1.rajz                 Borjút vettem a vásárba.

                                   terelném, de mindhiába

                                   taszigáltam, húztam-vontam,

                                   mint borjú az új kapura,

                                   csak bámult rám, meg se moccant.

                                   Jött egy hintó. Cifra ura

                                   szemet vetett a jószágra,

                                   azt se kérdte, mi az ára,

                                   csak így: - „E borjú kell nékem!”

                                   S úgy ahogy volt a kötélen,

                                   a saroglyához köttette.

                                   -„Nem. Nem hagyom a jószágot!”

                                   -„Csitt, te, zsivány! Koldus beste!”

                                   S ostora járt rajtam táncot.

                                   Ez látható itt e képen!

                                   Megfogadtam, megígérem:

                                   Amit gyalázva tett velem,

                                   én háromszor visszaverem!

 

2. rajz                     Telt az idő. Hírül vettem,

                                  hogy az úr, a gaz bitangja

                                  kastélyt épít. – Kaptam rajta,

                                  s építésznek jelentkeztem.

                                  Kikocsiztunk az erdőbe.

                                  ráintettem egy fenyőre

                                  fitymálón: - „Hááát, fogjuk rája!

                                  Kár, hogy nincs nálam a mérce!”

                                  -„Ember sincs ki általérje!

                                  Nincs másnak ily derék fája!”

                                  S átölelte nagy kevélyen.

                                  Több se kellett: én serényen

                                  megkötöztem. – S számolatlan,

                                  -mint mutatja itt ez ábra-,

                                  fejtől-farig jól megraktam!

                                  Szét is repedt a nadrágja!

 

3. rajz                     E rajzon meg, bárki látja,

                                  a hektikást felcser, bába,

                                  pap, kuruzsló kúrálgatta,

                                  tíz vén banya abajgatta.

                                  Én pedig, mint tudós-doktor,

                                  sündörögtem közelébe.

                                  Be is fogtak, s elejébe

                                  taszigáltak. – „Épp fán jókor!

                                  Esz kólikás slussz-pássz kámpec,

                                  ety fán kúra: szákrámentesz!

                                  Patikának tsak ász lenni:

                                  mogyorófa-hájjal kenni!”

                                  -„Csak finoman kenjen az úr!

                                  Mert a kampect nem élem túl!”

                                  Lelkem rajta: kikúráltam,

                                  újra elagyabugyáltam!

 

4. rajz                     Nézzék meg a bizonyságot:

                                  leróttam az adósságot.

                                  Megegyeztem egy huszárral,

                                  hogy belevág a kardjával

                                  haragosom hintajába.

                                  Amíg üldözőbe vették

                                  a fogdmegek, s őt kergették,

                                  ott termettem a nyomába.

                                  A számlámat kifizettem,

                                  ahogy illik: becsülettel!

                                  Mit mondjak? – Meg se köszönte!

                                  No, de mit várhatnánk tőle?

                                  Befejeztem a munkámat,

                                  továbbállok! – Hátha várnak,

                                  hátha másutt is kell némi

                                  igazságot pálcán mérni!

 

KIKIÁLTÓ    Legény vagy a gáton, koma,

                   akár a többi cimbora!

KIKIÁLTÓ    Végül hazaértünk Hetedhétországból,

                   hogy itt is söpörjünk a saját portánkon,

                   nem söprűvel – bottal oszt majd igazságot

                   hősünk, Ludas Matyink! – Most őt láthatjátok!

 

 

***

 

LUDAS MATYI

Némajáték zenére 

1. levonás: Vásár

ZENE: Szegény legény vagyok én…

A dal 1. és 2. ütemére a vásári nép a rendező ötletei szerinti mozdulatokkal jeleníti meg a vásári forgatagot.

Pl.:      parolázó pár (4 parola),

            fiú és lány (papír/mézeskalács szívvel, jobbra-balra hajol),

            ruhát, csizmát próbálnak, árut kínálnak,

            gyereket (4 lépés), állatot (2 lépés) húznak át,

            stb.

3.és 4. ütemre Matyi – a hóna alatt kartonból kivágott libával bámészkodva lépked (4 lépés),

Döbrögi és kísérete kevélyen jön (2 lépés),

A nép riadtan csoportosulva húzódik hátra (2 lépés).

 

 

 

FINÁLÉ

 

NASZREDDIN HODZSA

RAVASZ PÉTER

IVANUSKA

PÖTTÖM KÓPÉ

LUDAS MATYI

Együtt búcsúznak a közönségtől. Kórusban, vagy szóló szövegrészekre bontva mondják.

                        Végére ért a játékunk.

                        Lám, mi mégse búcsúzkodunk:

                        szétszéledünk a világba:

                        fűbe, fába, kis virágba,

                        tó vizébe, kőbe, földbe,

                        csillagfénybe és felhőbe,

                        szélbe, hóba, napsugárba,

                        játékba és mosolygásba.

                        Megtalálsz a dalban, szóban,

                        szívben, szerelemben, csókban,

                        álomban és reménységben,

                        barátságban, emberségben,

                        s benned! Te őrizd a mesét:

                        örök igazságát, hitét!

 

 

PETKÓ JENŐ

 

 

ELŐSZEZON
Tinikomédia

 

 

SZEREPLŐK

 

TITI

GIGI   csitrik

FIFI

MIMI

„Ő”

 

Játszódik: ma, valahol.

 

Szín: Tágas hall Titi nagymamájának lakott nyaralójában. Hátul – takarva – a bejárat, mellette hatalmas ablak. Lépcső kanyarodik az emeletre. Nagyméretű asztal, székek, falióra, a nagymama felnagyított arcképe. A hintaszékben Teddy maci. Középütt dobogóval emelt tér a betét-jelenetekhez.

 

 

TITI  (a vallomásokhoz átrendezi a szobát: oldalra huzigálja az asztalt, székeket. Többször a karórájára pillant, majd ahhoz igazítja  a nagy faliórát: pár perc múlva lesz tizenkét óra.)

GIGI  (a Nászindulót trallalázva viharzik le a lépcsőn) Tram-tram-tara, tram-tram-tara, tram-tara… (a kanyarból kiabál vissza a lányoknak) Csajoook! Tetemrehívááás! A tettek meze… (csodálkozva látja Titi dühös integetését) …jééé?!

TITI  (némán tiltakozva mutatja az óráját és a faliórát)

GIGI  Mi van, Titi? – Vége a kampánycsendnek, nem? Csak délig tartott a némajáték…

TITI  (türelmetlenül kapálódzik, hogy még pár perc vissza van.)

GIGI  (ámulva méltatlankodik) Na, neeem!? Öt percért?... (Megadja magát, bolondozva tiszteleg) Igenis, parancsára! (Váll rándítva szalad le) Csak kibírom már, ha tegnap dél óta…

TITI  (dühösen útját állja)

GIGI  Bocsi! Pofa be! (Idétlenül énekelve körbetáncolja) Tram-ta-ra szeh-reh-tünk, öt perc az éh-leh-tünk. (A hintaszékbe veti magát, az óriási macival játszik, neki gügyög, mintha mit sem törődne a tovább is némán ágáló Titivel) Macika, drága! Látod-e, az a bőszülten kapálódzó amazon azt hiszi rólam, hogy kijátszva a szerelmi hódítás előtti hadiállapot csendrendeletét, én ővele óhajtanék mostan bájcsevejbe elegyedni.

TITI  (némán tombol)

GIGI  (gonoszul) Bumm! Mindjárt robban! (Olvadva gügyög) Macilinkó! Valljuk be szegénynek, hogy én csupán a szótilalom utolsó pillanatait is kihasználva, téged akarlak elcsábítani! - Hiszen te is fiú vagy! – Remélem! (Ovis naivitást mímel) Juhuj! Én, dicnó! Honnan is tudhassa egy ilyen ártatlan kislyány, hogy mitől fiú egy… maci! (Kikiáltóként, túljátszott gesztusokkal). De most majd minden ki lesz tanulva! Minden meg lesz tapasztalva! Mindenki fel lesz világosulva! Mindenki el lesz csábítva és csábulva! Mert forró a nyár! Tüzes a vér! Perzsel az ifjúság! És miénk az élet! - meg ez a kégli is, egy egész hétre! Mert a nagyi… (A nagyi képe alá áll, énekel) Oh, oh, nagymami, drága nagymami…

MIMI (Riadtan szalad le a lépcsőn) Gigi! Elkéstem? – Különben?! ...Én úgyse csinálom tovább ezt a… (a lépcsőfordulóban földbe gyökerezve értetlenül nézi Gigi komédiáját és Titi hisztijét.)

GIGI (lelőhetetlen A kép alatt játszik)…ránk bízta egy életen át szőtt rózsaszín álmainak ezt a kéjlakát! Megosztotta velünk ötven szerelmes esztendő érett tapasztalatát! - Aztán huss, - elrepült a messzi Albion ködében  megkeresni elvirult ifjúsága szivárványos álmainak messze szökött tárgyát és alanyát! (önirónikus grimasszal) Ahh! Minő fennkölten fogalmaztam!

TITI (nem bírja tovább, az órára pillant, majd kitör) Most már aztán…

GIGI Csönd, Titi! Még nem jött rád az ötperc!

FIFI (rohan le a lépcsőn) Vegyétek tudomásul, hogy…(Megtorpan)

GIGI (a falióra 12 ütését ujjain számolva, aszerint tagolja, sorolja vásári kikiáltóként a szöveget, közben továbbra is a képnek játszik) Tiétek a jövő! – mondta nagymami… Tiétek a jelen!- mondta a nagymami… Tiétek a szépség! - mondta a nagymami… Örüljetek neki! - mondta, mint fent… Használjátok ki a lehetőségeiteket! - mint fenn… Kamatoztassátok a fiatalságotokat! – idézet tőle… Élvezzétek az életet! – (most már csak a képre mutatva, ujjaival idézőjelet imitálva sorolja) Próbáljátok ki önmagatokat! ...Csábítsatok! Csábuljatok! Szeressetek!...Hódítsátok meg a világot…Mondotta volt a drága nagymami!...Tizenkettő! – most mondd te, Titi!

FIFI (szintén számlálta félhangosan az óraütést, most azt hiszi, hogy szóhoz jut) Tizenkettő! Vegyétek tudomás…

TITI (mindenkit letorkolva) Vegyétek tudomásul…És igenis…örülhettek neki, hogy a nagymami…az én nagymamim…nem egy besavanyodott,..nem álszent, stupid….nem egy szemforgató, képmutató, prűd…khm…khm…(kifulladva keresi a szavakat)

MIMI (ártatlanul kisegíti)… szipirtyó…(szájára üt) Bocsi!

TITI (villámló tekintettel) …izé…És nem szenteskedő lelki fröccsel,..nem tilalomfákkal ültette tele a fejeteket…

FIFI (a fejéhez kapva grimaszol) Még szerencse!

TITI (mégjobban belezavarodik)…hanem a valóságot…A realitással indít el az élet…(észreveszi magát, reménytelen grimasszal elhallgat)

MIMI (jóindulattal befejezi)… göröngyös útjára…

GIGI (pukkadozva) Mondta a Titi.

FIFI (komédiázva) Ámen.

TITI (enyhülve elneveti magát) Ti… ti aztán megéritek…(Újra erőt vesz magán, támad) De mutassatok nekem még egy valakit… még egy felnőttet, aki a legszentebb titkát, - sőt: a házát rá meri bízni az ilyen…ilyen…ilyen pisis idiótákra?!

GIGI Amilyen az onoka, olyanok a barátnék!

TITI (tovább dohog) Ahhoz meg igazán semmi közünk, hogy a nagyi… az én nagyikám a hajdani szerelme megkeresésére repült Angliába.

FIFI (a többiekkel együtt mókásan, áhítatos pózban állnak a kép alá, és – szinte zsoltárként -, de idétlenül karikírozva énekel) Szeretlek én, jő-hőjj vissza ho-ó-zámm – pa-ram-pam, param-pa-ram-pam…

MIND (spanyol tangót, balettet táncolnak egymással, a macival, őrült jókedvvel, majd kimerülten, féktelen nevetéssel rogynak a földre)

TITI (miután kifújta magát, folytatja) Azt pedig -, igenis! – közösen határoztuk el tegnap…

FIFI … hogy huszonnégy óra alatt mindannyian felszedünk egy srácot… (nagy komolysággal el is játssza: meglátja a földön, lehajol érte, felveszi, grimaszolva leporolja, a hóna alá csapja és elsétál vele.)

MIMI (méltatlankodik) De miért nem beszélhettünk egymással a hadművelet alatt?

GIGI Azért, Mimóci, hogy el ne csábítsuk egymástól!

TITI Hát akkor rajta! Lejárt a határidő! A szemlére készen áll a zsűri asztala…

GIGI Kezdődhet a tetemrehívás! – (körülnéz) No, Mimi?!

MIMI Miért éppen én? – Kezdd te, Gigi!

TITI Megegyeztünk. Nem? – Fifi?!

FIFI ( visszadobja a labdát) Titi! Elvégre a te ötleted volt! Akkor, most…?!

TITI (fenyegetőn) Akkor most…?! Kisorsoljuk?

GIGI (flegma megadással) Jó! Kezdem. (középre, a dobogóra lép.)

 

GIGI, A CSÁBÍTÓ

 

TITI (intézkedik) Csönd!

FIFI (bolondozva Gigi elé ugrik, kezével mutatja) Csapó! (karikírozva bemondja a címet) Gigi, a csábító!

GIGI (szenvtelenül sorolja) De fenntartom, hogy már a legelején nem értettem egyet ezzel a…Mert ez az egész hülyeség…

FIFI (játssza a jegyzőkönyvvezetést)…lyeség. Pont!

GIGI (nem hagyja kizökkenteni magát, emeltebb hangon folytatja) …de elfogadom a többség akaratát!...Azonban én semmiféle trükkre, cselre…semmi csavarásra…Szóval én kertelés nélkül…nyílt sisakkal…

FIFI (esküre emelt kézzel játszik) Csak az igazat, színtiszta igazat…

GIGI (igyekszik visszazökkenni) Szóval: egyenesen úgy kezdtem, hogy..Ja? Azt hiszem…(lopva kiles az ablakon) Azt hiszem, szőke az illető…

TITI Csak azt hiszed?

GIGI Ez nem fontos… Mondjuk: legyen szőke. Olyan vöröses szőke.

FIFI Most vörös, vagy szőke?

GIGI Is-is.

TITI Tehát iksz.

GIGI (habozva) A szeme? – Kék…A szeme, az kék!...Ja? ÉS Ronald!

MIMI Ronald?

GIGI (határozott) Igen! Ronald! Nem tetszik?

FIFI (hülyéskedik) Régen.

GIGI Nem. Most…(beáll a fiú jelenetbe) És ő az! (félig körbejárja, nézi a fiút, majd magabiztosan megszólítja) Helló! ...Ráérsz?

„Ő” (meglepett) Éééén?

GIGI Azt kérdeztem: ráérsz?

„Ő” (már játszik) Az attól függ!

GIGI (nem erre számított) Mitől?

„Ő” Hogy mire?

GIGI (úrrá lesz elbizonytalanodásán) Hááát… Például rám.

„Ő” (elbámul) Például…Hűha!

GIGI (meginog magabiztos fölénye) Nem úgy értettem!

„Ő” (EZT ő is észrevette, de ugratja) Hááát, hogy lehet ezt érteni?

GIGI (zavartan habog) Hogy… például van-e egy negyedórád?

„Ő” (enyhe cinizmussal) Gondolod, elég lesz arra egy negyedóra?!

GIGI (végleg megzavarodva mentegetőzik) Ne érts félre! Én nem vagyok egy olyan nő!

„Ő” Neeem?... Milyen nő nem vagy?

GIGI (kínban gyorsan magyarázkodik) Tudniillik arról van szó, hogy nem kell egy srác…

„Ő” (gonoszkodva) Mindig arról van szó.

GIGI (kapkodva magyaráz) Ugyanis…fogadtunk a lányokkal, hogy… Szóval, szereznünk kell egy… Azaz: el kell csábítani egy… egy fiút.

„Ő” (kelletve illegeti magát) Hmm! Egy fiút!

GIGI (bizonygat) Igen. Egy fiút. (kis csönd után, reménykedve) Te… te fiú vagy?!...Nem?

„Ő” (ugratja) Hááát?! Azért nem ártana kipróbálni.

GIGI (nem érti a szándékot, bizakodva győzködi) Naaa?... Szóval?

„Ő” (mű-csalódottan) Csak szóval?

GIGI (noszogatja) Akkor?

„Ő” (színleli a nagy elhatározást) Hát, jó! (hódító világfi pózába merevedik) Kezdheted!

GIGI (ámulva) Mit?

„Ő” Hát, hódíts! (érzelgősen ripacskodik) Én meg majd lassan elcsöpögök.

GIGI (most jön rá, hogy ugratják) Na, ne hülyéskedj! Én azért mondtam el őszintén, mert ez az egész tisztára őrület… és én nem is akarom, csak a…

„Ő” (mű-sértődéssel) Neeem? – Talán nem tetszem neked?

GIGI (türelmetlen) Nem arról van szó!

„Ő” Hát miről?

GIGI Én igazán nem akarok tőled semmit, csak hogy a többieknek… Tudod, a lányoknak mondhassam… megmutathassam, hogy te…,hogy te vagy az a srác, aki…illetve, akit én… (elakad)

„Ő” (bíztatná) És?

GIGI És akkor ők is látják majd, hogy…Azt, hogy én…hogy én is…

„Ő” (jelentősen) Hogy te?

GIGI (már oldódik) Ühüm…Hogy…te, meg én. Na!

„Ő” És nekem most mit kell csinálni? (a lány kérdő tekintetére) Netán dongjalak körül, mint egy méhecske? Omoljak a lábaid elé? Vagy csak egyszerűen elolvadva folyjak szét a homokon?

GIGI (tanácstalan) Most mit hülyéskedsz?... Te nem tudod, hogy mit kell csinálni?

„Ő” (mulattatja a lány csacskasága) Én tudom! De – attól félek-, te nem tudod.

GIGI (nagyképűséggel igyekszik felülkerekedni) Hogy ééén? – Mit gondolsz te rólam? Te azt hiszed, hogy én csak olyan kis… olyan kezdő vagyok? Hogy nekem nem volt még…? Hogy nekem nincs fiúm? Akivel járok? Hogy te vagy a…hogy csak terólad…éppen terólad álmodoztam mindig…? Te azt hiszed…? (kifullad)

„Ő” (bőszítő nyugalommal) Szóval van.

GIGI (bőszen) Igenis van!... Akár minden ujjamra…

„Ő” És most a lábujjaidra keresel…

GIGI Csak most azok nincsenek itt. A lányoknak meg bizonyítani kell…

„Ő” (leállítja) És azután?

GIGI Mit azután?

„Ő” (froclizza) Tegyük fel, hogy vállalom. Hogy kirügyezek a szerelemtől. – És azután?... Mi lesz tovább?

GIGI (fölényesen nyugtatja) Semmi! Mi lenne?... Kész! Vége! (enyhe gúnnyal) Ne félj! Nincs tovább semmi kötelezettséged.

„Ő” (meglepi a lány fölényeskedése) Hát ez igazán megnyugtató!!! Na és, mi lesz ebben az én bizniszem?

GIGI Micsoda?

„Ő” Mit kapok érte? Mi lesz a hasznom?

GIGI (elámul) Hasznod???

„Ő” (tréfásan ugratja) Na, hallod?! Én itt a vásárra viszem a legszentebb érzéseimet. Áruba bocsátom a testemet.

GIGI (riadtan tiltakozik) A testedet? Azt nem!

„Ő” (pimaszul) Kár. Pedig azt szúrtad ki. A testemet tesztelve választottál. - De jó, akkor hát: játékszerül adom a lelkemet. Na és miért?

GIGI (gondban) Te még nem találkoztál soha olyan fiúval, aki csak úgy, önzetlenül…egy lánnyal…minden szándék nélkül…?

„Ő” (bölcs nyugalommal) Dehogynem.

GIGI (diadallal) És?

„Ő” (tárgyilagos) Az beteg volt… Vagy egyszerűen hülye.

GIGI (pillanatnyi szünet után letörtségét kompenzálja) Jóóó!... Hát akkor… Akkor majd mást…

„Ő” (veszi a lapot, rájátszik) Persze. Csak nézz körül a piacon, nagy a felhozatal! Nem? Majd csak akad egy srác, aki csak úgy ingyen, unalomból rád áldozza üres perceit!

GIGI (mintha csak magában tétovázna) Pedig…Igazán csak…Csak tíz perc…Tíz…Sőt, annyi se…Csak ameddig a lányok…Végeredményben öt perc…Csupán öt perc is elég…lenne…

„Ő” (megjátszott megadással) Csak öt??? – Hááát, ha meggondolom!...

GIGI (felcsillan) Akkor Hát?!

„Ő” (nagylelkűen) Jó. Egye fene!...DE egy perccel se több?!

GIGI (buzgón) Persze! Egy perccel se!

„Ő” (aggódást mímel) Akkor se, ha netán…úgy…Ha, tegyük fel…hirtelen úgy…Ha bezsongnál…Azaz: Belém zúgnál?!

GIGI (ijedt felháborodással) Hogy gondolod?!

„Ő” (megnyugszik) Nnna, azért! Igazán nem szeretném elveszíteni az ártatlanságomat. (a lány szólna de leinti) De, ha megígéred?!

GIGI (gyorsan) Persze, hogy megígérem!

„Ő” (mintha hangosan gondolkodna) Mert nem sok kell ám! Perzselő nyár…Tüzesen süt le a…Satöbbi…Ilyenkor az ember…! Például a libidó!...Az erogén zónák…Meg ilyesmi…! És megtörténhet, ugye, hogy…Nem! Nem! Arra jobb nem is gondolni!

GIGI Mire?

„Ő” Ha netán…ha véletlenül…Ha éppen én csavarodnék be?!

GIGI (félelemmel vegyes izgalommal) Hogyhogy?

„Ő” (mintha restellné) Háát…úgy hirtelen. Elemi csapásként bevadulnék. Érted?...Beléd zuhannék! Zutty – placcs, és kész…Van ilyen.

GIGI (ámulva olvadozik) Igazán?

„Ő”  (kijózanítóan tárgyilagos) De ha csak öt perc?...Majd figyeljük az órát…Vigyázunk…Jó?

GIGI (lehervad) Jó.

„Ő”  (csend, majd morfondíroz) Azért egy próba…főpróba nem ártana…

GIGI (reménykedik) Mire gondolsz?

„Ő”  (cseles) Mondjuk…valami látványos, egyértelmű,..hogy a lányok nyilvánvalóan lássák (mutatja az ölelést, csókot)

GIGI (óvatosan) Puszi???

„Ő” Ááá! – Inkább csak…csak egy szimpla csók…Csak próbaként! Hogy tudjuk majd, hogy mit…mit ne…! Na, mit szólsz?

GIGI Most?

„Ő” (huncut) Háát! Hogy legyen idő még – ha esetleg nem megy -, gyakorolni…Jó?

GIGI (engedelmessé olvad) Ühüm. (hirtelen) De csak próba!

„Ő” Persze hogy csak!

GIGI (naiv odaadással) És semmi libidó!

„Ő” (kedvesen) Semmi.

GIGI (lecsukódó szemmel) És erogén zóna se!

„Ő” (gyengéden karolja) Üüüm!

GIGI (a fiú karjában hirtelen a bámuló lányok felé fordul, kezével lassan körbemutat a szobán) Odanézzetek!

TITI (mind lassan követik tekintetükkel Gigi mozdulatát) Mit?

MIMI (elolvadva suttogja) Most hülyéskedsz?

GIGI Mint a filmekben: (lassan) a kamera lassan körbejárja a szobát, és…

FIFI (csalódottan) Jaj, de hülye!

GIGI És aztán: Fine! Ende! Konyec filma!

FIFI (méltatlankodik) És pont a lényeget…

„Ő” (kilép a jelenetből)

 

MIMI, VAGY MIMIBŐL LESZ A CSEREBOGÁR?

 

MIMI (Gigihez sündörög, naivan) Gigi! Tényleg…igaziból csak így, hogy csak helló!...és kész?

FIFI (meghallotta, csúfolja) Hát neked, bogárkám, azt hiszem, hogy…

MIMI (sértődötten) Mi az, hogy nekem?...Na, mire föl?...

TITI (csitítja) Ugyan, Mimi! – Mindenki tudja, hogy…

MIMI (felkapta a vizet) Mit tud mindenki? Na, mit tud mindenki?... Ti azt hiszitek, hogy…

GIGI (lezárná a témát) Azt!

MIMI (felháborodva) Hát nagy tévedés!...Mert igenis…Vedd tudomásul…vegyétek tudomásul, hogy igenis…én is…Én is voltam már…

FIFI (gúnnyal) Szerelmes???

MIMI Igenis, voltam…Még az oviban. A Dodóba.

GIGI (csúfolódva) A dedóba, a Dodóba!

MIMI (bizonygat) Meg az általánosba is. Végig! (megenyhül és dicsekedve mesél) Ilyen nagy fülei voltak…A Dodónak. És mindig ő cipelte a táskámat. (kedvetlenül) Meg a Magdiét is. Mert a Magdiba is szerelmes volt…(diadallal) De a szalámis szendvicsét -, azt mindig nekem adta. Csak nekem!

FIFI (ironizál) Jaaa, ez az önzetlen nagy szerelem!

MIMI (nem hagyja kizökkenteni magát) Meg még a teknősbékáját is nekem akarta adni!

TITI (humorizál) Szendvicsben?

MIMI De akkor inkább szakítottam vele.

GIGI És túlélte?

TITI Na és? Most mi van vele?

MIMI A Dodóval?

FIFI Neeem! A teknősbékával?!

MIMI (kissé kedvetlenül, de őszintén) Gimnazista. Egy suliba járnak a Magdival.

TITI Szegény! Cipelheti tovább a cuccát, mi?

FIFI Az meg zabálja a szalámis szendvicseit!

MIMI (kárörvendve) Na ja! És ilyen kövér lett a Magdi, ni.

FIFI Szegény, Mimóci! Az ilyen nagy csalódás után hogyan kívánhatnék tőled, hogy te is felszedj egy srácot?

MIMI (büszkén) Pedig – igenis -, felszedtem!

TITI Egy igazi srácot?

GIGI (csúfondáros) Nem teknősbéka?

MIMI (sértődött) Utálatosak vagytok! (megenyhül) Akarjátok, hogy elmeséljem?

TITI Halljuk! Halljuk a Mimit!

FIFI (utánozza a csapót) Felvétel! – Mimi, avagy Mi-miből lesz a cserebogár!

GIGI (kijavítja) A teknősbéka!

MIMI (nem tudja, hogyan kezdje) Hááát… etette a csókát.

TITI Milyen volt?

MIMI (természetesen) Fekete.

TITI A haja?

MIMI Nem. A csóka.

TITI De a srác, az milyen?

MIMI Jaaa? (kiles az ablakon) Az szőke. Vöröses.

FIFI Ez is?

MIMI Igen, ez is! Miért? Csak egyetlen szőkés vöröses fiú van a világon?

TITI A szeme?

MIMI (bizonytalanul) Barna.

GIGI (hitetlenkedik) Szőke hajhoz?

MIMI (méltatlankodva) Na és? Ez ilyen! Szőke, meg barna és passz! (rádupláz) És ráadásul Janó is…merthogy János.

FIFI Jancsi? – Csak. (ajkbiggyesztve)

MIMI (lezárja) Igenis csak…És a parkban etette a csókákat.

„Ő” (már Mimi szövege alatt beáll a dobogó elejére, kifliből tördelve eteti az előtte csipegető – láthatatlan – madarat. Most hátraszólva kijavítja Mimit) Feketerigó!

TITI (Mimihez) És?

MIMI Semmi és…Mentem és (megbotlik, megállapítja) És elszakadt.

GIGI (nem érti) A srác?

MIMI (felveszi és mutatja egyik szandálját) A szandálom, te, dinka! (kacérkodva dicsekszik) Mert megbotlottam. Akarattal!...Azért, hogy észrevegyen… (fél szandállal a lábán közebb sántikál a sráchoz, megáll mögötte, elhűlve nézi a szelíd madarat)

„Ő” (elmerülten eteti a madarat. Megérzi a lány közelségét, hátranéz rá, végigméri, majd tovább is a rigóval foglalkozik. Újra hátra tekint, meglátja a lány kezében a fél szandált, tárgyilagosan megjegyzi) Elszakadt.

MIMI (értelmetlenül néz, majd a fiú tekintetét követve rájön, hogy a szandálról van szó) El. (a fiú mellé lép és a szelíd madarat nézi csak) Tied?

„Ő” Micsoda?

MIMI Hát ez a…A csóka.

„Ő” (kijavítja) Feketerigó.

MIMI Ja? – A tied?

„Ő” Dehogy.

MIMI Hát?

„Ő” (vállat von) Senkié. – Mindenkié.

MIMI (szünet után) Éhes.

„Ő” Ühüm… (nyújtja a kiflit) Akarod?

MIMI (félreérti) Most ettem.

„Ő” (fejével a madárra int) Neki.

MIMI Ja? (felveszi a kiflit, dob a madárnak. Az elszáll) Elrepült.

„Ő” (tekintetükkel kísérik a madarat) El. (majd a szandálra téved a tekintete) Ki kéne lyukasztani.

MIMI Mit? (a fiú tekintetét követve rájön) Ja? – Ki. (újra a madár után néz) Fél tőlem.

„Ő” Á! Csak nem ismer.

MIMI És téged?

„Ő” Engem már ismer. (felvillanyozódva) Tudod, van otthon egy papagájom. A Gyurika. Az már messziről, a lépésemről, vagy a szagomról megismer. És kiabál: Szia! Szia kis gazdi! Gyurika szép. Gyurika okos. Puszikát Gyurikának… Meg: Szia, Janóca! – Ez én vagyok. Janóca okos. Janóca szép…(kijózanodva) Szóval ilyeneket mond.

MIMI (hitetlenkedve) Tud beszélni? Tényleg?

„Ő” Persze! De csak, ha ismerősök… Az idegeneknek hátat fordít és hallgat.

MIMI Én azt hittem, hogy azt csak úgy mondják, hogy a papagáj…

„Ő” (buzgón bizonyítja) Dehogy! Mondom: Puszikát Janócának. – Így hív… Mert Jancsi… azaz János. És így aztán Janó.

MIMI (huncutul) És…ád is?

„Ő” (ártatlanul) Mit? (a lány nevetős tekintetéből megérti) Jaaa? Persze! Így cuppog, ni. (mutatja) És ha odatartom a kezemet… (a lány csodálkozó, tekintetére) Nem hiszed?

MIMI De.

„Ő” (buzgón) Megmutatom. (elbizonytalanodik) Ha akarod!...Jössz?

MIMI (meglepődik) Hová?

„Ő” (lelkesen) Akváriumom is van. Három aranyhallal…A negyedik megdöglött. (elhallgat)

MIMI (kis csend után, - hogy mondjon valamit – huncutkodik) És azok is?

„Ő” (komolyan veszi) Á. A halak nem… Azok nem tudnak.

MIMI (humorizál) Na ja! Mondanák, hogy: Ja-nó-ca (tátogva utánozza a halakat)

„Ő” (nem érti a tréfát, komolyan) Hmmm. (csend után) És te?

MIMI Ééén?

„Ő” Téged hogy…Azaz, mi a neved?

MIMI Ja? Tímea. De inkább csak Timi… Ebből aztán a Mimi. A lányok…

„Ő” (elgondolkodik, majd belefeledkezve utánozza a Gyurikát) Ti-mi-ke o-kos, Mi-mi-ke szép…

MIMI (szerénykedik) Ugyan…

„Ő” (sietve magyarázkodik) Mondaná a Gyurika…(szünet után) Meg még: pu-szi-kát Ti-mi-ké-nek…

MIMI (szégyenlősen méltatlankodik) Nem is mondja.

„Ő” (lelkesen) Megtanítom. – Ha akarod… Holnapra, Jó? Majd meglátod! ...(elakadnak. A csendben újra a szandálra) Nincs egy bicskád?

MIMI (nem érti) Bicska?

„Ő” (fejével a szandálra mutat) Kilyukasztani.

MIMI Nincs… Bicskám az… az nincsen.

„Ő” Kár. (hirtelen ötlettel) Na, akkor?

MIMI Mi?

„Ő” Megtanítsam?

MIMI (kapcsol) A Gyurikának?

„Ő” Aha! ...Megtanítom!

MIMI Ha akarod?!

„Ő” (nagyon feldobott) Ühüm! (hirtelen fordulattal) Ollód?

MIMI (bámul) Olló? (megérti) Körömvágó.

„Ő” (elragadja a buzgólkodás) Az jó. Mindjárt megcsinálom. (leguggolva vacakol a lábbelin, a lány áhítattal nézi) Neked is van valamilyen állatod?

MIMI (meglepi a hirtelen témaváltás) Ááá! ...Nem is engednék.

„Ő” (elveszve a munkában felszabadultan társalog) De szereted őket, ugye?

MIMI (buzgón) Persze!

„Ő” Mert a lányok általában félnek. Nekik csak a macska az állat. Meg esetleg a kutya. De egy gilisztáról már… Vagy például a békáktól…

MIMI (gyorsan másról akar beszélni) Egyszer volt egy teknősbékája a… a…(észreveszi, hogy elszólta magát, kínosan helyesbít) az öcsémnek.

„Ő” (nem néz rá, gyanútlan) Milyen? - Ékszer?

MIMI Nem… Nem tudom. Olyan ronda… (a fiú tekintetére gyorsan javít) Ronda volt az öcsém, mert… mert kidobta.

„Ő” Kidobta?

MIMI (színészkedik) Képzeld: ki! – Hiába mondtam…

„Ő” (leszögezi) Akkor az mocsári volt.

MIMI (megkönnyebbülve) Lehet.

„Ő” (munka közben magyaráz) Na, látod? A teknőc is hasznos, mert megeszi a… Meg a kígyó is meg…

MIMI (riadtan borzong) Kígyód is van?

„Ő” Á, az most nincs. (készségesen) De ha akarod…?!

MIMI (gyorsan) Nem! Nem fontos…

„Ő” (elégedetten nézegeti a szandált) Nnna, kész! Jó lesz?

MIMI Biztosan.

„Ő” Próbáld fel! (térdelve segít a lánynak felhúzni) Lehet, hogy szorít, de majd kitágul. – Nézd csak!  - Jó?

MIMI Ühüm. (felemelt lábán nézi a szandált, megbillen) Jaj!

„Ő” (természetes mozdulattal elkapja) Vigyázz! Kapaszkodj! Na! (felnyújtja a kezét, a lány megfogja.)

MIMI (a cipőt nézegeti) Mondom, hogy jó! (kedveskedve utánozza a papagájt) Janóka ü-gyes, Ja-nó-ka…

„Ő” (szégyenlősen) Fenét, csak…(nem néz fel a lányra. Kis szünet után bumfordi kedvességgel) Az meg nem baj, ha igaziból nem szereted a kígyókat…

MIMI (rajtakapva) Ki mondta?

„Ő” Persze, hogy félsz…(menti a lányt) Egy kicsit. (most néz fel csak a lányra, s rádöbben, hogy egymás kezét fogják. Megrészegülve, szinte nem is tudja, hogy mint mond) De a Gyurikát… azt megmutatom…(önfeledten csak néz)

MIMI (zavarban) Majd… Holnap… Most el kell…

„Ő” (nem is fogja fel, bűvöletben) Jó… Akkor igazán…

MIMI (nem tudja, mit tegyen) Persze! ...Akkor most megyek…Jó?

„Ő” (kiszáradt torokkal) Jó.

MIMI Akkor köszi…És szia…Janóka…

„Ő” (szédülten) Szia, Mimi…

MIMI (rettenetes kínban) Szia!...És ha…esetleg…Netán, ha… elengednéd a kezemet…

„Ő” (felocsúdik) Ja?!...Bocs…! (most ugrik fel. A kezét még most is úgy tartja, mintha madártojást tartana. A másik kezével szórakozottan, vagy ”elterelő hadműveletként” porolja le a térdét)

MIMI (nagyon melegen) Nem tesz semmit… Szia…(leszalad a dobogóról)

„Ő” (báván néz utána, majd a „madártojással” a kezében kiszédeleg a képből)

MIMI (pironkodva, de büszkén pukedlizva, hajol meg a lányok felé. Széttárja a karját) Hááát… ennyi!

TITI (kedveskedve froclizza) És a csóka?

MIMI (huncutul) Valószínűleg éhen halt…A kiflit elhoztam. Emlékbe! (mutatja)

FIFI (évődve) Csak így? Szalámi nélkül?

 

FIFI – FIFIKA

 

FIFI (Mimihez) Ezt ismerem, Mimóca! Ezt a lírával töltött gatyásgalambot – Egy mélyfúró szénbányász brigád sem elég hozzá, hogy a fene nagy érzelmeit felszínre bányássza. A te Janókádat csak az én zsenikém múlhatja felül.

TITI Jó. Akkor halljuk Fifit!

FIFI  (komédiázik) Halljátok hát, halandók! Címe: Fifi-fifika! Lírai óra-tórim, mert beh sok idő és radio-aktivitás kellett a végkifejlesztéshez! (lopva kiles az ablakon)

GIGI (gyanakszik) Mit nézel?

FIFI (könnyedén) Semmit. Csak, hogy süt-e a nap?

MIMI (naivan) Miért kell ehhez a nap?

FIFI Mert ez egy olyan napfényes tragédia. – Ő pedig juszt is vörösesszőke, és zöld szemű.

TITI (epésen) Tiri tarka! Juszt is!

„Ő” (beül törökülésben. Mellette teli hátizsák. Elmerülten olvas)

FIFI (iróniával) Lássátok felem! Ő az: Az Oszkár! Hát lehetne-e más neve egy ilyen kisokosnak?

GIGI (csúfolva sóhajt) Ó szi! Oszi!

FIFI (folytatja) Nem érdekli más, csak a tömény tudomány. – Hát én bebizonyítom tudományosan neki, hogy mégis mozog a…(jelentőségteljesen) a… khm… khm! (óvatosan odalépked és megáll szorosan a fiú mellett) Tee… figyusz!... Idetelepedhetek én is?

„Ő” (nem néz fel, úgy mondja) Ühüm.

FIFI (méltatlankodó fintor után egészen a fiú orra elé áll, szoknyáját kissé megemeli. Kényeskedve kérdi) De nincsenek itt hangyák,… vagy esetleg szöcskék?

„Ő” (kinéz a könyv mögül, riadtan látja az orra előtt a lány meztelen lábszárát. Óvatosan kúszik felfelé a tekintete, kapkodva földre ejti a könyvet, keze tapogatva féregirtó flakont vesz ki a hátizsákból, ügyetlenül körbe permetezi a homokot. – miközben a tekintetét egy pillanatra se veszi le a lány lábáról) Már nincs.

FIFI (affektálva) Köszi! (leül, de hirtelen felugrik) De csak ha igazán nem zavarlak!

„Ő” (kiszáradt szájjal) Nem.

FIFI (mellé térdel) Biztos?

„Ő” Mondtam! (gyorsan felkapja a könyvet, mögé bújik)

FIFI (nagy nekikészüléssel szorosan mellé ül.  Készségesen megfordítja a fiú kezében a fordítva tartott könyvet.)

„Ő” Ja?... Kösz! (olvasást mímel)

FIFI (ül. Kinyújtott lábain kissé feljebb húzza a szoknyát. Kínos csend után): De igazán, mondd ám meg, ha zavarlak, és én akkor…

„Ő” (zavarában felfortyan) Mondtam, hogy nem!...(engesztelve) Na!

FIFI (most már csacsog, de nem néz a srácra: Hagyja, hogy az zavartalanul gusztálhassa lopva) Akkor jó! Mert – tudod -, nem szeretek egyedül… mert olyan undokok itt a srácok, hogy a magányos lányokat szemtelenül molesztálják.

„Ő” (nagyot nyel) Mole – sztálják?!

FIFI Ühüm! Direkt cikizik. Pimaszul beszólnak nekik. (negédesen fordul a fiúhoz) De te nem vagy olyan – ugye?

„Ő” (nem tudja, hova nézzen) Nem… nem… Én nem olyan vagyok…

FIFI Mondjuk,… ha egy ilyen pimasz,… vagy kettő,… esetleg három ide jönne és…Akkor te megvédenél, - ugye?

„Ő” (gyorsan, készségesen) Persze! Persze!...Természetesen…

FIFI (roppant meggyőzően) Na, látod! Hát ezért ültem én ide… Mert például, te gondolhattad volna azt is: Nnna, ez csak egy olyan csaj, és csak ki akar kezdeni veled…

„Ő” (ügyetlenül mentegetőzik) Á… Dehogy! Dehogy!

FIFI (kínozva) És az se zavar, ha látják, hogy…te itt egy lánnyal?

„Ő” (ijedten néz körül) Kik?... Kik látják?

FIFI Mondjuk… a haverjaid. Azt mondják majd, hogy felcsíptél egy csajt és…

„Ő” (büszkén) Na és?! – Csak hadd mondják!

FIFI (lassan, mintha hangosan gondolkodna) Persze! Csak hadd mondják… De ha melléjük ülne le… mondjuk egy lány, tudod, hogy azok,… a többiek – nem tudnának ilyen nyugodtan olvasni?!

„Ő” (abbahagyja a színlelt olvasást, nagy szemmel, kérdően néz)

FIFI De ne ám! – Képzeld el: Pirulnának és izzadnának! Mint egy ló -, úgy izzadnának kínjukban. („Édesen”) De te nem, ugye?

„Ő” (izzadva) ááá…egy fenét.

FIFI (sóhajt) Pedig meleg van! (szoknyájával legyezi magát)

„Ő” (kapkodva törli verítékét) Hát meleg…az aztán van. Az tényleg van!

FIFI (kegyetlenül folytatja) Meg – azt hiszed? – ilyen nyugodtan beszélgetnének? – A fészkes fenét! – Dadognának!

„Ő” Mi-mi-mi micsoda?

FIFI Mondom: da-dog-nak.

„Ő” Na-na-na nahát a mi-mi-mi mindenit!

FIFI (elolvadva) De te nem, ugye?

„Ő” (gyorsan) Á…nem…nem…én e-e-e-egyáltalán nem…

FIFI (nem néz a fiúra, csak lassan, nyugodtan bizonygatja) Nekem elhiheted! Ilyenek mind. Pirulnak, dadognak. Úgy tesznek, mintha olvasnának, közben meg a csajt, a lábát, a combját, meg minden… azt stirelik.

„Ő” (felkapja a könyvet, azzal bástyázza el magát)

FIFI (titkon összenevet a lányokkal. Harsány felfedezéssel) Jééé! Most látom, hogy mit olvasol. (olvassa a könyv címlapját) Vízből mentés. (lelkesen) Te életmentő vagy?

„Ő” (tanácstalan) Dehogy…csak…csak úgy…

FIFI (lelkendezik) Ne szerénykedj! – Én mindjárt láttam, hogy ez a srác nem olyan mindennapi, nem akárki! – És akkor, tessék! Akár bele is ugorhatok a vízbe. (a színpad elejére szalad, ugráshoz készül) Pedig nem is tudok úszni!

„Ő” (tetszett neki a dicséret, de most megijedt) Ne!...Ne ugorj!...Én se tudok…(helyesbít) Még nem tudok mindent én se.

FIFI (ügyet se vet rá) Gyakorlat teszi a mestert! Tudom, úgy is utánam ugrasz.

„Ő” (rémülten) Ne… Ne! (ostoba magyarázatként) Vizes leszel!

FIFI (tettetett belátással) Ja? Igazad van, - De én mégis meg akarom tanulni!

„Ő” (készséges) Kölcsön adom a könyvet. Akarod?

FIFI (méltatlankodva nyafog) Ááá. Magolni? Inkább a…(örül a hirtelen ötletének) Tudod mit!? Úgy csinálunk, mintha a vízben… Pedig csak, itt a parton… Én úgy teszek, mintha meg akarnék fulladni: kapálózok, meg minden… te meg kimentesz! Jó?

„Ő” (bizonytalan) Hááát…

FIFI (a lábával kijelöli a helyet) Na akkor…itt lesz a víz. (hasra fekszik, kapálózik) Jaj, jaj, segítség, megfulladok, segi..! (elhallgat, mert a fiú csak körbe toporog) Na! Ments már!

„Ő” (kínban) Nem… nem jó, mert…

FIFI (meglepve) Neeem? Nem így kell fuldokolni?

„Ő” (okoskodva magyaráz) Nem… Csak azt írja a könyv, hogy ha kapálózik a… az izé… akkor lerántja a másikat ezért…(zavartan elhallgat)

FIFI Na!

„Ő” (bocsánatkérő gesztussal) Fejbe kell vágni, hogy elájuljon.

FIFI (őszintén megdöbben) A szerencsétlent?

„Ő” (magát mentve indokol) Azt írja a könyv. (széttárt karral) Háát?

FIFI (lehervadt) Ez szép. (az új ötlet izgalmával) Tudod mit? Már fejbe vertél, elájultam, most itt fekszek a vízen. Lebegek! (hanyatt fekszik, vár) Na?

„Ő” (tépelődve fontoskodik) De…ilyenkor meg a haját…(mutatja, hogy a haját markolva kell húzni) A hajánál fogva…

FIFI (döbbenten kikéri magának) A hajamat??? Itt a kavicson?

„Ő” (tehetetlenül mutatja) A könyv…

FIFI Csak van valami megoldás?!

„Ő” (gyorsan, riadtan) Az úgy… Az nem szabályos!

FIFI (győzködi) Mondd már, újítunk! Hátha beválik. (látva a fiú tétovázását) Csak nem hagy megfulladni itt a vízben?...(ül, felemeli a két karját) Megfogsz a hónom alatt és…Na, próbáld!

„Ő” (toporogva töpreng, majd gyámoltalanul, óvatosan előredugja a kezét a lány karja alatt, ügyelve, hogy hozzá ne érjen) Így?

FIFI Ühüm (kajánul) Akkor most elájulok. (karját hirtelen leeresztve a mellére simul a fiú keze. Feje pedig a srác combjához)

MIMI (döbbenten bámulva a saját melléhez kap) Úristen!

„Ő” (a váratlan helyzetben csak néz átszellemült izgalommal, eltorzult arccal, tehetetlenül.)

FIFI Na!...Elájultam!...Nem bírsz el?...Akkor fektess a fűre!...Na!

„Ő” (nem meri mozdítani a kezét, Ezért lassan óvatosan, szinte hasra fekve dönti a lányt, majd óvatosan húzza ki a karját.)

FIFI (kis szünet után felül) Na ez…ez tényleg érdekes volt! – Most mi jön?

„Ő” (vérszemet kapva) Megindítani a szívet. (már emeli is a kezét)

FIFI (nagyot néz) Jaaa? (flegmán) Ez nem érdekes. Csináltuk egészségtan órán is… Más nincs?

„Ő” (készségesen) lélegeztetés…(óvatos) Szájon át.

FIFI (csodálkozást színlel) Szájról szájra?

„Ő” (izgatottan bólogat)

FIFI (örül) Hű, az irtó klassz lehet! Próbáljuk ki! (lefekszik) Na?!

„Ő”  De…nincs nálad egy steril izé…(mutatja, hogy a szájra kell) Tudod, a fertőzés…

FIFI Papír zsebkendő! Még majdnem tiszta. (előveszi, szétterítve a szájára teszi) Így?

„Ő” (mellé térdel körülményesen, próbál ráhajolni a lányra) Akkor…

FIFI (váratlanul felkönyököl) Téged minden tudományos dolog érdekel?

„Ő” Minden! A számítástechnika, az űrkutatás, a kvantum…

FIFI Csak olvasva, elméletben, vagy a gyakorlatban is?

„Ő” (felvillanyozva) Így is, úgy is…Például a…

FIFI Például a… a szerelem is?

„Ő” (meglepődik, szinte kinyögi a választ) Hááát…

FIFI A szex? Az is?

„Ő” (csak mulyán bólogat)

FIFI úgy értem: a gyakorlatban?

„Ő” (rémülten tiltakozva nemet integet)

FIFI (közömbösen visszahanyatlik) Tudod, csak azért jutott eszembe, mert állítólag… azt mondják, hogy csókolózni,… azt is valahogy így kell. (visszateszi a kendőt) Na, akkor kezdjed!

„Ő” (lassan a lány szájára hajol, hirtelen megáll) Most akkor melyiket?

FIFI (egyik keze lassan elhúzza nevető szájáról a zsebkendőt, a másik keze pedig az ijedt fiú nyakát fogva gyöngéden húzza magához)

A LÁNYOK (Fifivel együtt a földig hajolva csodálkozva, irigykedve követik a műveletet)

FIFI (az utolsó pillanatban hirtelen hasra fordul, két könyökére támasztja a fejét )Lám, túléltem! – De csak közepesre sikerült az életmentés!

„Ő” (kimegy a jelenetből)

FIFI (vidáman ugrik fel) Sebaj! Majd pótvizsgázik az Oszika!

MIMI (elragadtatott elismeréssel) Hát ez!

GIGI (őszinte elismeréssel) Hát ez…?

TITI (lekicsinylő) Hát ez…?

FIFI (színészkedve hajlong) Igen! Ez volt a Fifi fifikája! – Taps!

 

TITI – A SZERELMI TUDOMÁNY KANDIDÁTUSA

 

TITI (flegmán) Pancserok! Ti bedobtatok minden trükköt, hogy elcsábítsatok egy nyavalyás srácot?!

MIMI (megrökönyödik) Hát nem ez volt a házi feladat?

TITI (fölényesen) Nem! Nem csábítani kellett, hanem csábíttatva csábulni. Hagyni, hogy az a nyomorult törje kezét-lábát, lihegve, nyelvelógva kínlódjon a kegyeinkért. Győzelme diadalmámorában pedig ne is vegye észre, hogy mi már mindent bekódoltunk, előre, kiszámítottuk, és mi diktáltuk minden mondatát, mozdulatát.

GIGI (értetlenül hegyezi a fülét) Micsoda?

TITI (nagyképűsködik) Na, tanuljatok, picinykéim!

FIFI (veszi a lapot, kikiáltóként konferál) Következik: A csábulás magasiskolája! Oktatási segédanyag kezdő libuskáknak! Elővezeti: Déer Titi, a szerelmi tudományok kandidi – Bocs! – dátusa!

GIGI Erre én is befizetek!

TITI (átveszi a játék-hangulatot) Osztály, vigyázz! Kezeket hátra! (belép a „színbe”, a dobogóra, szenzációt ígérő fontoskodással kezdi)  Nnna!...Színhely: a strand.  A balek – a változatosság kedvéért – (kiles az ablakon)

FIFI (gyorsan közbevág) A fejem rá, hogy szőke, vörösbe játszva!

TITI (Fifihez) Bingó! – A szeme, mint a neve is: szürke. Alias: Zoltán (kiszól a lépcső melletti takarásba) Kérem a demonstrációs alanyt!

„Ő” (beáll, mozdulatlan pózban, félig háttal a lánynak. Kólát tölt)

TITI (tanárnőst játszik) Ő az. Most tölti ki a kóláját. – Én: jelentőségteljesen, de enyhe flegmával végigmérem. Tetőtől talpig. Ő: zavartan ellenőrzi választékosan lezserre vett figuráját. Talán a slicce? De mire savó szemét kérdőn rám veti -, engem már régen nem érdekel! (a kacér nőt játssza: napszemüvegét az orráig leemelve, válla fölött hátranézve flegma érdeklődéssel, lassan végigméri a fiút. Majd komótosan vetkőzik és a srácnak háttal, a lányok felé könyökölve – hanyagul „napozni dől”. Lábai játszva kalimpálnak, fogai közt fűszál,- nevetve közvetít a lányoknak) De a damil feszül, - pedzi a nyamvadék! – És lám: elindul!

„Ő” (Titi szövegének megfelelően mozdul ki az állóképből: az ital töltése közben oldalra nézve meglátja az őt fixírozó lányt. Zavartan nézi, igazgatja ruháját, ujját végighúzza a sliccén. Újra a lányra nézve konstatálja, hogy minden rendben. Majd büszkén nyugtázza, hogy ő a kíváncsiság tárgya, kiadja az üveget és magát kihúzva hódítani indul.)

MIMI (naiv bámulattal) És tényleg elindul!

„Ő” (megáll a lány fölött, majd határozottan, de csurgatva a hátára önti a colát)

TITI (váratlan inzultustól szinte felsikít) Naaa! – Nem tudsz vigyázni?!... Idióta!

„Ő” (pimasz nyugalommal megfogja a lány védekezőn fellendült kezét, bemutatkozást szimulál) Én pedig Zoltán! – De hívhatsz egyszerűen Zotyának is.

TITI (a szemtelenségtől elképedve ennyit tud kinyögni) Hülye!

„Ő” (tenyérbemászós nyugalommal) Neeem! (kijavítja) Hüb-ner! Hübner Zoltán. (kegyes elnézéssel) Különben, igazad van! A hülye - az sokkal egyszerűbb. És még értelme is van.

TITI (visszafojtott indulattal befejezné) Na most már…

„Ő” (cseppfolyós kedvességgel) Kopjak le – ugye?... A többi is ezt mondta.

TITI (elképed és győz a kíváncsiság) A többi???

„Ő” A többi csa… (helyesbít, mert lám, finom akar lenni)… lány. Akikre ráöntöttem a kólámat.

TITI Te ezt… te direkt…?

„Ő” (szégyenlős szelídséget színlel) Miért?... Ilyen kétbalkezesnek néztél?

TITI (kapkodva keresi a szavakat) Ez aztán… ez már mindennek a…

„Ő” (ártatlan bárányka) Mondd, - de őszintén! Ha csak úgy idejövök és bemutatkozom, hogy Hübner vagyok…? Akkor te most is itt társalogsz velem? – Fenét!... Rövid úton elküldesz a francba.

TITI (elképedt csend után) Akkor most tényleg menj a…

„Ő” (pimaszul kedvesen) Köszi! Ha ennyire hívsz, - hát maradok. (leül)

TITI (most robban) Hogy van pofád egyáltalán..?

„Ő” (félkönyékre dőlve elnyújtózik, végtelen nyugalommal) Mert én hülye vagyok. Ilyen hülye!... Te mondtad!?

TITI (nem talál szavakat, dühösen hátat fordít)

„Ő” (fűszálat rágcsálva „kedveskedik”) Deee…te is hülye vagy.

TITI (nem hisz a fülének) Hát ez… ez…

„Ő” (folytatja) Mer te se mész el… Te is maradsz…

TITI (elképed) Ééén? – Miért én menjek el?

„Ő” (csak társalog, nem is néz a lányra) És miért én?... Rád invesztáltam egy – majdnem egy egész pohár kólát.

TITI (most már kiborult, ordít) De – vedd tudomásul! – én voltam itt előbb!

„Ő” („naivan” néz rá) Tényleg?... Itt nőttél ki a földből?

TITI (mint fent) Te jöttél… pedig…

„Ő” Miért? Magánterület? – Jaaa?! A kárpótlásban kaptad!

TITI (nyitja a száját, de nem tud tromfolni és a srác pimaszsága, humora hatására tehetetlenül elneveti magát, gyorsan elfordul)

„Ő” („hálásan” kedves) Köszi.

TITI (nem érti, morcosan) Mit?

„Ő” (már tényleg eredetien jópofa) Hogy értékeld a humoromat. – Nagyon igyekeztem! (hogy kompenzálja a valódi énjét, rájátssza a „nagyképűt”) Hiába! Én már csak ilyen marhajókat szokok mondani!

TITI (ő is csak játssza a haragost) Vettem észre! Ha! Ha! Ha!

„Ő” (szünet után, egészen más, „klassz fej” stílusban) Nnna! Szerencsésen túl vagyunk az első veszekedésen!... (felül, a lányhoz fordul) Akkor, - most miről beszélgessünk?

TITI (műharaggal, csúfolódva) Az időjárásról!

„Ő” (a felfedező örömével) Persze! Hogy ez nekem nem jutott eszembe! – (udvarias gesztussal) Hogyan akarod? Szidjuk, vagy dicsérjük?

TITI (nem érti) Mit?

„Ő” Az időjárást. – Mert mindegy ám, hogy majd hogyan emlékszel vissza! (pátosszal játszik) „Egy szédítő nyári délutánon, szikrázó napsütésben találkoztam először – Vele!”

TITI (elképed) Veled??? – Mondd! Te mindig, minden lánynak…?

„Ő” Nem. (órájára pillant) Ilyenkor már ott tartunk, hogy: Jössz úszni?...(mintha csak most jutna eszébe) A, pardon! Majd elfelejtettem! Jössz úszni?

TITI (dühös, hogy így játszik vele) Nem! (majd engesztelődve) Nem is tudok.

„Ő” (most már természetes kedvességgel) Neeem? Majd megtanítalak! Gyere! (felugrik, elkapja a lány kezét és indulnak. Ebben a pózban bemerevedik a kép)

MIMI (pár pillanat után türelmetlenül sürgetné a folytatást) Naaa!

GIGI (elismeréssel) Mit na? – Ez a srác biztosan megtanította…(célzással) Úszni!

TITI (kiszól az állóképből a lányoknak) Ezt most nem részletezem.

MIMI (mohón) De csak részletezd! Igenis, részletezd!

FIFI (kajánul) Pont a lényeget hagynád ki?!

TITI (mint előbb) A lényeg csak ezután jött.

„Ő” (mozdul az állókép: Törülközés közben tárgyilagosan számlálja az ujjain) Nnna! – Megvolt a veszekedés, az időjárás, az úszás,… akkor most… van valami jó témád?

TITI (meglepetten) Nekem???

„Ő” (megállapítja) Nincs! (a törülközőt a lány nyakába akasztva, azzal gyengéden magához húzza. Természetes hangon, egyáltalán nem lírázva) Hááát, - akkor most megcsókollak!

TITI (meglepetten, riadtan ugrik ki a kendőből) Micsoda?

„Ő” (a legkézenfekvőbb magyarázatként) Kifogytunk a szóból – nem? Akkor most, csókolózunk!

TITI (a csalódott felháborodásával) Ha te azt hiszed rólam, hogy én… én negyedórás ismeretség után…

„Ő” (mutatja az óráját, nagyon nyugodtan) Pardon! Huszonegy és fél perc… Mindjárt huszonkettő!

TITI (folytatja, de egy hanggal magasabban),… hogy – huszonvalahány perc után tényleg…

„Ő” (kedvesen) Tudsz jobbat?

TITI (felháborodva nem talál szavakat) Te minden lánnyal…

„Ő” (természetesen)Van, aki már tizenhét-tizennyolc perc körül… De a legtöbb csak huszonöt után.

TITI (magából kikelve) Akkor még van három percem!

„Ő” (lefegyverző természetséggel) Már csak két perc, tizenegy másodperc! (sóhajt) Hogy rohan az idő?! – Kár elvesztegetni! Képzeld, ha összejön minden, hogy sajnáljuk azt az elpocsékolt két és fél percet.

TITI Mi az hogy minden? Mi jön össze?

„Ő” (szenvtelenül, tárgyilagosan) Mi az, hogy minden? Hát: az örökkévalóság! A sírig! A csak te! – A lányok mindig távlatokban gondolkodnak. Nem?

TITI És a fiúk?

„Ő” (bumfordi) Na bumm! Most mondjam azt, hogy nem, - mikor éppen csókolózni akarnék!?

TITI (elhűlve enyhül) Csuda egy… majd megmondom micsoda vagy te, Zotya!

„Ő” (őszintén) Nekem mondod? Ezért szúrtál ki pont engem.

TITI (meglepődik) Ééén?

„Ő” (kedveskedik) De te is érdekes csaj vagy. Úgyhogy…

TITI (nem hagyja elterelni) Én szúrtalak ki?

„Ő” (beismerő vallomás) Ne etess! – Mit gondolsz, miért jöttem ide? Miért költöttem rád egy kóla árát?... Mert vettem az üzenetedet. A fényjeleket! (mutatja a szemén)

TITI (diadallal) Szóval – elismered, hogy én voltam az, aki…

„Ő” (melegen) Na, azért én is benne voltam! – Sőt! Benne is vagyok! (újra játszik, huncutul) Akkor – kezdhetjük?

TITI (tényleg nem tudja) Mit?

„Ő” (órájára néz, méltatlankodik) Na tessék! Máris késésben vagyunk!

TITI (pirulva tétovázik) De azt megmondom…

„Ő” (intőn) Majd ha szünetet tartunk! Jó! (kedvesen öleli)

TITI (szemérmesen ellenkezik) Naaa!...Most?

„Ő” (huncutan) Várjuk meg talán a nyugdíjazásunkat?

TITI (csak kifogást keres. De nem nagyon) És…itt?

„Ő” (komolykodva) Igazad van! (töprengve néz körül, örömteli felfedezéssel egy lépést arrébblép) Akkor itt! Jó? (magához öleli)(mozdulatlanná merevedik a kép)

MIMI (kis várakozás után, türelmetlenül) Naaa!

TITI (kilép a jelenetből) A többi már nem tartozik rátok.

„Ő” (kimegy)

GIGI Mi az, hogy nem tartozik ránk!?

FIFI Barátnők vagyunk, vagy nem vagyunk barátnők?!

TITI Úuugy? Most barátnők? Nem ti mondtátok, hogy nem vagytok hajlandók zsűri előtt csókolózni? Akkor most én?

FIFI Te csak csókolózz nyugodtan!

MIMI (naivan) Titi! Tényleg csókolóztatok? Igaziból?

GIGI (csúfolva) Neeem! Csapdlecsacsiztak!

MIMI (tovább faggatja Titit) Nem csak puszi volt?

TITI (nagyképűsködik) Csak tudom, hogy mi a különbség?

MIMI Honnan tudod?

GIGI (megjátssza a „nőt”) Na hallod! Ha egyszer elkapja az embert a… az izé…! Ki tud ellenállni?

MIMI (elszontyolodik) Ki? Én! Én hülye! Mert azt hittem…

FIFI (hetykén bölcs) Mimóca! Hinni a hittanórán kell.

GIGI (fölényes) Ne sírj, kislány! Egyszer majd te is felnőtt leszel!

MIMI Utálatosak vagytok, tudod? (felmegy a lépcsőn)

FIFI (ő is indul) Szisztok! Én is megyek. (jelentősen) Korrepetálni!

TITI (helyére ráncigálja az asztalt, igyekszik közömbösen érdeklődni) Gigi, neked nincs randevúd?

GIGI (magabiztosan vállat von) Ráérek. Megvár a Ronald! (megszólal a kapucsengő. Kisiet) Ez meg ki lehet? (kisvártatva sikítva rohan vissza) Úristen! Ez idejön!

TITI Kicsoda?

GIGI (kétségbeesve kiabál) Ki mondta meg neki? Ki hívta ide? Ki volt az a…

TITI (türelmetlenül indul ő is a takarásban lévő bejárathoz) ki az? (sápadtan szédeleg vissza) Jesszus! A Zotya!

GIGI (indulatosan kiigazítja) A Ronald, nem a Zotya… Illetve… (most érti meg Titi riadalmát) Mit beszélsz? – Ez a Zotya?... A Ronald az a Zotya is?

TITI (tehetetlenül) Mit keres ez…? (rádöbben) Hogyaaan? A… a Zotya a… a Ronald…?

GIGI (jelentősen) Is!

TITI (magához tér) Nem szabad beengedni!... A többieknek nem szabad…

MIMI (a többszöri csengetésre siet le a lépcsőn) Csöngettek! Süketek vagytok? (kimegy az ajtóhoz)

GIGI (rémülten ordít utána) Nem szabad…!

TITI (Gigivel egyszerre visít) Ne nyisd kiii!

MIMI (sikítva rohan vissza) Aljasak vagytok! Ez nem volt szép tőletek! – Pont velem! Pont engem!... Ez igazán szemétség volt! (sír)

GIGI (kétségbeesve) Beengedted?

TITI (tehetetlenül) Beengedte! (mindhárman izgulva állnak a színpad elején, nem mernek hátranézni a beóvatoskodó fiúra)

„Ő” (a nem várt fogadtatástól meglepetten, gyámoltalanul toporog, többnyire angolul, néhol egy-egy tört magyarságú kifejezéssel magyaráz, mentegetőzik. Szinte az egész jelenet alatt beszél, motyog) Good afternoon… Hello. Azaz, szervusz…Sorry…elnézést, but I… Már tegnap akartam… itt a szomszédban…my grandma…(és csak motyog zavartan)

MIMI (a fiú szövege alatt szipogva mentegetőzik) Nem is igaz ez az egész, csa… Esküszöm, hogy én találtam ki… És ez az izé nem is tudja… semmiről se tud… Nem is ismer, csak…

GIGI (gyanút fog) Miről beszélsz?

TITI Ki nem tudja?.. Mit nem tud?

MIMI Kiii? – Hát ez. A Janóca… Illetve nem is az… Mit tudom én már, hogy kicsoda…

GIGI (elképed) A Janóóó? Ez?

TITI (gúnyos) Meg Ronald is! Nemde, Gigi?

GIGI (tromfol) És Zotya is! Titike Zotyikája!

MIMI Dehogyis! – A Janó az nem is Jan…(most érti meg) Micsodaaa? Hogy tiii?... Ti… Titi…!?

TITI (felfortyan) Mi az, hogy mi? Te is! Nem?

„Ő” (meg csak mondja) sorry… de nem beszélni jól magyar… nem jól tudok… csak a grandma nekem itt… and én is itt… and a kedves néni… the old Lady most minálunk Londonban… de telefonozott az enyém Mary…

GIGI Ez meg csak beszél… csak beszél… beszél…

MIMI (olvadozva) Pedig olyan igazi Janóca formája van!

TITI (most jut eszébe) Na és az Oszi?! Az Oszika?

MIMI Mi van vele?

TITI (kajánul) Figyuszka! (édelegve-gügyögve kiált az emeletre) Fifiii! Hol vagy, Fifika? Gyere csak, Kisbogaram! Fifikácskaaa…

FIFI (szalad le) Mi van? (meglátja a fiút, megtorpan, majd sikítva hátat fordít a lépcsőfordulóban)

GIGI (diadallal nyugtázza) Lám, az Oszi is!

MIMI Az Oszi is??? – Hát, tudod, Janóca, ez igazán nem szép tőled!

„Ő” …a kedves grandma… meg my nagynéni…meg enyém Mary is… telefonozta, hogy John… pardon, nem mutatkoztam… engemet…my name is John… és Londonból…itt my mother testvérénél…

FIFI (még mindig háttal) Utálatosak vagytok… És nem is Oszi… Mert Johnnak hívják…

TITI Honnan tudod?

FIFI Most mondta… Angol… És John!

MIMI Te érted, amit karattyol?

GIGI Miért nem mondtad, hogy…

FIFI Hát nem mondtátok, hogy angolul beszél!

MIMI (diadallal) Na, ugye, hogy Jancsi?! – Csak angolul…

GIGI (most fordulnak csak a fiú felé) Angóóól? Akkor akár Ronald is lehet…-ne!

FIFI (dühösen magyaráz) De nem lehet, mert… (gyanút fog, elképedve fordul a lányok felé) Már miért lenne Ronald?... Csak nem…?

GIGI (tehetetlen grimasszal) Sajnos,nem… (kárörvendve) De Oszi se!

FIFI (elképed, majd segélykérőn néz Titire) Titi… ugye te…

TITI (csak széttárt karral, mimikával jelzi, hogy „ez van”)

FIFI (csalódottan, segélykérőn) Mimóca…?!

MIMI (támadva mentegetőzik) Mimóca!... Mimóca!... Mikor a többi is…!

„Ő” …a grandma… mert nem találta meg…and tomorrow… Mary said me telefonon tegnap, de én…és repülővel…a Mary is…Mary is my girlfriend, a Mary a menyasszony…

FIFI (az utolsó mondatra felfigyel, felháborodottan) Micsoda??? Osziii! Neked menyasszonyod van?!

MIMI (mindannyian támadva fordulnak a fiúhoz) Hát, Janóca… ez… ez… ezt nem hittem volna rólad…!

„Ő” (a támadásra jobban zavarba jön, kapkodva magyarázkodik, hátrál) …yes…a Mary a kedves Lady-vel…megismeritek…but now…most kell nekem rendet… meg takarítani… because a nagynéni… meg Mary too… akkor én most… szervusz…good by… (el)

MIMI (utána tódulnak) Most hová rohan?

FIFI (ingerült) Nem hallod? Takarítani. Mert jön a… a…(gúnnyal) Mary! (mind szótlanul, ábrándosan néznek utána az ablak elött)

MIMI (felsóhajt) Szegény Janóca!

FIFI (ráförmed) Nem Janóca! – John!

MIMI Én már leműfordítottam!

GIGI (ábrándozva) Amikor még Ronald volt – Én pedig az ablakban…

FIFI …ő pedig csak nézett szótlanul – engem! – az erkélyen…

MIMI Kancsalok! – Én csak a függöny mögül… és mégis…

TITI (józan iróniával) …csak nézett, mint a beteg bornyú, és közben a (gúnnyal) Maryről álmodozott.

MIMI (ábrándos csönd után a nevet ízlelgeti) Mary?! – Vajon milyen lehet?

FIFI Milyen lenne? – Ronda!

GIGI Én máris utálom!

TITI Na, ide aztán be nem teszi a lábát!

GIGI (támad) A drágalátos nagyidat pedig csókoltatom! Felszívódott a pasija, hát most elhozza nekünk ezt a… az angolnát!

TITI (szünet után, elgondolkodva) Mikor?

FIFI Holnap.

TITI (ijedten) Mit holnap?

FIFI Mit mikor?

TITI A telefon?

FIFI Ja? – Az este telefonozta a (gúnnyal) Mary, hogy holnap.

TITI (ijedten eszmél) Tegnap?! – Akkor a holnap… az ma van!

FIFI (kijavítva) Ma – MA van!

TITI De a tegnapi holnap, - az ma van!

GIGI (közömbösen) Nem mindegy?

TITI (kijózanodva) Mindjárt itt a nagyi… és úszik az egész ház!

GIGI (lelombozódva) Már el is úszott…Minden.

TITI (kapkodva intézkedik) De lányok! Legalább itt csináljunk rendet! Aztán majd mindenki a saját szobáját…! (rohan a takarító eszközökért)

FIFI (nyafog) Ilyen szerelmi gyász közepette!?

TITI (kezébe adja a vödröt és a rongyot) Gyógyszere a vízkúra! Nem kiinni! Felmosni!

GIGI (csúfolódik) Szakorvosi rendelvényre!

TITI (Giginek a porrongyot adja) Tessék! Törülgetni!

FIFI Nem a könnyeidet! A bútorokat!

GIGI Mindig minket szívatsz!

TITI Szívass te is! Tessék! (a porszívót adja neki, maga pedig a szőnyegeket tekeri fel.)

GIGI (méltatlankodik) És te?

FIFI (Gigihez) Nem látod? Becsavarodik!

MIMI (a porrongyot fátyolként lebegtetve a feje felett ábrándosan táncol) Szerelem könnyű szárnyán szállok én!... (feldobja a rongyot, s karjával, testével követi annak repülését, majd giccses iróniával búcsút rebeg a lányoknak) Adieu, kedveskéim! (lebegve indul a lépcső felé)

MIND (a lányok kezében elakad a megkezdett munka, értetlenül bámulnak egymásra és Mimire, nem tudják eldönteni: csak hülyéskedik, vagy tényleg bedilizett.)

TITI Mimi! Hová mész?!

MIMI (limonádés rájátszással) Föl! – A szobámba! Én egész délután csókolózni fogok – VELE (ajkát csókra csücsörítve, szédülten libegve indul fel a lépcsőn. A fordulóban hirtelen megtorpan, pillanatnyi csönd után a tanácstalanul döbbent lányokra mered, és halálos komolysággal kérdezi) Lányok!... Milyen színű a szeme?... Igaziból.

MIND (a váratlan kérdésre egymásra merednek, majd pillanatnyi csönd után mindegyik a világ legtermészetesebb hangján nyilatkozza ki a maga igazát)

GIGI A szeme? – Hát… kék!

FIFI Zöld!

TITI Szürke!

MIND (rácsodálkoznak a saját határozottságukra, majd ha

 

PETKÓ JENŐ

 

Csiribiri komédiák

 

 

 

Az alábbi négy mini játék előadása nem kíván színpadot. Pódiumon, tábortűznél vagy akár utcán eljátszható, esetleg két rúddal kifeszített függöny előtt, akár anélkül. Díszletei és kellékei is jelzések a szereplők ötletei szerint.

 

 

KIKIÁLTÓ:/Cilinderes vagy bohócnak öltözött alak, a közönséget csalogatja/:

Mélyen tisztelt publikum,

kérek szíves figyelmet!

Csiribiri társulatunk

városukba érkezett.

Páratlan a produkció,

Válogatott atrakció:

Kacagtató – tragédia,

Könnyfakasztó – komédia

- ma itt mindez látható!

 

Beléptidíj: marék semmi.

/Katonáknak a fele,

diákoknak annyi se!/

Jegy még bőven kapható!

S ha bárkinek nem tetszene

- az is tudtul adatik, -

A beléptidíjat végül

Annak visszafizetik!

 

S minthogy dali társulatunk

Csak egy napra lép fel itt:

E műértő nagyközönség

Pártfogása kéretik!

 

Tessék, lehet, folyton folyvást!

Hadd kezdjük az előadást!

/Dobpergés/

És most, becses Nagyérdemű,

- Hollálá és hopsza hó! –

A legelső produkció

Már e deszkán látható!

 

 ***

 

 

 

Az igazmondó juhász

 

Szereplők: Mátyás király

      Burkus császár

      Burkus királylány

      Az igazmondó juhász

      Két fa

      Híd a patakon /3 fiú/

 

KIKIÁLTÓ:/Miközben egy szereplő a játék címét tartalmazó rajzos táblát viszi körbe/: Első játék!

A meséje már ismerős

Mit elsőnek prezentál

Társulatunk színejava.

Láthatjátok: már itt áll

Burkus császár, amint éppen

Mátyás királlyal fogad

Arra, hogy az igazmondó

Juhász sem mond igazat.

/A két király eddig némajátékkal játszotta a vitát/

BURKUS:      Legyen tied fél országom, -

                       Vagy nem bánom: az egész! /Ismét némajáték/

KIKIÁLTÓ:   S szövi máris a rút ármányt

                       A lányával. A terve kész.

                       De mi velük ne időzzünk,

                       Menjünk ki a mezőre. /Az eddigiek elmennek, s jön a bojtár a kifordított kucsmából imitált báránnyal/

                       Itt a híres aranybárány,

                       És a játék főhőse!

/Tapsra beáll a két „fa”, nyakukba táblát akaszt: ZÖLDELLŐ ERDŐ, DALLÓ MADARAKKAL, kezükben felnagyított zöld és makk kártya figurákat lobogtatnak. A három híd-fiú négykézlábra ereszkedik, fenekükön felírás: CSÖRGEDŐ PATAK. Előttük mosdótálba víz. Innen a kikiáltó szövege is, és a szereplők játéka is eltúlzottan patetikus, érzelgős, felnagyított gesztusokkal/:

KIKIÁLTÓ:    S lám, a határban pitymall a hajnal /Piros lámpával világít/

                        Zöldell az erdő, s kékell az ég.

                        Dallnak a madarak. /Jelére a fák kakukkolnak, csipognak/

                        Csörged a csermely. /A vizet locsolja/

HÍD:               Csörge, csörge, csörge, csörge.

KIKIÁLTÓ:/Leszedi s szétszórja a hídon ülő királylány ruhájáról a virágokat/

                        S tarka virágtól hímlik a rét!

               /Sötéten/: De ah, mit látok! A Burkus királylány

                        Sötét szemében izzik az ármány!

              /Fájdalmasan/: Mit sem sejt a pásztor, csak pikulázik,

                         Míg a csermelyben a csel lába ázik!

                         S szól:

KIRÁLYLÁNY: Jer ide, pásztor! Jer közelebb!

                      Megveszem tőled az aranyszőrűt,

                      Bármi az ár, én duplán fizetek.

KIKIÁLTÓ:     Szólna a pásztor, de nem nyíl az ajka,

                     Úgy elbűvölé a csábos leány.

KIRÁLYLÁNY: Tetszik a bárány, arany a gyapja,

                       Arany jár érte. Mennyit kívánsz?

KIKIÁLTÓ: S áll csak a pásztor gyökeret verten,

                 S csak a fejével int rá, hogy: nem.

KIRÁLYLÁNY: Gyöngyöm, karkötőm, fülbevalóm,

                      Ráadásnak mind neked adom!

JUHÁSZ: /A kikiáltó intésére nemet int/

KIRÁLYLÁNY: Ékszerem van még soksokezer! /A fiú nemet int/

                      Fél országot kapsz, a király leszel! /Ismét nem/

                     /Dühösen toporzékol/: Add ide! Értsd meg! Kell! Akarom!

                     /Sírva könyörög/: Könyörgöm, szánj meg!

JUHÁSZ: /Hirtelen elhatározással/: Neked adom!

KIRÁLYLÁNY:/Boldog/: Tényleg?

JUHÁSZ: Mondjuk egy szép szavadért!

KIRÁLYLÁNY: /Nem hiszi/: Miért?

JUHÁSZ: Egy kedves mosolyodért!

KIRÁLYLÁNY: Ez nem igaz!

JUHÁSZ: Egy csókodért!

KIRÁLYLÁNY: /Epésen/: Szóval csak ennyi? Olcsón adod.

                                     Én nem alkuszom. Megkaphatod!

                                     Hozd hát a hídra!

                     /A csak bámuló juhászhoz gúnyos kedvességgel/: Te kedves legény!

JUHÁSZ:/A bárányhoz kedvesen/: Eladlak, kis bari, egy másikért!

             /A híd két oldaláról összeborulnak, a kikiáltó takarja őket/

KIRÁLYLÁNY: /Diadallal/: Enyém a bárány! Ostoba bojtár!

                                      Király lennél, de fajankó voltál!

                                      Mi lettél most? Egy tolvaj, hazug!

                                      Királyod ezért a dutyiba dug! /Elszalad/

KIKIÁLTÓ:/Aggódva/: Győzött az ármány, oh, te szegény!

JUHÁSZ: Kivágom magam, te attól ne félj! /Próbálgatja a hazugságot/: Felség, a gyapjast farkas tépte szét!
             /Tépelődik/: És a többi mind hogy maradt ép?
             /Dühösen/: Ej no! Hát zsiványok törtek reánk!
             /A király helyett/: S megsebesültél a harcban netán?
             /Türelmetlen/: Nem! Felség, a bodros…

MÁTYÁS: /ki közben a Burkusékkal észrevétlenül megérkezett/: Hol van?

JUHÁSZ: /Ijedten/. Te itt?

             /elszántan/: Uram! Elveszett!...

BURKUS:/kárörvendve közbevág/: Hogy hazudik!

KIRÁLY: Várj! –Rabló? Farkas?...

JUHÁSZ: Nem. Én adtam el.

               Fekete bárányra cseréltem el.

KIRÁLY: S az hol van?

JUHÁSZ:/Szomorún/ Elfutott a szép hamis,

                               Kirabolt, ellopta szívemet is.

MÁTYÁS:/Bölcsen/ Megbántad-e mondd?

JUHÁSZ: Hitemre nem!

               Leüttetheted bár most a fejem.

MÁTYÁS:/A Burkushoz/: Hallod ezt koma? /A juhászhoz/: S te nézz körül itt

                                     Tán meglátod azt a csere-barit!

JUHÁSZ:/A királylányra/: Ilyen volt, de annak szava szelíd,

                                      Szeme mosolygott. Csókja pedig…

KIRÁLYLÁNY: Ne, ne tovább, úgy szégyenlem én,

                     Te, mindig igazat szóló legény!

MÁTYÁS:/A Burkushoz/: Eladtad, pajtás, a lányodat.

                                       És ráadásként országodat

                                       - mert elnyertem, ugye? – még nekiadom!

BURKUS: S velem mi lesz?

KIRÁLY: Tán rád bízhatom a nyájat.

              De vigyázz: Őszinte légy –

              S még te is csinálhatsz egy jó cserét!

/Meghajolnak és kimennek/

 

 

 ***

 

Ripityomi antimese

 

KIKIÁLTÓ:   Első játék!

Melyből megláthatják nyomban,

Hogy mi történik Ripityomban!

Mert ott bizony megesett,

Falvédőről leesett

Ez a fura

Ingyom-bingyom, lárifári,

Guba, goba, pitykés mándli,

Tászlinyos ing, pántlika,

Krampampudli, gánica,

Gatyamadzag, okuláré,

Pipakupak, csalamádé,

Ecki-becki, kencefice,

- ihajja! Tyuhajja! Ácsi te! –

Sej de: eredeti ripityomi nagy eset!

Sundám-bundám, gyöngykaláris,

A többit ők mondják máris! Tyuhaj!

HUSZÁR                    Ájnye-bejnye teremtette,

                                  Beh takaros kis menyecske!

MENYECSKE             Ecki-becki gatyaszár,

                                  Beh fáintos huszár!

HUSZÁR                     Passzujkaró, petrence,

                                  Formás, mint a kemence!

MENYECSKE             Szeme huncut, bajusza karó,

                                  Hej, be a kedvemre való!

HUSZÁR                     Biz az illen fehércseléd

                                  Magasan hordja a fejét.

                                  Mórikálja csak magát,

                                  Poros huszárt meg se lát!

MENYECSKE             Héj, az illen fess huszár

                                  Nálam különb lányt talál.

                                  Jobb, ha észre sem veszem,

                                   Be sejtse, hogy kedvelem!

HUSZÁR                     Nagyravágyunk? No, csak várjál! /Álruhát ölt/

                                  Én meglenni Burkus tsászár!

                                  Arany lenni nem kevés.

                                  Légy te nekem meg feleség!

MENYECSKE             Feleséged? – mi a  manó?

                                  Már az is pénzért kapható?

HUSZÁR                     Gyémánt, kláris van még elég,

                                  Légy te nekem meg feleség!

MENYECSKE             Én? Azt ugyan lesheted,

                                  Bármennyi kincsed lehet!

HUSZÁR                     Nagy tsászárné megleszel,

                                  Viselsz ruha sok ezer!

MENYECSKE             Kis Burkuskám, ide süss!

                                  Nem kell ruha, kincs, ezüst,

                                  Nem kell nekem a király –

                                  Inkább…

HUSZÁR                     Inkább???

MENYECSKE             Egy huszár!

HUSZÁR                     Huszár? – Á, az lenni szegény!

MENYECSKE              Nem a pénze, - Ő a legény!

                                   Lova tüzes, maga nyalka,

                                   Itykés-pitykés mente rajta!

HUSZÁR /Leveti álarcát/

                                   Kék a kökény, recece,

                                   Galambom, így tetszem-e?

MENYECSKE              Nem vagy Burkus???

HUSZÁR                      Beh nem ám!

                                   Leszel a párom, Violám?

MENYECSKE              Te az enyém, én a tied!

                                   Erre most már te mondj rímet!

HUSZÁR                     Nem választ el, csak az ásó,

                                   Kapa, harang, vagy a – bíró!

MENYECSKE             Piros rózsa, recece,

                                  Ide is rím kellene!

HUSZÁR                     Várj csak szentem! /Számolja az ütemet/ É-e, é-e!

EGYÜTT                     Minden jó, ha jó a vége!

KIKIÁLTÓ                   Visszatértek kéz a kézbe

                                  A ripityomi tulipiros

                                  Tulipántos, turbékolós

                                   Falvédőre!

 

 

 

 

 ***

 

 

 

 

A három pösze lány

 

Szereplők: Anya

                  Sári

                  Mári

                  Klári

                  Málé Gyurka

 

KIKIÁLTÓ:  

És most fiúk, legények

Külön figyelmet kérek!

Mert attól, amit most láttok,

Tátva marad ám a szátok!

Ez lesz a nagy attrakció!

Nem lódítok-tódítok:

Lányok jönnek, szívtiprók!

Itt az egész kollekció! /Bemutatja őket/:

Pipacspiros Sári arca –

Ragya s szeplő virít rajta!

Nézd, Klárinál ez a járás

Milyen sikkes, milyen – csámpás!

S Mári szeme kék virág –

Ide néz, de oda lát!

Bülbül szavuk, mint az álom,

Ringat, - pösze mind a három!

De mind férjhez mennének.

Válasszatok, legények!

De csitt: itt van már a kérő:

Kezdődjék a leánynéző! /El/

ANYA:/Szinte kelepel/: Figyelj Klári, Mári, Sári!

                                       Most a szátokat bezárni!

                                       Itt a kérő: Málé Gyurka,

                                       Hanem aztán meg ne tudja,

                                       Hogy sejpíttek! Bárhogy kérne,

                                       Bármit szólna, - szemlesütve

                                       Bólintsatok a szavára

                                       Pipiskedve, mórikálva!

                                       De egy mukk sem lehet válasz!

                                       Majd meglátjuk, hogy kit választ!

       /A mulya kérőhöz elolvadva/:

                                       Ejnye, lelkem! Tessék, beljebb!

                                       Lánykérőbe jár tán kelmed?

                                       Istenem, de szép szál, nyalka!

                                       Bajsza, mint a birka szarva!

                                       Minden lánynak az az álma:

                                       Ilyen legény legyen párja.

                                       Jöjjön, kincsem, jó helyen jár,

                                       Nálunk is van eladó lány,

                                       Nem egy, kettő, hanem három!

                                       Gyönyörűbbek, mint az álom!

                                       Ez a táncoslábú Klári.

                                       Sári arca rózsás! – Mári

                                       Szeme, mint a len virága!

                                       Üljön, gyöngyöm, a lócára!

                                       Jaj! Csak furtonfurt beszélek,

                                       Hozok menten bort, meg rétest.

                                       Addig tartsák egymást szóval!

         /A lányaihoz sziszegve/: Egy mukkot se!

       /Hangosan/                      Szóljatok az udvarlóval! /El/

MÁLÉ GYURKA /Kínos szünet után idétlenül, hogy mondjon valamit/
                         Szép napunk van. /A lányok ostoba integetéseire zavartan krákog köhécsel/ 
                         Nem is esik. /Nyögdécsel/

                         Hááát…csak maradjon is…estig. /Nagy nekikészüléssel menni akar/

                         Akkor én mááár…

                         /A lányok gyorsan visszanyomják. Ijedten/

                         Tesssééék?

KLÁRI /Ugrálva visít, kifelé mutogat/

          Huuuha! Elbiti a hutt a tutaaaa!

          Éééédetanáááám! /Visítva kirohan/

MÁRI /Kárörvendve toporog/

         Csitt, te tamááár!

         Medmondta, hod ne tiabálj!

          Nem mét félheeed! /Kiszalad/

SÁRI /Örömében toporzékol/

         Nebetnem tőőő!

         De ottoba mind a tettő!

          Én medek csak férhőőő, udeeee?

           Mert én nem tóttam ed tót seee! /A kérő karjába ugrik, az ijedten kiszédeleg vele. Vagy a lány cipeli ki a rémült fiút/

KIKIÁLTÓ /Mialatt a szereplők visszafutnak meghajolni: előbb Gyurka, menekülve, majd a három lány kergeti, végül az anya üldözi főzőkanállal őket/

Fut a kérő hét határra,

Három lány fut a nyomába.

/A nézőkhöz/  Hogyha tetszett, fuss utána!

/Az összes szereplő meghajol/

Minden jó, ha jó a vége,

Vágd zsebre és fuss el véle!

Ezzel mára búcsúzik a

Csiribiri komédia.

Tapsoljatok, hogyha tetszett!

MIND                             S máskor újra játszik nektek!

 

 

 *** 

 

 

A táncoslábú bárány

 

Szereplők: Király

                  Királylány

                  Dobos

                  Fogadóslány

                  Bojtár

                  Bárány

                  Kenyérsütő asszony

                  Pap

                  Vénasszony

                  Huszár

                  Takács

                  Varga

 

KIKIÁLTÓ:   Utolsó játék!

                        Ez a játék se szól másról:

                        Ismét csak egy királylányról.

                        Nézzétek, ez itt a vára:

                        Toronygombtól talpig gyászba./egy gyerek hátán lóg a feketére festett vár/:

                        Mert bíz ez a szegény gyermek

                        Éjjel-nappal csak pityergett:

                        Tele is rítt hat lepedőt,

                        Csöbröt, vödröt, lyukas teknőt./a lány és apja oldalt hangosan rínak/:

                        Vele rí királyi atyja

                        S országszerte doboltatja:

DOBOS:/előre jön s a hasát verve szájával utánozza a dob hangját/:

                        Tram-tara, tram-tar, tarm-tram-tram.

                        Bús királyunk közzé teszi:

                        Ki lányát megnevetteti,

                        Annak kezét elnyerheti,

                        S még fél ország is jár neki.

KIKIÁLTÓ:/megfordítja a „díszlet táblát”, s azon mező látszik. A bojtár és a bárány jön/:

                        Arrább tőlük hét határra

                        Élt egy bojtár egy báránnyal.

                        A legényke pajkos, nótás,

                        Barija meg táncos, mókás,

                        Nem is akármilyen fajta,

                        Színarany a bunda rajta!

DOBOS:/nekik is, mint előbb, kidobolja a király hirdetését/

BOJTÁR:       Bodor-bundás arany bárány,

                        Bíz elkelne egy királylány

                        Megfoltozni ingem, gatyám!

                        Segítsünk a búbánatán!

KIKIÁLTÓ:/ismét ”díszletet” vált/:

                        Hegyet hágtak napkelettel,

                        Völgybe szálltak naplementtel.

                        Megszálltak egy fogadóban.

BOJTÁR és BÁRÁNY miután kerültek egyet, állva, két kezükre hajtott fejjel alszanak.

FOGADÓSLÁNY /kioson/:

                        Benn a gazda, kinn az ólban

                        Arany bárány! Ez kell nékem!/megmarkolja/

                        Hozzáragadt mindkét kezem!

KIKIÁLTÓ:   Jött egy kenyérsütő asszony:

KENYÉRSÜTŐ: Nézd a lumpját,…így mulasson!

                        Leverem a derekadat!

KIKIÁLTÓ:        Lapátjával ott is maradt.

                        Egy ájtatos pap jött arra:

PAP:                Mit kell látnom,…két mihaszna!...

                        Lopjátok a drága napot!

KIKIÁLTÓ:        S ott is ragadt, hova csapott.

                        Egy banya utánakapott:

BANYA:            Viszi az ördög a papot!

KIKIÁLTÓ:        Fess huszár meg azt szapulja,

                        Szoknyájánál megmarkolja:

HUSZÁR:          Kend vén bolond, nem szégyelli,

                        Vén csontjait illegetni?!

KIKIÁLTÓ:        Odatapadt a lovával.

                       Jött a takács a vásznával:

TAKÁCS:          Parádé világ csúfjára!

KIKIÁLTÓ:        S ráragadt a ló farkára.

                        A végire meg egy varga.

                        S a legény rágyújt egy dalra:

BOJTÁR:/dalára a többiek a báránnyal együtt táncolnak/:

                        Járjad, járjad szaporán,

                        Aranyszőrű barikám,

                        Gyapjad fogja tolvaj lány,

                        Hátán táncol a lapát,

                        A lapát nyelén menyecske,

                        Farán billeg a pálca,

                        Pálca végén csuhás pap,

                        Pap csuháján vén banya,

                        Farát fogja fess huszár,

                        Lova farkán egy takács,

                        Vászna csücskén a varga:

                        Ez a víg kalamajka!

KIKIÁLTÓ:       A királylány, hogy ezt látta,

                       Fölborult a kacagásba./Mind elesnek/

KIRÁLY:           Nini, nevet már a lányom!

                       Tied fele királyságom!

                       Kezdődhet is már a lagzi!

MIND /ijedten/: Csak nem kell megint táncolni?

BOJTÁR:         Rophatjátok ülve, fekve,

                        Kinek milyen jó a kedve.

/Dalára ő a királylánnyal, a többiek pedig fekve, magasra emelt lábakkal táncolnak/

KIKIÁLTÓ:        Itt a vége, fuss el véle!

                        Ez a tánc a játék vége!

                        Mára ezzel búcsúzik a

                        Csiribiri komédia!

                        Tapsoljatok, hogyha tetszett,

                        S máskor újra játszunk nektek!

 

 

 

A négy mini játékot csak a Kikiáltó személye fűzi össze. Ezért az egyes darabjai elhagyhatók, kicserélhetők esetleg más dramatizálással, improvizációval. Sőt, a játékok közé is beiktathatók – a Kikiáltó: KÖZJÁTÉK konferálásával – vidám szóló számok: humoros vers, ének, bűvészet, akrobatika, tánc, paródia.

A Kikiáltó néhol nem csupán konferálja a számokat, hanem tevékenyen részt is vesz bennük reagálásával, a közönséggel való összekacsintásával, jelzésével. Ezért jó, ha végig látható, ha nincs is szerepe, elől leülve figyeli a játékot. Kezdeményezi a tapsot, a jelenetek végén visszahívja meghajolni a szereplőket.

A négy különböző hangvételű játék akkor lesz érdekes, ha más-más „stílusban” játsszák. Az első a régi hagyományos gyermekded, hatásvadászó mesejátszás persziflázsa lehet, amolyan önkarikatúra mozgásban és szövegben is. A második falvédő-szövege a csicsás népieskedés, műmagyarkodást karikírozza. A szereplők végig a táncszók ritmusában erősen ritmizálva, a közönségnek „kijátszva” mondják a verset. A harmadikban a sajátos népmesei humoros fordulat hat, különösen, ha ügyes pergőnyelvű Anya ellentéteként igazi málé kérőt találunk. A negyedikhez javaslom a keménypapírra népies ízzel festett jelmezeket, melyekben a szereplők kicsit a sík bábúk mozgását utánozva mozoghatnak.

/Természetesen csak akkor sikerülnek a játékok, ha a gyerekek jól ismerik, hogy mit miért csinálnak, tudják, hogy mit kell karikírozniuk, s azt maguk is karikírozásra érdemesnek tartják./

 

 

PETKÓ JENŐ

 

BOLDOG SZÜLINAPOT!

Kamasz-játék három képben.

JÁTSZÓK

ZOTYA

TOMÓ

KATKA

ANYA

APA

Játszódik: ma.

 

ELSŐ KÉP  

Zotya és Tomó

 Szín: Utca
A két barát beszélgetve jön a suliból.

 

 

ZOTYA  Délután, majd a pályán szólok a többieknek is. Nem hívom az egész osztályt, nem akarok olyan nagy bulit, mint máskor. – De neki előre ne mondjátok meg, se te, se a Timó! …Ne tudja, hogy én akartam, …hogy én hívtam. Jó, Tomi?
TOMÓ  Egyáltalán mit akarsz te a Katkával?
ZOTYA  (ártatlanul) Semmit! Csak – gondolom -, ha ti, …ha a Timi csalja el… Elvégre, a barátnője. Nem? … Vagy még a rokona is.
TOMÓ  (kötözködik) Szóval: én meg a Timó hajtsuk fel neked.
ZOTYA  (kijavítja) A Timó meg én! – Fordítva, kis tahóci!
TOMÓ  (dohog) Te csak ne nevelj, jó? Mikor te akarod, hogy a gyűjteményedbe mi…
ZOTYA  (türelmetlenül közbevág) Értsd meg, lükegyerek.
TOMÓ  (nem hagyja kizökkenteni magát) Mert befuccsolt a hódító nagyduma, mi? Hiába fűzted egész éjjel.
ZOTYA  (magyarázkodik) Most nem arról van szó!
TOMÓ  Neeem? A srácok mind rajtad röhögtek a bulin, hogy végig a Katkával fuvaroztál.
ZOTYA  Na és? Kit érdekelnek a srácok?!
TOMÓ  És a csajok? A háremedből? Még egy táncra, egy szimpla fordulóra se…
ZOTYA  (fölényesen) A csajok sem érdekelnek!
TOMÓ  (csúfolódva) Csak nem vonulsz kolostorba?
ZOTYA  Értsd meg! Ez most más.
TOMÓ  (nem akar leállni) Mááás?! – Hogyhogy más?
ZOTYA  Úgy, hogy… más …Más és kész!
TOMÓ  Te, Zoli! Nincs neked valami bajod!?
ZOTYA  (bepöccen) Menj a fenébe! Nem lehet megérteni, hogy…
TOMÓ  (tromfol) Nem! Nem lehet! … És amikor te körberöhögtél, hogy én a Timóval …Szóval: a Timi meg én … És most te?!
ZOTYA  (megadja magát) Most én! … Tessék, röhögj körbe! – A szülinapomra meg azt hívok, akit én akarok!
TOMÓ  (kijavítja) Illetve: hívatod! – Velünk! … (Aggályoskodik) Mondd, Zotya! Beszéltél te már vele?
ZOTYA  (újra fölénnyel) Persze, hogy beszéltem! … (Elbizonytalanodik) A szülinapomról, a buliról nem … (Magyaráz) Olyan gyorsan, hirtelen mentek haza.
TOMÓ  (ismét humorizálni próbál) Szóval: nem kíváncsi a bélyeggyűjteményedre!
ZOTYA  (elege van az ugratásból) Ne hülyülj már, Tamás! Ez most komoly.
TOMÓ  Értem… És találkoztatok azóta?
ZOTYA  Az iskolai buli óta? – Nem … Azaz …
TOMÓ  Azaz?
ZOTYA  Láttam.
TOMÓ  Láttad?
ZOTYA  Ühüm.
TOMÓ  És??
ZOTYA  (kedvtelenül) Semmi és.
TOMÓ  Hogyhogy semmi?
ZOTYA  Úgy, hogy semmi … Zongorázni jár be.
TOMÓ  Tudom. Szerdán és pénteken.
ZOTYA  (vall) Nnna! … Én meg megvártam.
TOMÓ  (Türelmetlen, hogy minden szót úgy kell kiszedni) És? Mit mondott?
ZOTYA  (restelkedve) Semmit.
TOMÓ  (rosszat sejt) Nem állt szóba veled?
ZOTYA  (kínban, de őszintén) Fenét! … Kijött … én meg a másik oldalon bámultam a kirakatot.
TOMÓ  (nem érti) Milyen kirakatot?
ZOTYA  Mit tudom én!? … Azt se tudom, milyen üzlet.
TOMÓ  (elképed) Hááát?
ZOTYA  (kitör) Hát! Hát! Hát! … Ez van … nnna!
TOMÓ  (együttérző) Öregem, Zotya! Te tényleg beteg vagy … És ő?
ZOTYA  Ő … A Katka meg ott … a túlsó oldalon nézte a kirakatot.
TOMÓ  (gondolkodik, majd szünet után) Mikor?
ZOTYA  Mit mikor?
TOMÓ  Hát … ez a kirakatnézés.
ZOTYA  Mit tudom én?! … Múlt szerdán … Meg pénteken … Meg tegnap is.
TOMÓ  (riadt elképedését humorral próbálja oldani) Háát … ez észbontó! … Zotya,… a szívtipró …
ZOTYA  Most mit izélsz?!
TOMÓ  (folytatja) … Így becsavarodni, hogy a csaj helyett a gatyákat meg a fuszeklikat kuksizza a kirakatban?! … Zotya! Tudod?.
ZOTYA  (megadással) Ez az, hogy nem tudom … Én se tudom!
TOMÓ  (erőltetett humorral) Ha ezt a suliban elmesélem?!
ZOTYA  (hálás hangnemért) Akkor én barátilag agyoncsaplak! Érted?
TOMÓ  Már hogy a fenébe érteném?
ZOTYA  (megkönnyebbült, hogy megosztotta a titkát) Én se, haver!... De most már legalább tudod … Tomó! … Azért mondtam, hogy ti, te meg a Timi hívjátok el a szülinapomra… A pincébe, fent a szőlőben leszünk… Csak mi… Anyuék csak a kaját hozzák, nem maradnak… (lesi a barátja reagálását. Kérleli) Na … Tomó, ugye… ? És a Katkát is…?
TOMÓ  (kínos szünet után, nagyon komolyan) Nem jön el.
ZOTYA  (nem hisz a fülének) Hogyhogy nem jön el?
TOMÓ  (most néz csak a fiúra) Úgy, hogy nem jön el!
ZOTYA  Honnan tudod?
TOMÓ  Tudom! – (próbálja enyhíteni) Hagyd a fenébe az egészet! … Ez a csaj… (elakad)
ZOTYA  Mi van vele?
TOMÓ  (gyorsan) Semmi… (magyarázná, de elakad) Csak…
ZOTYA  Csak?
TOMÓ  (elszántan) Csak nem jön el, mert… (nem tudja, mit mondjon)
ZOTYA  Mert?
TOMÓ  (Most jut eszébe) Mert… Mert van egy srác.
ZOTYA  (értetlenül) Egy srác?
TOMÓ  Igen! Egy Sráca!
ZOTYA  (visszanyeri fölényét) Na és?
TOMÓ  Na és? … Értsd meg, te hülye! … Mással jár!
ZOTYA  (újra a régi) Kit érdekel? – Úgy ismersz te engem…? (elbizonytalanodik) Különben is… azt mondta, hogy most éppen…
TOMÓ  (győzködi) Akkor még nem volt, de most már van! … Újra összejöttek… a volt sulijából… Most kibékültek!...
ZOTYA  (önmagát is biztatja) Hát majd újra szakítanak!
TOMÓ  De nem szakítanak, mert… (rájön, hogy elszólta magát)
ZOTYA  Mert?
TOMÓ  Mert… (próbál másról beszélni) Hagyd a fenébe! … Annyi klassz csaj…
ZOTYA  (már határozott) Nem érdekel, és nem hagyom! … És mi az a mert? – Mondott valamit?
TOMÓ  (rosszul színészkedik) Neeem!
ZOTYA  Akkor?
TOMÓ  (kínban) Csak kérdezett. (mohón próbálja kimagyarázni magát) Mondtam neki, hogy nem igaz… mert én csak tudnám… barátok vagyunk és… én tudom, hogy őrültség ez az…(Zotya arcát látva elbizonytalanodva lelassul) …az egész egy képtelen marhaság…
ZOTYA  (sikerült felébreszteni az érdeklődését) Micsoda? … Nyögd már ki! Mit izélsz!?
TOMÓ  (trémázik) Ááá… Tisztára dili az egész… Nem érdekes…
ZOTYA  (már emelt hangon) De igenis érdekes!
TOMÓ  (vesztesként szinte könyörög) Nem, …ha mondom!
ZOTYA  (nagyon komolyan) Tomó! A barátom vagy! … Most már, ha elkezdted!?
TOMÓ  (nagy elszánással, komolyan) Te, Zoltán! (elbizonytalanodik és önmagát nyugtatva morogja) Méghogy a Zoli bá… meg az anyukád?! … Nekem már úgyis elmondtad volna…
ZOTYA  Mit? … Mi van velük? … Apuval és anyuval? …
TOMÓ  (segélykérően néz a fiúra) Semmi! … Semmi sincs velük! Megmondtam a Katkának is! … Az égvilágon semmi sincs…
ZOTYA  (döbbenten) Mit bámulsz rajtam?
TOMÓ  (riadtan) Semmit! Mit bámulnék?...
ZOTYA  (dühében megragadja Tomón az inget) Nyögd már ki, mert… mert én nem tudom, mit csinálok…!
TOMÓ  Engedj már el, te hülye! (pár pillanatig farkasszemet néznek, majd megadással horgasztja le a fejét) Csak kérdezte, hogy… hogy nem… (elakad)
ZOTYA  (rázza) Hogy nem?
TOMÓ  …nem az … igazi szüleid.
ZOTYA  (pillanatnyi döbbent csönd után elengedi Tomót)
TOMÓ  (megkönnyebbülten igazgatja a ruháját) Na ugye? … Megmondtam, hogy állati baromság…
ZOTYA  (magába roskadva) Akkor ki? …
TOMÓ  Mit tudom én! … De ilyen ökörség…
ZOTYA  (önmagának) És … ennek mi köze ahhoz .. A Katka … meg én…?
TOMÓ  (készséggel győzködné) Semmi! – Mi lenne? … Mondtam neki is! De az anyukája, …meg a barátnője… Tudod, azok ott laktak ti mellettetek… És az mondta az anyukájának, hogy … hogy azért költöztetek ide ti, …hogy itt majd senki, … hogy te… (rájön, hogy sokat elmondott)
ZOTYA  (hangosan töpreng) Hogy ne tudjam meg…
TOMÓ  Ühüm… Hát nem őrület?
ZOTYA  (még mindig nem érti az összefüggést) És neki? … Ha igaz … igaz lenne … Neki mi…? Ő miért…? Miért nem…?
TOMÓ  Miért? … Hát hogy éppen…. éppen egy… Mert az a nő még azt is mondta… Meg, hogy mindenki tudta… Meg a mamid haragudott is azért az anyukádra … és az egész falu csodálkozott, hogy egy tanult nő … egy óvónő … mármint az anyukád, ugye … és mégis egy … Hát ez már tényleg agy őrült képtelenség!
ZOTYA  (csak a gyötörten elszánt tekintete kérdez)
TOMÓ  (elszántan kimondja) … hogy éppen egy cigánygyereket … (Zotya kifejezéstelen tekintetét látva – kis szünet után) Hát nem hülyék…? Ugye tisztára hülyék…?
ZOTYA  (hosszú hallgatás után, önmagának) A nagyi…? Engem soha nem vittek le a mamához…
TOMÓ  (megörül, hogy megszólalt Zotya) Na ugye? … (de észreveszi magát) azaz, hogy…
ZOTYA  (hosszú, kínos szünet után váratlanul nyugodt hangon) És az … az a másik?
TOMÓ  Ki? Micsoda?
ZOTYA  A srác.
TOMÓ  Milyen srác?
ZOTYA  A régi sulijából … Aki most a …
TOMÓ  (nem érti, hogy került a csizma az asztalra) Mi van vele?
ZOTYA  Milyen?
TOMÓ  Hát én honnan tudjam?
ZOTYA  Az ugye … az … (most tör ki) nem leprás?
TOMÓ  Na, ne izélj már Zoli! Hát én megmondtam! Meg a Kata is megmondta … Ez tisztára képtelenség … Hát csak rád kell nézni!
ZOTYA  (robban) Tessék! Csak nézz meg! Vizsgálj meg, tüzetesen! A képemet! (kezével felborzolja a haját, a két ajkát vastagra kifordítja, orrát laposra nyomja) A bőrömet! Tapizd végig! Szagold is! Naaa! Szagold meg! (meztelen karját durván Tomó orrához nyomja) Közelebbről!
TOMÓ  (elképed) Most mit hülyülsz!? … A Katka is mondta …
ZOTYA  (ordít) Mit mondott? Hogy egy rohadt, rühes, büdös cigánnyal…?
TOMÓ  (szintén ordít) Hogy az egész nem igaz!
ZOTYA  (megállíthatatlan) És ha igaz?! … Igenis: igaz! Igaz! Mert most már inkább feketére suvickolom a pofámat… és igenis lopok, csalok … rabolok .. meg minden! Hogy a Kata is…meg az egész tetves pereputtya … te is … meg mindenki, az egész falu, az egész város… meg az egész rohadt, mocskos képmutató világ…
TOMÓ  (eszeveszetten) De Zotya! A barátom vagy!
ZOTYA  (keserű gúnnyal) A barátod?! De ha kezet fogsz velem, azért csak számold meg majd az ujjaidat!
TOMÓ  Zoliii! Zotya!
ZOTYA  Menj a francba! Mindenki menjen a francba!
TOMÓ  (utolsó kétségbeesett próbálkozása) És a szülinap?
ZOTYA  Talán a putriban? … Döghússal…
TOMÓ  (reménytelenül) Én … igazán é…
ZOTYA  (zokogva) Elegem van ebből…! Érted? … Elegem van az egész kifordult mindenségből! (elrohan)
TOMÓ  (tehetetlenül törli le az arcáról a verítéket – vagy a könnyét?)

 

 

Sötét

 

MÁSODIK KÉP 

Zotya és Katka

 Szín: Park paddal.
Pár nap múlva.

 

 

KATKA  (a fiú érkezését látva igyekszik közömbösnek látszani. De belátja, hogy neki kell kezdeményeznie, mert Zotya szótlanul jön a találkára) Szevasz.

ZOTYA  Szia.

KATKA  Régen láttalak.

ZOTYA  (fölényesen) Hát most látsz.

KATKA  Látlak. (kis csend után) Azért izentem…

ZOTYA  Mit bámulsz? … Elég csokis a képem?

KATKA  (csendesen) Én nem hittem el.

ZOTYA  (bosszantja a lány nyugalma) Neeem? – De azért csak szorítsd jól a táskádat!…

KATKA  (szünet után) Haragszol?

ZOTYA  (túljátssza a közömbösséget) Ugyan?! – És ha igen? Csak egy csávó cigány!

KATKA  Tudom, hogy…

ZOTYA  (fájdalmas őszinteséggel) Mit tudsz te? Pont te? … Mikor én se tudom…

KATKA  De…

ZOTYA  (szenvedéllyel) Nincs de! – Érted? Nincs! … Csak a „csak”, az van… És most az se látszik ki a rásöpört hazugság alól.

KATKA  (szelíden nyugtatná) Ne beszélj így!

ZOTYA  (mindjobban belelovalja magát) Hogyan beszéljek?! – Tudod te, mi az: Tizenhat évig

élni bevackolódva a jó ölmeleg hazugságban? Tudni véled, hogy ki vagy, hogy te vagy,

hogy hol vagy, hova tartozol! Hiszed, hogy minden oké! Klassz fej, jó haver vagy, és még

a lányok is, a tanárok is, meg mindenki… És akkor jön egy ilyen kis babatündér, aki

beleszédül a boldogságba, mert ez a nyomorult önmagát-csaló álruhás királyfi vele, csak

vele repdesi végig az egész mámoros éjszakát! …És amikor ezt a hazudott szédülést…

KATKA  (nagyon őszintén) Én nem hazudtam…

ZOTYA  (megállíthatatlan) …megkaparod, összeomlik hirtelen ez az egész összetákolt olcsó álbirodalom! …És ami volt, az egyszerre mind sztornó! …A legszörnyűbb pedig, hogy nincs meg helyette a van!

KATKA  Zoli…!

ZOTYA  (teljesen kitárulkozva) Katika! Mondd! Melyik volt az a pillanat, amikor minden

eddigi – visszamenőleg is – érvényét vesztette? (szenvedélyesen újra átéli az egykori

pillanat varázsát) Mikor keringőzve - azt mondtad, hogy szédülsz – és ide, a vállamra, a

mellemre hajtottad a fejedet… kibomlott a hajad és… és csiklandozta a fülemet, a

nyakamat… végig a hátamon… az egész testemen… és még a lábam kisujjában is

éreztem… És akkor – én, ki hülye! – azt hittem, hogy meg kell állni az időnek… vagy így

kell meghalni, mert… mert ezt a pillanatot sohasem szabad abbahagyni… (kis csönd után

éles vágással a keserű kiábrándulás hangján) Hát hogy lehet, hogy te akkor nem érezted

meg a szagáról: ez csak egy rühes cigány!?

KATKA  (szinte visítva védekezik) Én nem hittem… nem hiszem el! Anyunak is megmondtam…

ZOTYA  (durvasággal kompenzálja az iménti őszinte kitárulkozását) Ez nem hit kérdése, kicsikém!

KATKA  (döbbent ámulattal) Igaz?

ZOTYA  (hetyke indulattal) Sebaj, babám! Felmelegíted a már megunt, eldobott régi barátot, a kis koszos csórika meg menjen vissza a cigánykurva anyjába! – Ha egyáltalán van neki!

KATKA  (megbántva) Nem igaz! Nem is találkoztam vele… A Danival… Izent, de én nem mentem…

ZOTYA  (sértő gúnnyal) Neeem! – Na lám! Még lelke is van, a barbibabának!? Gyöngypatyolat, szűzfehér lelkecskéje! …Amit nem piszkol be még egy csóri cigányért se! Mert hátha az is csak ember! Netán! Valahol!

KATKA  Most miért engem bántasz?! …Nem így akartam…

ZOTYA  (elszabadult indulattal) Hát mit akartál, kisvirág?! Lefeküdni talán?! Juj, de izgi! Azt mondták, a cigányok tüzesebbek!... – Nem akarod kipróbálni? Rajta!

KATKA  (csalódva) Aljas vagy!

ZOTYA  Igen! …Aljas! Meg tolvaj! Meg rohadék! Meg senki! …És ez most már mindigre így marad… Mert most már soha nem jön vissza az azelőtt a pillanat előtti valóság… Már hazugságként se! Soha.

KATKA  (kétségbeesve) De hát amikor ez az egész nem igaz!?

ZOTYA  (nagyon határozottan) De igaz! Most már legyen igaz! Legalább ez legyen igaz!

…Inkább legyek egy büdös cigány igaziból, minthogy Jani legyek a ti képmutató fehér

világotokban.

KATKA  De, Zotya! Így nem lehet! Haragban élni mindenkivel, Magaddal? Az egész világgal?

ZOTYA  (robbanásveszélyes indulattal) És szánalomból lehet??? – Amivel idejöttél –

megrészegülve a saját jóságodtól – hogy helyrepofozd szegény csórikám kicsorbult lelkét!?

…Anyám, apám is megszánták a kis nyamvadék vakmacskát, és nem hagyták a többivel

pusztulni a csatornában. Aztán cidrizve lesik egy életen át, hogy mikor ütközik ki a

nyomorultból az átkozott cigány vére!...

KATKA  (reménytelenül) Igazságtalan vagy!

ZOTYA  Mert nem a ti igazságotokat szajkózom!?

KATKA  Akkor …most mi lesz? …Mi lesz… velünk?

ZOTYA  (ordít, mielőtt elbőgné magát) Az, hogy hagyjál békén! …Hagyjatok békén! …Mindenki hagyjon engem békén! (elrohan)

KATKA  (hosszan melegen néz utána) Békén?! Hol keresed? Hol találod, Zotya?

 

 

Sötét.

 

HARMADIK KÉP

Apa, Anya, Zotya, Katka

Szín: Zoliék lakása. Hátul kilátunk az előszobába. Telefonasztalon telefon. Balra a szülők szobájának ajtaja. Anya az előtérben álló kisasztalon díszíti a születésnapi tortát: 16 gyertyát rak rá, számolja. Apa az újságot hozza be az előszobából.

 

 

APA  (meglepetten látja az Anya tevékenységét) Hát te? …Nem azt mondta…

ANYA  Mégiscsak a születésnapja… Nem?

APA  És a haverjait is..?

ANYA  Nem hívta… Nem akarta. Ő tudja, hogy…

APA  Mi van ezzel a gyerekkel? Eddig…

ANYA  (megértő szeretettel) Mi lenne? Kamasz. Lehet, hogy … (hirtelen ötlettel) Igazán beszélned kellene már vele!

APA  (megértő büszkeséggel) Miről? Te azt hiszed? Többet tud az már a lányokról, …a szexről, mint amire te csak gondolni is mersz.

ANYA  Éppen azért!

APA  Jó! Beszélek! … (felfortyan) De mikor? – Napok óta későn jár haza. Ránk se mordul, csak bezárkózik…

ANYA  Mondom: biztosan szerelmes!

APA  (műharaggal) Szerelmes? Szerelmes? – Itthon is epekedhet! Nem kell azért csavarogni, ha becsavarodott is!

ANYA  Jóóó! …Ne lovald magadat! Nyisd ki inkább… (fejével az ajtóra int)

APA  (tovább dohog) Ne lovaljam?! – Tudod mennyi az idő? …Már a szerelemből is…(kinyitja a szoba ajtaját)

ANYA  Biztosan a Tominál… (viszi a tortát) Beteszem a szobánkba. Ott hidegebb…

APA  A Tomónál??? – A szülinapján? (a telefonhoz megy, tárcsáz) Halló! Tamás! …Te vagy, Tomó? …Igen, a Zoli bá… Akartál hívni? (értetlenül) A Zotya? …Tegnap se? …(kapcsol, erőltetve) Persze! Hát én is azt mondom! …Beteg… Persze, hogy beteg! …Ne! …Ma ne! …(hirtelen ötlettel) Az is lehet, hogy fertőző… Majd! …Jó! Mond meg a suliban…Szevasz…

ANYA  (jön vissza a szobából)

APA  (tétován letörten néz rá) Tudod hol van a fiad?!

ANYA  (rosszat sejtve mered rá)

APA  Felhívtam a Tamást.

ANYA  (megnyugszik) Na ugye?!

APA  Nem volt iskolában.

ANYA  (félreérti) Na látod! Meglátogatta…

APA  (türelmetlenül) A fiad! A drágalátos, tizenhatéves fiad… az nem volt a suliban!

ANYA  (kétségbeesik) Neeem? Szent isten! …Hát hol…?

APA  (nyomatékkal) Nem ment iskolába se tegnap, se tegnapelőtt! ..És ma se!

ANYA  De hát …elment!!!

APA  (tehetetlenül) El… Elment… De nem a … (kitör) Lóg a fiatalúr! (keserűen) Istenem! Hát szerelmes, ugye?!

ANYA  (pánikban) Én mondtam, hogy beszélj…! Beszélned kell…!

APA  (fenyegetően) Hát majd beszélek! …Beszélek én a fejével…!

ANYA  (összeomlik) Úristen! Mi történt?! …A mentőket! A rendőrséget kellene…! Már napok óta olyan… olyan mint… (döbbenten nézik, nyílik az előszobaajtó és jön a fiú. A férjét csitítja) Csak finoman, apa! …Csak nyugodtan!

ZOTYA  (ledobja a táskáját, szó nélkül elindul a szobájába)

APA  (keményen) Zoli! Zotya!

ZOTYA  (megáll a lépcsőn, kelletlenül) Mi van?

APA  (elámul) Mi van? – Ez a köszönés?

ZOTYA  (pimaszul fordul vissza) Jaaaa? – Sziasztok!

APA  Hol voltál?!

ZOTYA  (rosszat sejtve) Hol lettem volna? Suliban!

APA  Ne hazudj!

ZOTYA  Ne hazudjak??? …Miért? Nekem nem szabad?

ANYA  Kisfiam!

APA  Felhívtam a Tomit!

ZOTYA  (visszafojtott indulattal lassan jön az Apa elé) Úúúgy?! Már nyomozol utánam?! …Talán a rendőrséget is…? Persze! egy ilyen …Egy …Egy …Ki tudja, milyen… Ki tudja, hogy mikor… hogy mi… Hát jó lesz, ha…! Nem igaz?! (szinte perzsel) Apa!

ANYA  (értetlenül) Mi van veled, kisfiam?!

APA  (tehetetlen indulattal) Hogy beszélsz te?...

ZOTYA  (elébe áll) Meg akarsz ütni?! Tessék! Pofozz meg! Elvégre egy apának joga van hülyére csépelni a rohadt kölykét. Nem igaz, apa?!

ANYA  (kétségbeesett) Kisfiam!

ZOTYA  (kirobban) Kisfiam! Kisfiam! Kisfiam! – Hát meddig akartok még…?

ANYA  Legalább a születésnapodon…!

ZOTYA  (letörve) Születésnap…? Melyik születésnap…?

ANYA  (reszketve reménykedik) Elfelejtetted? …Máma…

ZOTYA  (fájdalmasan letörve) De te nem felejtetted el, ugye anya!? Emlékszel még? Mi történt, milyen is volt tizenhat éve? Nehéz szülés volt? Akkor is sírtál? Vagy jajgattál? Ordítottál? Fájt-e? Neked, fájt-e? Neked fájt-e? … Megérte-e?

APA (értetlenül) Te nem tudod, miről beszélsz!

ZOTYA  Nem! Persze, hogy nem! Honnan is tudnám én! Tizenhat éve ti mindig… ti csak…mindenki csak… Úristen! Hát meddig? Meddig akartok még…?

ANYA  (a hosszú döbbent csendben remegő kézzel ügyetlenkedi elő a zizegő dobozból a gyógyszerét. Összetörten:) Úgy látszik… a szülés fájdalmait… sehogyan se lehet…elkerülni.

APA  (látja felesége rosszullétét, tehetetlen kegyetlenséggel támad a fiúra) Látod, mit tettél…te… te…?!

ZOTYA  (erőtlenül) Mond ki! …Na! …Egyszer végre mond ki! …Most! …Legalább most mond! …Te mond! …Ti mondjátok! (a hosszú beszédes csend után reménytelenül letörve) Tehát igaz! (kis szünet után tehetetlen eszelősséggel ordít) Bol-dog szü-li-na-pot!

APA  (nagyon csöndesen) Kitől tudod?

ZOTYA  Nem mindegy? …De nem tőletek! …Mert ti csak hazudtatok! Hazudtatok! Hazudtatok! (széttárja a karját) A boldog szülinapot.

ANYA  (nem néz a fiúra, csak a markában gyűrögeti a gyógyszert. Nagyon csöndesen) És most te felelősségre vonsz… számonkéred tőlünk… Mit? …Úgy érzed, hogy adósaid maradtunk? …Hogy mostoha fösvénységgel méricskélve adagoltuk a gondoskodást, a féltést, az aggódást? …Úgy érzed, hogy nem édes szülőként szerettünk?

APA  (csöndesen) Nem hazudtunk… Csak hallgattunk. Nem beszéltünk róla.

ZOTYA  Csak… De miért nem?

APA  Azért kisfi… (elharapja) Azért, mert nem tartottuk fontosnak. Nem ezt tartottuk fontosnak.

ZOTYA  (nem érti) Nem fontos?

APA  Nem… Nekünk nem az volt… nem az a fontos, hogy fizikailag anyád kínlódta-e meg a szülésedet… Nem az, hogy hivatalosan a mi papírjainkba jegyezték-e elsőként az érkezésedet… És nem zsákbamacskát húztunk, nem a véletlen… hanem mindent tudva, vállalva és… és akarva… érted? …így akarva…

ANYA  (csöndesen, szinte magának mondja) Nem. Én tényleg nem tudhatom, hogy mekkora

lett volna ott a szülőasztalon a fél- egyórás kínlódás ahhoz az éveken át- és megélt

fájdalomhoz képest, amikor félve- reménykedve orvostól-orvosig járva meg kellett

tudnom, hogy én soha nem leszek… én soha nem lehetek olyan igazi… olyan édes…

amilyet te most számon kérsz tőlem… És sírva-beletörődve, de hogy az életemet mégis

teljessé, értelmessé tegyem… ott a sok kis idegen poronty között nem azt kerestem,

válogattam, hogy melyiknek szőkébb, loknisabb a haja, kék a szeme, fehérebb, rózsásabb a

bőre,… még azt se latolgattam, hogy kiknek, milyen szülőknek a génjeit hordozhatja

magában,… csak azt kutattam, hogy melyik riadtan könnyes szempár keresi, látja meg

bennem, énbennem is az anyát, az édeset, …hogy a nyakamba csimpaszkodó két soványka

kar azt kiáltja, hogy szüksége van rám, hogy rám, csakis énrám van szüksége, …és az a

levakarhatatlan görcsös hozzámsimulás, mert tudja, érzi, hogy nekem is szükségem van…

hogy nekem mégjobban szükségem van rá… és csakis rá… egyedül csak… (elfullad)

APA  (hozza a pohár vizet, aggódva) Ne, – anya! Nyugodj meg!

ZOTYA  (szünet után) És az… Az a másik?

APA  (óvatosan) Az… igazi?

ZOTYA  (fájdalmas gúnnyal) Igazi?!

ANYA  Ne ítélkezz, fiam, arról akit, amit nem ismersz!

ZOTYA  Én tudni akarom, ki az! Látni akarom! …A szemét akarom látni, amikor megkérdezem tőle, (ordítva kitör) hogy miért nem csapta akkor a falhoz az átkozott rohadt kölykét!? (zokog)

APA (tehetetlenül) Nem ismerjük… Nem tudjuk… Titkon kezelik az ilyet.

ANYA  (feláll kimegy a szobába)

ZOTYA  (önmagának) Megkeresem! …Megkeresem és megtalálom!

ANYA (visszajön, nyugodtan) Tessék! …A neve és a telefonja. (egy papírdarabkát hajtogat szét, anélkül, hogy belenézne. Leteszi az asztalra. Magyarázólag) Kinyomoztam… Én is kíváncsi voltam,… hogy milyen is… milyen az igazi… édes… De nem volt hozzá erőm…Nem volt bátorságom.

APA  De ezt nem lehet! …Ezt nem szabad!

ANYA  (nagyon nyugodtan) Tessék! …Keresd meg! …És vesd össze, hogy mennyire volt mostoha,… hogy mi,… hogy én mennyire… (elgyengülve most kapja be a gyógyszert, férje támogatásával kimegy)

ZOTYA  (tanácstalanul néz utánuk. Áll, nem megy a papírért, távolról nézi. Majd az asztalhoz

megy, olvassa a címet. Elindul a szobája felé, majd meggondolva magát, újra visszamegy,

a papírhoz most se nyúl. Tétován hozza a telefont, feszült lassúsággal tárcsáz a kezében

tartott készüléken. A telefon hosszan kicseng.)

HANG  (kihangosítva a telefonból: hangos gyerekzsivaj, zene és ideges női hang) Halló!…Halló! …Csönd legyen már! Ki az? …Halló!

ZOTYA  (nem szólt a telefonba. Most hírtelen lecsapja a kagylót. Hosszú szünet után – anélkül, hogy ránézne – lassan darabokra tépi a papírt. Élesen felcsen a kezében a telefon. Összerezzen. Vár. Leügyetlenkedi a kagylót, közben széthullanak a papírdarabok.)

KATKA  (kezében a telefonnal megjelenik. Ők nem látják egymást) Halló! …Zoli! …Zotya!…Tudom, hogy ott vagy …Tudom, hogy te vagy… Hallom a lélegzésedet… Nem szólsz?…Igazad van. Nem kell szólnod. Nem is azért hívtalak… És többet már, máskor már nem is hívlak… Csak most azért,… mert akarom, hogy tudd… hogy mindegy… Hogy nem számít… Semmi se számít… Érted, semmi más… Akárhogy legyen, vagy van… Csak az számít, hogy te… hogy én is… ott a buliban én is éreztem egész a lábamujjáig, és – Hét ennyi! Érted? A többi nem számít… És én sajnálom… Szégyenlem is, hogy már… már… – Hát, csak azt akartam, hogy mégis tudd! … (szünet után) Akkor hát… szevasz, Zotya!…Leteszem. Jó?

ZOTYA  (hirtelen) Ne!

KATKA  (meghatódva, melegen) Zotya! …Te …Te …Te hülye! (sietve) Várj! Ne tedd le! Holnap elutazik a Gyöngyi néni, már fél négykor végzek a zongorával… Érted? Nemnégykor! Fél négykor! …Érted?

ZOTYA  (alig tud szólni) Fél négykor.

KATKA  (boldogan) Ühüm… Hát akkor…! Egyszerre tegyük le, jó?! …Akkor: …egy …kettő…há …há (egyik se teszi le) Zotya! Lehet, hogy már új cuccok vannak a kirakatban! Szia! (gyorsan ki)

ZOTYA  Szi… (elvarázsoltan áll, majd ügyetlenkedik a telefonnal, a papírokat is kapkodná össze)

APA (be, csodálkozva nézi a zavart fiút. Vizet ereszt a fürdőszobában, majd jön a mosdótállal)

ZOTYA  (sikerült leraknia a telefont. Bátortalanul az Apához) Apa… Apu!

APA  (a fürdőszoba ajtajában állva csodálkozva, de meghatottan szótlanul nézi)

ZOTYA  Apu! …Az anyu? …Csak nincs baj?

APA  (mozdulatlan, sietve magyaráz) Csak priznicet… borogatást…

ZOTYA  (bátortalanul) Apu… Bevihetem? Én bevihetem?

APA  (bámulva szótlanul nyújtja a tálat, kendőt) Jól csavard ki!...

ZOTYA  (bizonytalan) És anyu? Biztos, hogy bevihetem?

APA  (hogy meghatottságát leplezze, nyüzsög, siet a konyhába) Terítek vacsorához. Jó?

ZOTYA  (megdöbbenten néz a kinyíló szobaajtóra)

ANYA  (csak a suttogó hangja hallatszik) Oltsd el a villanyt! Gyorsan! (a két férfi elbűvölten néz, nem mozdulnak) A villanyt!

APA  (keze tele kistányérokkal, a könyökével lekapcsolja a villanyt)

ANYA  (megjelenik, kezében a torta, rajta egyetlen szál, égő gyertya. Csak az világítja meg őket. Szótlanul áll a fiú előtt könnyes mosollyal)

ZOTYA  Anyu! …A…! (esetlenül nyújtja a mosdótálat, zavarában a saját homlokát törli meg a csöpögő törölközővel. Kezéből újra szétrepülnek a papírdarabok)

ANYA  (nyújtja a tortát) El kell fújni! …Neked kell elfújni! …Kisfiam.

ZOTYA  (átügyetlenkedi a mosdótálat, átveszi a tortát, görcsösen tartja két kézzel. Apjára, majd az anyjára néz – azok szótlanul, csak a tekintetükkel bíztatják) Akkor… Én akkor most… (nagy nekikészüléssel igazítja a száját – még egyszer az apára, anyára néz, majd nagy levegőt véve hirtelen elfújja a gyertyát)

 

 

Sötét. Majd kis szünet után:

 

 

 FÜGGÖNY

 

A ház, amelyik nem fagylalt

Mese igaziból és játszásiból

 

 

Szereplők

 

Kixi – de csak kedden

Öcsedli – aki különben Ottokár

Mókácsi – Kixi-díjas palacsintalan-művész

Főlajos – ház- és detektívfelügyelő

Ebelárd – allajos és alügyetlen

 

Papapapagáj és

                                - mint károsultak

Mamamamagáj

 

Zsófia és

                               - a kéccerzsófik

Zsófia

 

Bimbalambér Úr – az elbölcsült ingaóra

Fülöpke – fűzfapoéta

Pukedlibella – béna kötéltáncosnő

Bendeguz – lépegető exkavátor, akinek hiányzik egy kereke

Malvinka – csingilingis sárgavillamos

Pipitér – sajnosvarázsló

Cukotapé – majdnemkirályfi

Gézendzsuz – össze- és visszaeső szédelgő

Tirájridájrom – főcső- és karvezető

Aktalfonz – főhihihivatalnok

Pincsőke

 

Tacsibaba

                      - akik nem egykutyák

Dobbermanci

 

 

I.kép

  A függöny előtt: városi utca, fagylaltszínű házak. Ez képzelhető oda a játékból, esetleg az utcai zajokból, vagy az utcai forgatagot, a járókelőket, járműveket megelevenítő pantomia-szerű nyitó képből.

  Itt téblábol, unatkozik a FIU /a későbbi Öcsedli/. Ugrókötelezve megjelenik a LÁNY /Kixi/: produkálja magát, hogy észrevegye a srác. Az talán megérzi, hogy figyelik, megfordul. A lány abbahagyja az ugrálást, összehúzott szemmel-orral néz fel a fiúra.

 

FIU /Zavarban van.” Egyáltalán, hogy jön ez a copfos…!”Fölényesen elfordul, mintha a házat

        bámulná./                                     

LÁNY /szinte leszólítja/ Málna.

FIU /Nem hisz a fülének. Rábámul/

LÁNY /Fejével a ház felé int./

FIU /Most ő is megnézi a házat. Konokul/ Eper.

LÁNY /Igaza biztos tudatában:”legyen, ha akarod, pedig nincs igazad”/ Pedig málna!

FIU /csakazért se/ Akkor is eper!

LÁNY /nyújtja a kezét/Fogadjunk, hogy málna!

FIU /megvetően nézi a maszatos kezet. Sajátját mélyen zsebre dugja. Gúnyosan/ Kóstoltad???

LÁNY /a világ legtermészetesebb hangján, mint régi ismerőssel cseveg/ Igenis, kóstoltam.      De az sem nem málna volt, sem nem eper. Hanem banán. De annak is csak ház íze volt!

FIU /értetlenül bámulja./

LÁNY /most már társalog. / Te itt lakol? /és felhúzott orral nézi./

FIU /zavarban/ Ááá!...És te? /már bánja, hogy társalgást kezdett/

LÁNY /Most már megállíthatatlan/ Én se nem itt lakom! Én tudniillik most el vagyok 

            veszve!

FIU /győz a kíváncsisága/ Elveszve???...De…mikor…

LÁNY: Ja! Hát nem teneked meg énnekem vagyok elveszve! Csak a Panyucikinek…Na meg

             a Mókácsinak!

FIU /most már semmit sem ért./ Kinek?

Lány: Persze, te nem tudod! Hát az a-pu meg a-nyu cik. Ugye, ciki! A-pa-nyu-ciki! Jó, mi?

          Én találtam ki. A Mókácsival, természetesen!… Fogadjunk, te azt sem találod ki, hogy

          Engem hogy hívnak! Naaa?

FIU /elbizonytalanodik/ Hááát!

LÁNY: Szabad a gazda?

FIU: Ühüm!

LÁNY: Ma kedd van? Akkor Kócombócom Kixi-mixi-pikszi! Természetesen iksszel!  - De

             Ha hétfő lenne, akkor Hohóhahillűria! Szerdán meg Szeleburdi Szertenella!...

             Csütörtökön?... Akkor csak csillagvirág!...Ugye szép?!...Én ezért szeretem a

             Csütörtököt! Meg persze a palacsintalanért – természetesen!

FIU /gépiesen/ Természetesen!

LÁNY: Pénteken csak Prézsmitás Rézsi! De szombaton Szortyombélom-szuszók-szöszméte!

FIU: Na és vasárnap?

LÁNY /Kelletlenül/ Á,…vasárnap?...Az a banánfagylalt…Meg málna!...Mert akkor vagyok a

            „Hortenzia”!...Meg vasárnap van apu-ka, meg anyu-ka, meg mami-ka, meg

             anerágdakörmöd, meg a nekalimpáljalábaddal, meg a hányszormondjam és

             énatekorodban…Ezért énnekem hétfőtől szombatig, az a vasárnap…Meg a

             Mókácsinak is! Természetesen!

FIU /Próbálja megemészteni/ Természete…/Elharapja./

LÁNY: Hát… most már tudod!

FIU: Ühüm!...És…és úgy…úgy hogy hívnak?

LÁNY: Hogyan ’’úgy”?

FIU: Úgy… máskülönben…

LÁNY: Ja! Banánfagylaltul? Hát mondtam: Hortenziának! …Képzeld el, ha azt a nagy

            Labdavirágot meg Kixinek, vagy mondjuk Jocónak, vagy Cilinek hívnák!... Nem

            muris?

FIU /Meggyőződés nélkül/ Deee.

LÁNY /Csend után, felhúzott orral-szemmel/: És te?

FIU: Mit én?

LÁNY: Hát… például azt…,hogy hogy hívnak?

FIU /Zavartan/ Például…engem?

LÁNY /Éllel/ Mit gondolsz – például – kit!?

FIU /Kínban/ Kell… ezt…?

LÁNY /Sértődötten/ Ha nem akarod!…

FIU /Nem néz rá. Halkan/ Hááát…Ottokár!

LÁNY /Őszinte sajnálattal/ Ó… Tényleg?... És mikor?

FIU /Letörten/ Állandóan.

LÁNY /Átéli a helyzetét/ Kár… Szegény…És mióta?

FIU: Már így születtem.

LÁNY /Segítőkészen felélénkül/ Hátha majd kinövöd! Én is kinőttem a Tenzikét!

FIU /Reménytelenül/ Á! Már kinőttem a betétes cipőmet, a kertésznacómat, meg a koptatott

        Farmert is… Meg még az Öcsit is!... De ezt!…

LÁNY /Vigasztalná/ Te!... Azért nem is olyan nagyon…/Ízlelgeti/: Ottokár!?...Én mondom,

            Így oldalvást egész jól áll!

FIU /Vállat von/ Ez van!...

LÁNY /Töpreng/ Az Öcsi…az azért jobb… /Próbálgatja/: Öcsili!...Öcsilinkó?...Öcsedli!?...

            Na, mit szólsz?! Mondjuk: Öcsedli!

FIU /Bizonytalanul/ Hááát!…

LÁNY /Felélénkülve kezet nyújt/ Akkor hát: Öcsedli és pásssz…Én meg Kixi! Iksszel!

            Természetesen!

ÖCSEDLI: Termész… Persze!

KIXI /A jól végzett munka elégedettségével/: Hát akkor most…!Eszébe jut a ház.

         /Engesztelve/ Te…Öcsedli…lehet , hogy mégiscsak eper.

ÖCSEDLI: Micsoda?

KIXI /A fejével a ház felé int/ Hááát…ez a málna itt ni.

ÖCSEDLI /Vállat von/ Felőlem! /Hirtelen ötlettel/ Kixi! Én tudok egy olyan házat… Az sem

             nem eper, sem nem málna…

KIXI /Kíváncsian/ Se banán?

ÖCSEDLI: Se banán!... Az nem fagylalt, csak ház!

KIXI: Csak úgy egyszerűen ház?

ÖCSEDLI: Csupa-csupa ház!

KIXI: Te ott laksz?

ÖCSEDLI: Nem Ott talán nem lakik senki.

KIXI /Meglódul a fantáziája/ Dehogyisnem!...Ott lakjon ezután a Mókácsi! Jó?

ÖCSEDLI /Restelli, hogy nem tudja/ Te… Kixi…Iksszel!...Ki is az a Mókácsi?

KIXI /Lelkesen/ Hüüü! Rém híres palacsintalanművész és Kixi-díjas nagymamóka! Majd

         meglátod! Meg Hübelemért is meglátod! A majdnemkirályfit! Mert az is ott lakjon! Jó?

ÖCSEDLI /Őt is elkapja a lelkesedés/ Meg még a Kétszerzsófik is! Csudamurisak! És a

                  Kalácska bácsi! Aki interorbán!

KIXI: Juj, de izgi! Gyerünk!

           /Egymás kezét fogva szaladnak körbe a nézőtéren, azaz az utcán/

ÖCSEDLI /Kiabálja/ És arra jár Malvinka is, csingilingis villamos!

KIXI: A magasban pedig Pukedlibelle, a béna kötéltáncosnő, a levegő királynője!

 

 

II.kép

 

/Visszaérnek a függöny elé, ahol most már az ütött-kopott öreg bérházat látják/

 

ÖCSEDLI /A kopott ház előtt, titokzatosan/ Állj! Szemet becsukni!

                  /Megfogja a becsukott szemű lány kezét és a ház elé vezeti/

               Mindjárt ott leszünk. Ne less, igazán!…Na…egy…kettő…há…há…há...Most! /A lány kinyitja a szemét/ Na, milyen?

KIXI /Elragadtatva/ Haláli! … Nézd, ott kikukucskál a ház!... Kiles magából a lyukakon!

ÖCSEDLI   Persze! Mert kíváncsi ránk! Azt mondja: pardon!...és egyszerűen félrehúzza a vakolat takarót…aztán: kukucs Kixi!

KIXI   Vagy egyszerűen kiszakítja!...Mit az neki!...Reccs…és kész! Látod mennyi a lyuk meg a folt!?...Szia, Öcsedli, szia! Itt…ni! Itt vagyok!...Ide tessék nézni! A törött ablak sarkánál fent: Kukuccs, Öcsedli!

ÖCSEDLI   Lehet, hogy ezt így építették? Ilyennek született! – nem igaz?

KIXI   Fogadjunk, hogy éjjel, amikor nagyon meleg van, még a lábait is kidugja a vakolat alól!

ÖCSEDLI   /Rádupláz/ sőt, le is rúgja az egészet, csak hajnalban, amikor a villamos csingilingiz, akkor húzza újra magára!

KIXI   Hát ez tisztára szuper!...Bemegyünk?

ÖCSEDLI   Vili!

KIXI   Naná, hogy vili!...Becsöngetek! …/Keresi a csengőt/ De nincs rajta gomb!

ÖCSEDLI   /Készségesen előkotor a zsebéből egy gombot, oda tartja/ Ez jó lesz?...A kabátomról szakadt le…

KIXI   /Új ötlettel/ Varázsigéd az nincs? – az nincs?

ÖCSEDLI   /Tapogatja a zsebeit/ Az nincs nálam!...Csak ez a törött patkó.

KIXI   /Felderül/ Varázspatkó! – Természetesen!

ÖCSEDLI   Naná, hogy természetesen!

KIXI   /Hirtelen ötlettel/ És a jelszó?!

ÖCSEDLI   /Megjátszott riadtsággal/ Azt nem tudom!

KIXI   /Lemondóan sóhajt/ Én sem!

ÖCSEDLI   /Diadalmasan kivágja magát/ Hát persze! Mert titkos!

KIXI   /Fontoskodva/ Naná, hogy titkos!

ÖCSEDLI   Még mi se tudhatjuk!

KIXI   Akkor hát titokban mondom! Jó?

ÖCSEDLI   Én pedig beállítom a számkombinációt! /Nagy elmélyüléssel csavargatja a levegőben a nem létező gombot, még hangokat is utánoz hozzá/ Klitty-klatty-zi-ki-zak-zokk-cipp-cupp…

KIXI   /Erősen koncentrálva, becsukott szemmel, eltúlzott szájmozgással mondja hangtalanul a titkos jelszót./

 

 

III. kép

 

/A produkció eredményes, mert nyikorogva kitárul a hatalmas kapu, azaz: felmegy a függöny.

Öreg, városi bérház udvara: különböző magasságban sok-sok ablak, esetleg erkély /Papapapagájéké/. Fontos elem az udvaron egy emberméretű kalitka és egy kiszáradt kis fa, előtte pad. Egyik ajtón tábla: HÁZFELÜGYELŐ./

KIXI és ÖCSEDLI   /Ámulva/ Jéééé!

ÖCSEDLI   Nincs itt senki!

KIXI   /Meggyőzéssel/ Lehetetlen!...A Mókácsinak itt kell lenni /Kiabálva keresi/ Nagymamóóóóka!...Mamóóókáááácska!...Mamóóókááácsika!.../A levegőbe szagol. A fiúhoz:/ Érzed?...Palacsintalan!...

ÖCSEDLI   /Szintén szimatol, majd felújong/ Csokis!

KIXI   /Diadallal/ Csokis!

ÖCSEDLI   /Felragyog az arca/ Hát akkor meg…

KIXI   /Intézkedik/ Gyerünk a szag után! /Szimatolva kutatnak mindketten/ Mókááácsi!...Mókácsikááácska!.../Beérnek a kalitkába/

A HÁZ LAKÓI   /Hatalmas csinadratával, csatazajjal, visítással szaladnak be minden felől, s a gyerekekre csapják a kalitka ajtaját/ Hurrá!...Megvannak!...Ide mind!...

FŐLAJOS   /A gyerekekre ordít/ Hátra arc! Kezeket föl!

EBELÁRD   /A földre veti magát és a farkával, mint géppisztollyal célozza a kalitkát/ Ne mozduljatok, mert lövök! Ratatatam!

MAMAMAMAGÁJ   /Rikácsol/ Besétáltak a csapdába a potyapalacsintalanlesők!

PAPAPAPAGÁJ   /Rádupláz/ A potyaleső csintapalinták!

KÉTSZERZSÓFIK   /Általában mindketten egyszerre beszélnek/ A palacsóró-potyacsintalanok!

PUKEDLIBELLA   /Sántítva toporog/ A potyacsóró-csintalanpalik!

FÜLÖPKE   /Eddig magában gondolkodott, hogy valami szépet mondjon/ A pipotya-palatyinta-palinta…pala…patya…tyatya…atya…patya…/Végleg belezavarodik/…pa…la…tya…Hűűű!

BENDEGÚZ   /Mint mindig, most is elkésve becsörtet, meglátja a foglyokat, esetlenül ugrálva kiabál/ Húúú! Megvannak! Nézzétek! Itt vannak a tolvajak! Tolvajat fogtam! Kettő tolvajat! Elcsíptem a … /Mindenki rábámul, megzavarodik a csendtől/…a…meg…va…Naaa!

FÜLÖPKE   /Próbálta kibogozni az összezavart mondatát, most a nagy csöndben diadallal vágja ki/ Ez aztán a potyapalacsinadratta!

MINDENKI   /Felszabadultan ugrál, kiabál, egymást éltetik/ Éljen Fülöpke, a koszorús fűzfapoéta! Éljen Pukedlibella, a levegő királynője! Éljenek a tolvajok! Éljen Ebelárd!

EBELÁRD   /Magáról megfeledkezve/ Éljek én!

BIMBALAMBÉR   /Már többször akart szólni/ Csi…csa…cso…csa-csa…akarom mondani…Csönd!

KIXI   /A hirtelen támadt csöndben/ Mi tudniillik…természetesen…

FŐLAJOS   /Felháborodva/ Mi ez?...Hát mi van itt? Ezek…ezek a …a…szóval ezek hátat fordítanak…a hátukat mutatják…azt merik…

ÖCSEDLI   /Bátortalanul mentegetőzik/ De…kéremszépen…azt mondta…illetve azt tetszett mondani, hogy…az imént, hogy…

KIXI   /Gyorsan kivágja/ …hogy hátra arc!Kezeket föl!

EBELÁRD   /A feszült csönd után, nagyon óvatosan/ De Főlajos úr…kéremszépen…tényleg azt mondta, hogy…

KÉTSZERZSÓFIK   /Kiigazítják nagy tisztelettel/Azt tetszett mondani…hogy…

FÜLÖPKE   /Tovább finomítja/…az imént tetszett mondani azt…azaz aztat…

PUKEDLIBELLA   /Mivel Főlajos lesújtó pillantása mindenkibe bele fojtja a mondandót, nagy lendülettel kezdve szintén segíteni akar/Azt tetszett, hogy…hátra…azaz:hátra…

MAMAMAMAGÁJ   /Gyorsan közbekottyant/…Arc!.../Elbizonytalanodik/ Jól mondom, Papapapagáj?

PAPAPAPAGÁJ   /Bátortalanul vállat von/

MIND   /Felvont vállal, bocsánatkérőn, hogy „elnézést, de tényleg ez van” pislognak a szigorú tekintetű Főlajosra./

BIMBALAMBÉR   /Neki nincs veszteni valója, bölcsen morogja/A hátra, az pedig /Mutatja, hogy arra van/

BENDEGÚZ   /Eddig – semmit nem értve – mindenkinek helyeselve bólogatott, most buzgólkodva befejezi Bimbalambér mondatát/ Arra van a hátra!

MAMAMAMAGÁJ   /A felsülő csöndben újra elkottyantja magát/ A hátra az hátra! /Riadtan a szájára üt/ Jól mondom, Papapapagáj?

PAPAPAPAGÁJ   /Próbálja menteni a nejét/ Hááát, sose lehet tudni!

FŐLAJOS   /Hosszú töprengés után, bölcsen/ Meg kell fordítani a kalitkát!

MIND /Boldogan fellélegezve helyeslenek/ Ez zseniális! Hát persze, hogy meg kell fordítani! Nahát, és a Főlajos úr! Ki hitte volna! Hogy ez nekünk nem jutott eszünkbe! /Ujjongva, hangoskodva megfordítják a kalitkát/

KÉTSZERZSÓFI   Szakasztott így gondoltam én is, éppen most akartam mondani! /Egymásra förmednek/ Te hallgass Zsófi, mert csak én akartam…

ÖCSEDLI   /Újra próbálkozik/ Kéremszépen, mi ugye…

FŐLAJOS   /Ráförmed/ Elhallgatunk, mert…mert becsukatom! /Utólag rájön, hogy megint butaságot mondott, figyeli, hogy észreveszik-e/

FÜLÖPKE   /Észrevette, nagyon udvariasan/ De kérem…Főlajos úr kérem…hiszen már egyszer…ugye már…

KÉTSZERZSÓFIK   /Belekotyognak/ Hát már be van csukva!? /Egymástól várnak megerősítést/ Nem igaz, Zsófi?!

FŐLAJOS    /Dühös, de kivágja magát/ Naés!?...Majd teszünk rá még egy lakatot! /Mogorva/ A palacsintalanszédelgők!

EBELÁRD   /Hízelegve helyesel/ Nagyon helyes, Főlajos úr, kérem, legalább nem lesz kedvük potyapalacsintalanokoskodni!

MAMAMAMAGÁJ   /Rikácsol/ Úgy van! Hét lakat alá a palacsintalancsórókkal! Ugye, Papapapagáj?

BENDEGÚZ   /Eddig a kalitka megfordításán töprengett/ Főlajos úr! Akkor most ez a hátul? /Mindenki epekedve bámul./

FŐLAJOS   /Nem érti/ Micsoda?!

BENDEGÚZ   /Be van sózva/ Bimbalambér úr! Ugye…hátra arc…és az a hátra!.../Mutatja is/…s akkor most?! Na?

FÜLÖPKE   /Ámulva/ Tényleg!...Akkor hogy is van ez?

PUKEDLIBELLA   /Töri a fejét/ Akkor…mi vagyunk a hátra?

MAMAMAMAGÁJ   /Felháborodva/ Még hogy hátra!?...Mit szólsz ehhez Papapapagáj?

PAPAPAPAGÁJ   /Reménytelenül csak legyint/

KÉTSZERZSÓFIK   /Egymástól kérdezik/  Hallod ezt, Zsófi? Akkor mi most hátul vagyunk? /Felelnek is egymásnak/ Te hátul vagy, Zsófi, de én nem!

EBELÁRD   /Izgatottan/ Várjunk csak…várjunk…én most ide állok, és most mondja valaki, hogy hátra arc.

MINDENKI   /Egymást nézik, hogy ki mondja/

BENDEGÚZ   /Büszkén vállalkozik, izgatott a szerepléstől. Elcsukló hangon:/ Há-há-hátra arc!

PUKEDLIBELLA   Nem gilt! Így nem gilt! Csak ha Főlajos úr mondja, az érvényes!

EBELÁRD   /Kérő tekintettel néz Főlajosra/

FŐLAJOS   /Szerénykedő mozdulatokkal tiltakozik, majd mikor látja, hogy mindenki – szinte előre hajolva, szurkolva kapacitálja, figyeli - , megigazítja a ruháját, haját és nagy lélegzetet véve katonásan vezényel/ Hááátra arc!

MIND   /Ragyogó arccal megtapsolják/ Brávó! Brávó!

EBELÁRD   /Csalódva látja, hogy nem ő van a figyelem középpontjában. Kivárja a taps végét és hangosan kommentálva hajtja végre a „produkciót”/ Akkor most…arra, ugye? /Megfordul, visszanéz és várja tapsot, de persze, senki nem tapsol. Csalódottan/ Főlajos úr…akkor talán…

FŐLAJOS   /Még mindig a dicsfényben fürödve/ Mit talán?

EBELÁRD   /Esetlenül/ Talán…egy hátra arc…

FŐLAJOS   /Jól esik neki, de szerénykedik/ Hát már egyszer mondtam!

EBELÁRD   De ha…szabad kérnem…talán még egyszer!...

MIND /Buzgón kapacitálják és előre tapsolják/ Na, Főlajos Úr! Hogy volt, Főlajos úr! Közkívánatra, Főlajos úr!

EBELÁRD   /Csalódva látja, hogy megint nem ő a főszereplő. Ujját felemelve próbálja a figyelmet felkelteni, - hiába/ Figyelem!

FŐLAJOS   /Megpödri a bajuszát, lenyálazza a haját és szinte fuvolázza/ Háátra arc!

KÉTSZERZSÓFIK   /Elolvadva/ Zseniális!...Ugye, Zsófi?

EBELÁRD   /Izgatottan, fontoskodva/ Akkor…ugyebár hátra!? /Megfordul/ De hát most eleje a hátra?!

FÜLÖPKE   /Érdeklődve/ Hogy is van ez?

PUKEDLIBELLA   /Nem érti, töpreng/ Ez is hátra…az is hátra?!

KÉTSZERZSÓFIK Mit szólsz ehhez, Zsófi?

MIND   /Elfeledve Főlajost, töprengve próbálgatják, forognak, keresik a megoldást/

FŐLAJOS   /Visszahódítaná a közfigyelmet/ De hát…fontos ez!?

BENDEGÚZ   /Heves indulattal/ De főlajos úr??...Hol van az előre? /Észreveszi a foglyokat/ Talán…a tolvajosok!?

BIMBALAMBÉR   /A zajos felhördülést elvágja/ Csönd!...mert ütök! /A döbbent csendben tizenkettőt üt/ Bimm-bamm, bimm-bamm, bimm-bamm, bimm-bamm, bimm-bamm, bimm-bamm!

PUKEDLIBELLA   /Meghatódva elsírja magát/ Megint dél van!...És megint palacsintalanul! /Megilletődve elfeledték előző problémájukat/

PAPAPAPAGÁJ   /Mielőtt elsírná magát/ Ez abszurdum, ké….

MAMAMAMAGÁJ   Te hallgass, Papapapagáj! Ne izgasd magad, Papapapagáj! - A férjem, a Papapapagáj, azt mondta az imént, hogy ez abszurdum ké…é…é…izé…azt akarta mondani, hogy…hogy…Mit is akartál mondani, Papapapagáj?

PAPAPAPAGÁJ   /Beletörődik/ Csak a z t, Mamamamagáj! Én mindig csak a z t akarom mondani!

MAMAMAMAGÁJ   Csak nyugi, Papapapagáj! Bízd csak rám, Papapapagáj! Én majd mindent sorban…nyugodtan…világosan…

BIMBALAMBÉR   /Türelmetlenül/ Most nem arról van szó, kedves mi-mi-micsoda!

MAMAMAMAGÁJ   /Végtelen felháborodással/ Nem arról van szó?! – Hallod ezt Papapapagáj!? – Mit szólsz hozzá, Papapapagáj! Amikor örökbe fogadtuk!...Szinte családtag volt nálunk!...Minden nap tiszta, friss vizecske!...Finom kendermagocska!...Meg a hinta-palinta tácskája!...és a csingilingis csengőcskéje!.../Mutatja a kalitkában/ /Most már sírva/ Sőt…még az…utyuri-mutyuri-futyuri is! /Zokog/ És…és…nem arról van szó…Papapapagáj! /A Papapapagáj szólna, de a feleség határozottan leinti/ Te hallgass, Papapapagáj! Majd én sírok!

BIMBALAMBÉR   /Most már dühös/ Abbahagyja végre, mert elütöm…

MAMAMAMAGÁJ   /Hápog/ Na de kérem!

BIMBALAMBÉR   …az egyet! /Izgalmában hármat üt/ Bimm-bamm-bimm! /Ijedten néz körül/ Pardon!...Úgy látszik…nagyon felhúztam magamat!

KIXI   /Kihasználja a döbbent csendet/ De miről van szó tulajdonképpen?

FŐLAJOS   /Központi szerepét visszaszerezve ráförmed/ Csend! – ha én beszélek! /Mindenki feléje fordul, várakozón. Idegesen járkál, de semmi nem jut eszébe/ De…most éppen nem beszélek tehát…

BIMBALAMBÉR   /Mérsékelve magát/ Szabad kérnem…tisztelt Főlajos úr…de ne sértegesse ezt a …ezeket a…a…mert egyenlőre csupán csak feltevés, ugye…hogy úgy mondjam…a bűnesetnek nincs koronatanúja!

MIND   /Csodálkozva, fontoskodva/ Koronatanúúú?! – Mi az a koronatanú? Honnan vegyünk most koronatanút? Kinek van itt koronatanúja?

EBELÁRD   /Jellemző, hogy ebben a házban nincs egy vacak koronatanú sem!

KÉTSZERZSÓFIK   Dehogyis nincs! /Egymásnak/ Te csak hallgass, Zsófi, mert a koronatanú, az én vagyok! /Mindenki megdöbben/

MAMAMAMAGÁJ   /Felháborodva/ Miért pont a Kétszerzsófik!?

BENDEGÚZ   /Csodálattal/ Tényleg?!...És hogyan?

PUKEDLIBELLA   /Fogalma sincs, hogy mi az. Őszinte sajnálattal/ Szegénykék!

EBELÁRD   Úgy?! Akkor én is koronatanú vagyok!

FÜLÖPKE   /Hogy megnyugtassa a többieket/ Ugyan, hát nincs is koronájuk!

KÉTSZERZSÓFIK   De van! Idenézzetek! /Mutatják a fogukat/

EBELÁRD   /Megbámulja a szájukban/ Tényleg!

KÉTSZERZSÓFIK   /Büszkén/ Platina!

BENDEGÚZ   /Letörten/ Nahát, akkor én nem lehetek a…

BIMBALAMBÉR /Kezébe veszi az ügyet/ Nos…lássuk akkor kedves Zsófia- /Zavartan kijavítja/ -iák…

KÉTSZERZSÓFIK   Ő csak a Zsófi! A kedves Zsófia tudniillik én vagyok!

BIMBALAMBÉR   Szóval…kedves izék…önök látták ezt a két…

KÉTSZERZSÓFIK   Én láttam! De a Zsófi, az nem!

BIMBALAMBÉR   És mikor? Hol?

KÉTSZERZSÓFIK   /A legtermészetesebb hangon/ Hát itt!

BIMBALAMBÉR   /Gyanút fog/ Na és mikor?

KÉTSZERZSÓFIK   /”Hogy lehet ilyet kérdezni”/ Most is látom! Tökéletesen! Mert nekem – le is kopogom! – nem kell még szemüveg!

MIND   /Felháborodva/ Nahát!

MAMAMAMAGÁJ   Még hogy ők a koronatanúk!?

BIMBALAMBÉR   /Majdnem kiborul/ Én tisztára kettyes leszek!

BENDEGÚZ   Így akár én is lehetnék…

BIMBALAMBÉR   /Nyugalmat erőltetve/ Könyörgöm…maguk tehát csak most és itt látták ezt a két.. hm…izét, de azt nem, hogy az áldozatot, a mi szegény Mamókácsinkat…

KIXI   /Felvisít/ Mamókácsiiit? – Hol van?

ÖCSDLI   Mi történt vele?

FŐLAJOS   /Örömmel/ Na végre! Vallomást teszünk?

MIND   /Követelőzve kiáltoznak/ Hol van?

KIXI   Ezt kérdezem én is! Ő az én nagymamókám!

FŐLAJOS   Szóval bevallod!?

MAMAMAMAGÁJ   /Magából kikelve/ Hallod ezt, Papapapagáj! Még hogy az övé!? A mi Mókkácsink! Akit úgy totototojáztunk, mint a saját totototojásunkat!

KIXI   /Felháborodva/ Úgy? Szóval az övé ez a hintapalintácska!?

ÖCSEDLI   A csingilingis csengőcske?!

KIXI   A finom kendermagocska!?

ÖCSEDLI   Meg még az utyuri-mutyuri-futyuri is!?

KIXI   Egy Kixi-díjas palacsintalan művésszel!?

MAMAMAMAGÁJ   Igen! A palacsintalan! Minden nap! Minden áldott nap! Túrós! Lekváros! Diós! Mákos! Meg még kitudjamilyenes!...És semmi kendermagocska!…De mi zokszó nélkül ettük! Ugye, Papapapagáj? Reggel, délben, este, csak ettük és ettük…Pedig a jó kis kendermagocska, vagy a…

KIXI   /Kétségbeesetten/ Szegény Mókácsika!

EBELÁRD   Most elszólta magát! Ő a tolvaj!

KIXI   /Nyomatékkal/ Ő az én nagymamókám!

PUKEDLIBELLA   Ő a mi nagy mamókánk! /Sírva/ Volt.

/A következő jelenetben nagyon gyors és hangos a párbeszéd/

KIXI /Ijedten/   Mi az, hogy volt?

ÖCSEDLI   Mi történt vele?

PAPAPAPAGÁJ   Eltűnt!

MAMAMAMAGÁJ   Ellopták!

FÜLÖPKE   Elpárolgott!

PUKEDLIBELLA   Eltérítették!

EBELÁRD   Elrabolták!

KÉTSZERZSÓFIK   Megszöktették!

BENDEGÚZ   Eltüntették!

FŐLAJOS   /Valami nagyot akar mondani/ El…el…na…el…izélték!

KIXI és ÖCSEDLI   Kicsoda?

FŐLAJOS   Ti! Ticsoda!

BENDEGÚZ   Tolvajak!

KÉTSZERZSÓFIK   Fujj!

MAMAMAMAGÁJ   Le vele!

KIXI   Ez nem igaz!

FŐLAJOS   De igaz!

EBELÁRD   Tanúnk van rá!

KÉTSZERZSÓFIK   Koronatanú!

KIXI   Az nekem is van!

MAMAMAMAGÁJ   Azt szeretném én látni!

MIND   Én is! Én is!

KIXI   Hát tessék! /Kiált/ Hübelemééér! Hübelemér! Gyorsan!

HÜBELEMÉR   /Vidáman, könnyedén beugrál. Fején korona/ Ám-tám ti-ti-om, bok-ros li-li-om, a-kár er-re a-kár ar-ra, he-je-hu-ja haj! Helló, Kixi! Te mit csinálsz ott?

FÜLÖPKE   Hát ez meg kicsoda?

HÜBELEMÉR   /Udvariasan/ Pardon. Hübelemér vagyok.

KIXI /Büszkén/ És királyfi!

HÜBELEMÉR   /Szerényen/ Csak majdnem!

EBELÁRD   /Szemtelenül/ Akkor meg mit ugrálsz?!

HÜBELEMÉR   /Udvariasan/ Én – tudniillik – azelőtt béke voltam…és a visszavarázslásnál – hogy úgy mondjam – adódtak némi technikai nehézségek…

KIXI   /Buzgón/ Csak félig varázsolta vissza Pipitér, aki…

HÜBELEMÉR   /Szemrehányón/ De Kixi, hát ő nem tehet róla!...

PIPITÉR   /Görkorcsolyázva berobog/ Persze, hogy nem!...Hát akarok én varázsolni?...Nem ti mondjátok mindig, hogy: Pipitér, még csak ezt az egyet! Na, igazán, Pipitér! – Aztán hogyha csak félig sikerül, akkor persze, a Pipitér!...Tudtam…tudtam, hogy mindenkinek elmondjátok!...Hát ez nem volt szép tőled, Kixi…ez igazán nem volt szép tőletek…

HÜBELEMÉR   /Engeszteli/ De Pipitér, igazán senki sem…

BIMBALAMBÉR   /Bölcsen/ Akkor most varázsló vagy, vagy nem vagy varázsló?

PIPITÉR   /Szomorúan/ Alighanem,…varázsló…Sajnos!

FÜLÖPKE   /Örömmel/ Akkor meg egyszerű! Elővarázsolod a Mókácsit, és…

KIXI   /Rémülten/ Jaj, csak azt ne! Egy világért se! Tudod, Pipitérnek…már ne haragudj, Pipitér, de ez az igazság! – szóval a varázslás közben mindig eszébe jut valami más, és akkor csak félig…

PIPITÉR   /Szomorú szemrehányással/ Azt akarjátok, hogy a Mókácsi is ugrabugráljon, vagy mittudom én, bukfencezzen…vagy netán kereke nőjön?!

FŐLAJOS   /Csúfolódva/ Akkor meg mire mész ezzel a két félbemaradtal?!

KIXI   Hübelemér a koronatanúm!

PUKEDLIBELLA   Koronatanú? Még lépegetni sem tud!

HÜBELEMÉR   /Önérzetesen/ Miért? Lépegetni mindenki tud! Még egy vacak ekszkavátor is!

BENDEGÚZ   /Vérig sértve/ Ez…ezt kikérem!...Ez…ez nem volt szép!...Ezt igazán nem kellett volna…

ÖCSEDLI   /Érvel/ De koronája, az van! Igaziból!

FÜLÖPKE   /Elismerve/ Az tényleg van!

KIXI   Mondd meg nekik, Hübelemér, hogy ki vagyok én! Kinek vagyok és a Kixije? Iksszel!

HÜBELEMÉR   A Mókácsinak, természetesen!

KIXI   És igaziból kicsoda is a Mókácsi?

PIPITÉR   Kixi-díjas palacsintalanművész! Természetesen!

KIXI   És mije vagyok és csütörtökön a Mókácsinak?

HÜBELEMÉR és PIPITÉR   Csütörtökön a Csillagvirága!

KIXI /Diadallal/ Természetesen!

MAMAMAMAGÁJ   /Zavartan/ Te, Papapapagáj, te nem akarsz valamit mondani?

PAPAPAPAGÁJ   Nem, Mamamamagáj!

MAMAMAMAGÁJ   Pedig kellene, Papapapagáj!

PAPAPAPAGÁJ   Úgy gondolod, Mamamamagáj?

MAMAMAMAGÁJ   Úgy bizony, Papapapagáj!

PAPAPAPAGÁJ   /Elszántan/ Akkor…

MAMAMAMAGÁJ   /Nem hagyja/ A Papapapagáj azt akarja mondani…

PAPAPAPAGÁJ   hogy…

MAMAMAMAGÁJ   …tényleg a Mókácsinak a…

PAPAPAPAGÁJ   a mi…

MAMAMAMAGÁJ   …Mókácsinknak a…

PAPAPAPAGÁJ   /Gyorsan kivágja/ Csillagvirágja!

FÜLÖPKE   /Meglepett csodálkozással/ A tizenhárom és fél palacsintalanfaló?

KÉTSZERZSÓFIK   Aki minden hétfőn Hohóhahollária?

BIMBALAMBÉR   A szombati Szortyombélom-szuszók??

EBELÁRD   Aki időnként – csak úgy uk-muk-fuk – el van veszve?

PUKEDLIBELLA   Akit vasárnap olyan nagy labdavirágul hívnak?

BENDEGÚZ   Aki, ha máma péntek lenne, akkor Prézsmitás lenne, meg még Prézsi is?

KIXIÉK   /Mindenre boldogan igent intenek/

FŐLAJOS   Miért nem mondtad ezt előbb?

KIXI   Hát hagytátok?

EBELÁRD   /A Kétszerzsófiknak/ Ti…koronatanúk!...Leszerepeltetek!

KÉTSZERZSÓFIK   A Zsófi igen! De én nem!

MAMAMAMAGÁJ   /Bimbalambérnak, méltatlankodva/ Mikor ez a…bimbambula mindenbe beleütötte a…tizenkétóráját!

FŐLAJOS   És a másik? Az se betörő?

KIXI   Dehogy! Ő a barátom! Öcsedli!

BENDEGÚZ   Micsoda? – Hecsedlit, azt már hallottam! De ilyen…Micsedlit!?

KÉTSZERZSÓFIK   /Öcsedlihez/ Ne hallgass rá! Hiányzik egy kereke!

BENDEGÚZ   /Panaszkodik/ Hallod ezt, Kixi! – Itt mindenki engem bánt! Most mondd meg…te mondd meg…de igaz lelkedre: tényleg hiányzik?

KIXI   /Vigasztalja/ Sose törődj vele, Bendegúz! Egy kerékkel több vagy kevesebb…

BIMBALAMBÉR   /Jelentősen/ Nana!

BENDEGÚZ   /Újra sértett/ Mi az, hogy nana? Tudni akarom, mi az, hogy nana!

BIMBALAMBÉR   /Már megbánta/ A nana…kérem…az csak nana!

MAMAMAMAGÁJ   /Dohog/ Maga csak hallgasson, kedves Bimbalambér úr. Ne üsse bele ebbe is a nagymutatóját!

PUKEDLIBELLA   /Sajnálkozva/ Hagyjátok, szegényt! Lejárta magát!

ÖCSEDLI   /Békítően/ Miért kell veszekedni, amikor most már olyan jó itt!

FŐLAJOS   /Restelkedve/ És ezért az egészért…ugye…nincs harag!

KIXI   Harag? Főlajos úr! Direkt így akartuk!

FÜLÖPKE   /Csodálkozik/ Ti…így akartátok!

ÖCSEDLI   Hát persze! Különben nem érdekes az egész!

KIXI   /Magyaráz/ Ezért találtuk ki ezt az egészet! Hogy ne legyen unalmas!

MIND   /Bámulva/ Ti találtátok ki?

ÖCSEDLI   Naná! A legszívesebben még most is föltartanám a kezemet!...ha nem fájna!

EBELÁRD   És a Mókácsi! Azt is ti?

MAMAMAMAGÁJ   Vagy éppen a Mókácsi?? Netán?

FŐLAJOS   /Felcsillan a szeme/ Önbetörés! Azaz…önrablás!

KÉTSZERZSÓFIK   A Mókácsitól minden kitelik! – Nem igaz, Zsófi?

BENDEGÚZ   /Kombinál/ Hogyan? – Hogy a Mókácsi – így, hátul – megragadta a grabancát…a saját grabancát,…és: Na lódulj! – és kituszkolja…A Mókácsit!...A Mókácsi…

PUKEDLIBELLA   Dehogy! Előbb – így – beragasztja a száját, aztán…a vasalózsinórral összekötözi…Nem?...Ezt – szerintem – így kell!

FÜLÖPKE   /Töpreng, izgatottan/ Várjunk…csak várjunk…Mert: leragasztja, meg összeköti…ugye…a Mókácsi a Mókácsit!...Ez eddig rendben!...Namármost: de akkor…hogyan a „Na lódulj!”…Há?!

EBELÁRD   Ti elfelejtitek, hogy a Mókácsi, az…az Mókácsi!

FŐLAJOS   Persze! Meg kell kérdezni tőle!

PIPITÉR   Szerintem az a legelső, hogy meg kell indítani a nyomozást!

BENDEGÚZ   /Felrikkant és elindul/ Akkor indítsuk!

HÜBELEMÉR   Ahhoz kell – mondjuk – egy felügyelő!...Minimum!

MIND   /Gondterhelten töprengenek/

PUKEDLIBELLA   /Bátortalanul/ Mondjuk?...A Főlajos úr!...Ő, ha mondjuk, ha nem mondjuk, akkor is felügyelő!

BENDEGÚZ   /Fontoskodva/ De: minimum?

HÜBELEMÉR   Detektívfelügyelő?

KÉTSZERZSÓFIK   /Készségesen/ Házfelügyelő!

PIPITÉR   Hááát, az se kutya!

EBELÁRD   /Behízelgő készségességgel/ Nem, kérem tisztelettel! A kutya, az én vagyok!...Ebelárd, tisztelettel!...És a szimatom, ugyebár…a nyomozás, meg miegyéb…

FÜLÖPKE   /A felfedezés örömével/ Az ám!...Hát Ebelárd!...Meg a szimat!

FŐLAJOS   /Gyorsan megelőzi, hogy mást válasszanak. Megjátszott szerénységgel/ Ha ennyire ragaszkodik mindenki hozzám, - hát jó, nem bánom, elvállalom!

KÉTSZERZSÓFIK   /Szolgálatkészen/ Éljen a Főlajos úr, a detektívfelügyelő!FŐLAJOS   Éljen!...Éljen!...Él…Azaza…Pardon…/Azt hitte, hogy mindenki éljenzi majd. Kicseréli az ajtaján a táblát: FŐLAJOS – HÁZ- ÉS DETEKTÍVFELÜGYELŐ. Szerénykedve megmagyarázza/ Csupán a formaság kedvéért!

EBELÁRD   /Csalódva/ És én?...Főlajos úr…kérem tisztelettel…a szimatom ugyebár…

FŐLAJOS   /Leereszkedő keggyel/ Jó, jó, Ebelárd! Kinevezlek – mondjuk – Alajosnak és alügyelőnek!

EBELÁRD   /Boldog, de alkudna/ Nem lehetne inkább, - esetleg ne is mondjuk- ,de: alfelügyelő?!

BENDEGÚZ   /Félrehívja Hübelemért. Habozva/ Te…Hübelemér…ha valaki nem Főlajos, és nem is házfelügyelő…de azért…mondjuk…akkor is lehet…lehetne felügyelő?

HÜBELEMÉR   Azt hiszem, igen.

BENDEGÚZ   /Zavartan/ Akkor is…még akkor is…ha esetleg…exkavátor az illető…és ráadásul még Bendegúz is?

HÜBELEMÉR   /Elképed/ Bendegúz! Csak nem akarsz te…te is…?

BENDEGÚZ   Miért? Az teljességgel lehetetlen?

HÜBELEMÉR   Nem lehetetlen! De miért lennél te felügyelő? Mikor te már exkavátor vagy!?

FŐLAJOS   /Nagy lendülettel intézkedik/ Akkor lássuk csak a tényállást!

MAMAMAMAGÁJ   /Buzgólkodva/ Főlajos úr! Felügyelő úr! Főfelügyelő úr! Mi – kérmeszépen – hova tényálljunk, mivel mi vagyunk – ugye? – a károsultak?

FŐLAJOS   Maradhatnak ott nyugodtan…

MAMAMAMAGÁJ   /Izgatott buzgósággal/ Hallod, Papapapagáj? Ülj egyenesen és mosolyogj szépen, édes Papapapagájom, elvégre mi vagyunk a károsultak! – Párdon! Főfelügyelő úr! Jó lesz így? /Pózol/

FŐLAJOS   Hááát, nem ártana kicsit szomorúbb képet vágni!

MAMAMAMAGÁJ   Vágj szomorúbb képet, Papapapagáj! Mit vigyorogsz mindig, mint a fakutya?! Ne feledd el, mi vagyunk a károsultak!

FŐLAJOS   Naaaa! Kérem a koronatanúkat!

KÉTSZERZSÓFIK   /Buzgón/ Jelen! – Te hallgass, Zsófi, csak én vagyok a koronatanú!

BENDEGÚZ   /Méltatlankodik/ Miért mindig ők a koronatanúk?

KÉTSZERZSÓFIK   /Mutatják a szájukban a koronát/

BENDEGÚZ   /Reménykedve/ Hübelemér! Nézd meg, nekem nincsen – véletlenül – koronám? /Mutatja a száját/

HÜBELEMÉR   Persze, hogy nincs.

BENDEGÚZ   Egy icike-picike sem?

HÜBELEMÉR   Egy mákszemnyi sem!

BENDEGÚZ   Kár…De neked van. Akkor te miért nem vagy koronatanú?

HÜBELEMÉR   Mert én királyfi vagyok! Majdnem! És ez nekem elég.

PIPITÉR   A jegyzőkönyvet ki vezeti?

BENDEGÚZ   /Buzgón/ Én! Én!

PIPITÉR   Bendegúz, te tudsz írni?

BENDEGÚZ   Azt nem. De azért még vezethetek!

EBELÁRD   Fülöpke! A kertitörpe! Ő úgyis fűzfapoéta!

FÜLÖPKE   Nem…nem…dehogy!

PUKEDLIBELLA   Ne tagadja, Fülöpke! Aki olyan szép verseket ír!

FÜLÖPKE   /Meghatódva tiltakozik/ Nem, Pukedlibellácska! Én nem írok!...Csak itt…itt belül…De nem is tudok írni!

FŐLAJOS   /Határozottan lezárja a vitát/ Akkor majd rajzolja! /Hivatalos hangon hadarja/ Figyelmeztetem a tanúkat, hogy csakis az igazat pampara-pampara-pamm a törvény bünteti!

KÉTSZERZSÓFIK   /Egymásnak/ Hallottad, Zsófi?

FŐLAJOS   /Nagy hangon kezdi a tárgyalást/ Nos, halljuk, milyen volt!? A jelenet alatt tetszelegve le-föl járkál, gyors és hangos a párbeszéd/

KÉTSZERZSÓFIK   /Megszeppenve/ Ki?

FŐLAJOS   A rabló! A betörő! A tolvaj! Naaa milyen?!

KÉTSZERZSÓFIK   Na, Zsófi, milyen?

FŐLAJOS   /Kedélyeskedve segít/ Mint egy betörő!

KÉTSZERZSÓFIK   Szakasztott mintegy!

EBELÁRD   /Elámul/ Honnan tudja, főnök?

FŐLAJOS   Részletezzük! Feje?

KÉTSZERZSÓFIK   /Megrettennek/ Volt!

FŐLAJOS   Milyen? /Mutatja: négyszögletes, hosszúkás? Zsófik idétlen vigyorral bólogatnak/ Szóval, kerek?

KÉTSZERZSÓFIK   Persze, hogy kerek! Ugye mondtam Zsófi, hogy ejnye de kerek ez a betörő?!

FŐLAJOS   És keze, kezecskéje is volt neki, nemdebár?

KÉTSZERZSÓFIK   Bizony, nemdebár!

FŐLAJOS   Hány? /Mutatja: egy? Bólogatnak/ Kevés! /Hármat mutat/ Sok! /Félhangosan fejben számol/ Az annyi, mint – legyen kettő! Stimm?

KÉTSZERZSÓFIK   Stimm!

FŐLAJOS   És lába?

KÉTSZERZSÓFIK   /Buzgolkodva/ Hányat parancsol a főfelügyelő úr?

FŐLAJOS   Minden cipőbe maximum egy, ez cirka kettő, nekem ez elég, vita nincs, pont! – Hijj, majd elfeledtem! Hasa! Hasikája! Pocija! Pocikája! Pocimocikája? Az talán smafu? Rajzolja: egy darab, nyolcvan literes, befejeztem, aláírás, leülni! /A Zsófik ijedten a földre tottyannak/

EBELÁRD   /Áhítattal/ Ez aztán a tárgyalás!

PUKEDLIBELLA   Ez aztán a főfelügyelő!

FŐLAJOS   A többi már gyerekjáték! Naaa, nézzük azt a képet, /Énekelget szórakozottan/ azt a ké-hé ké-hé ké-hé-pecs-két! /Összehasonlítja a szereplőkkel a két körből és négy vonalból álló rajzot. Azok ijedten húzódnak előle, illetve próbálják másra, Malvinkára terelni a figyelmet/

BENDEGÚZ   /Kínban/ Hü-ü-ü ni-ni jön…

PUKEDLIBELLA   Ott…ott jön…

FÜLÖPKE   Ni…a…csingilingis…

EBELÁRD   A…villanyos

MALVINKA   /Vidáman, csicseregve jön/ Csingilingi,…Mindenkinek kellemes, vidám csingilingi! /Meglátja a képet/ Mi az, Főlajos úr, nini, sztárfotót csináltattunk? Ejnye, Főlajos úr, talán valami csinos, fiatal fehérnépnek akarja ajándékozni?! Micsoda szemrevaló, kackiás dalia!

FŐLAJOS   /A dicsérettől részegülve tetszeleg, haját, bajuszát igazgatva méri magához a képet/ Gondolja…kedves Malvinka?...nem találja…mintha egy picit talán öregítene?...nemdebár kedves…

BENDEGÚZ   Tényleg! Ez kiköpött a Főlajos úr!...De hiszen akkor…ugyebár a betörő…

FŐLAJOS   /Észbe kap. Kiabál/ Paperlepap! Csönd, vagy kiüríttetem a termet!

EBELÁRD   /Bizonytalanul/ És a nyomozás?

FŐLAJOS   Folyik! Alügyelő! Vigyázz! Szagminta! /Elé tartja a képet/

EBELÁRD   /Szagolja, majd sóhajt/ A velőcsont, az azért jobb!

FŐLAJOS   /Ordítva vezényel/ Szimat: egy-kettő, egy-kettő! Jobbra át! Nyomozás, lépés in-dulj! /Ebelárd kimasírozik/ Kedves Malvinka! Vegye ezt magácska is harci feladatának!

MALVINKA   Természetesen, Főlajos úr!

FŐLAJOS   /Kijavítja/ Felügyelő!

MALVINKA   Kedves házfelügyelő…

FŐLAJOS   Detektív! – Kedves Malvinka! Detektív főfelügyelő!

MALVINKA   Szóval, izé…nyugodjék meg, ma mindenki arcképes jeggyel utazik! A betörő arcképével! És aki felismeri, azoknak sorsolást rendezünk!...Jó lesz így, kedves…hm…

FŐLAJOS   /Elégedetten ragyog/ Tökéletes, Malvinka! Tökéletes!

MALVINKA   /A nézőtéren át el/ Tessék, kedves utasok, arcképes jegyet tessék a csingilingis járatra…Csingilingis utazást mindenkinek!

FŐLAJOS   Őrszem! Hozzám!

BENDEGÚZ   Parancs!

FŐLAJOS   /Türelmetlen/ Nem lépegető őrszem kell! Hapták őrszemet!

BENDEGÚZ   Akkor talán a Fülöpke!

FÜLÖPKE   /Ideges/ Nem, én most egyáltalán nem érek rá!

FŐLAJOS   /Szigorú/ Apelláta nincs, vészhelyzet van! Őrhelyet elfoglalni! Vigyázz! Lelépni! /Fülöpke indulna, de:/ A lelépni nekem szólt! Mindenkinek vigyázz, előttem indulj! /Kivonulnak/

FÜLÖPKE   /Izgatott/ Éppen most…amikor egyetlen levél sincs a…és Pukedlibella mindjárt…

EBELÁRD   /Vonyítva jön/ Auuuuu…

FÜLÖPKE   De jó, hogy jössz, Ebelárd, válts le egy percre…csak egy pillanatra!...Nagyon sürgős!

EBELÁRD   Auuuu! Fülöpke! Ha te tudnád, hogy fáj, vérzik az én szívem! Auuuu! Pedig csak egy kis dakszli volt, de én minden velős csontot a lába elé raktam volna! És ő! Egy doggal! Érted, egy dög doggal! Auuuuu…

FÜLÖPKE   Kérlek, ne csináld ezt az auut!

EBELÁRD   Mikor úgy fáj, hogy auuuu! Neked jó, Fülöpke, te verset írsz…beleírod minden auuuu-dat!...De én?

FÜLÖPKE   Nem, Ebelárd. Én nem tudok írni. Csak itt belül!

EBELÁRD   Te, Fülöpke! Irj meg engem is ott belül! – Az én aumat! Na…igazán!

FÜLÖPKE   /Izgatott/ Most nem lehet…Nem érek rá! /Vonyítás!/ Ezt ne csináld…már kértelek! /Újabb auzás!/ Na jó! De akkor addig hozol nekem néhány falevelet. Sürgősen!

EBELÁRD   Akár egy egész erdőt! Auuuu… /El/

FÜLÖPKE   Csak el ne késsek!...Ne jöjjön Pukedlibella…A vers is…Na…Dog meg a dög…meg…Hol van már a levél?

EBELÁRD   Itt vannak a leveleid, csak gyorsan a verset, most már olyan nagyon szomorú vagyok, hogy auuu…Mondd, Fülöpke, ő…tudod, az olyan csalfa…honnan tudja meg, hogy benne van, meg én is benne vagyok a versben? – amikor te nem írod le?

FÜLÖPKE   Tudod, a vers csak úgy kinyílik itt benn, illatozik, muzsikál…és aztán így eljut ahhoz, aki akarja, aki kinyitja előtte magát!

EBELÁRD   Hozzá is elszáll?

FÜLÖPKE   Persze!

EBELÁRD   Jaj, akkor gyorsan muzsikáld már, illatozd már azt a verset, amiben én is benne leszek, és illatozok, és ettől én már olyan boldog vagyok, hogy auuuu!

FÜLÖPKE   Nem értem, Ebelárd! Azt mondtad, azért vonyítasz, mert szomorú vagy. Most meg…

EBELÁRD   Most meg?...mert boldog vagyok! Világos? Auuuuu!

FÜLÖPKE   /Nem érti/ Hogyne!...Nnna! A címe: Egy boldogtalan buldog!

EBELÁRD   Ez én vagyok?! Auuuu…

FÜLÖPKE   Kérlek, ne auzz bele, jó?! Na aszongya /Patetikusan szaval/

Egy boldogtalan buldog

Szomorúan kullog

Egyedül.

Kikerül

Minden fát, sarokkövet messze,

- most ahhoz sincsen kedve.

Érthető a boldogtalansága:

Mert elhagyta egy dogért,

Egy virsli kisadagért

A csalfa babája:

A dekszli,

- aki nem volt maxi

Félelmetes veréb –

De most majd kövérebb

Lesz a dög dog kosztján!

Az esettől osztán

- kit kutyába se vett:

A boldogtalan buldog

Nem lehetett boldog, -

De lett

Tapasztaltabb

- és tapasztalt eb:

A buldog boldogságához nem elég egy buldog.

Vége!

EBELÁRD   /Ugrál, táncol/ Köszönöm!...Fülöpke, te auu vagy…zseni vagy…Én meg auuuu…költemény…aki csak szállok, illanok, illatozok, muzsikálok és auuuu…Olyan, de olyan boldog vauuugyouuuok!

FÜLÖPKE   /Irigykedve, csodálkozva néz utána/ Nahát!...Jaj, már jön…A levelek!.../Feltűz néhány falevelet a száraz kisfára. Elbújik/

PUKEDLIBELLA   Nini! Megjött a post! Langyos esti szellő hozta szívszerelmem boldogító üzenetét! Értem, szerelmem, érzem és tudom, hogy jössz értem és én várlak epedve és boldogan!

FÜLÖPKE   /Segíteni akar az örömben, azért „súgna”/ Auuuu…

PUKEDLIBELLA   /Megretten/ Ki az? Ki lopja meg a titkaimat?

FÜLÖPKE   /Ijedten/ Senki!

PUKEDLIBELLA   /Csalódva/ Fülöpke! Te hallgatóztál!

FÜLÖPKE   Nem!...Én igazán nem!...Én semmit se hallottam!

PUKEDLIBELLA   /Álmodozva/ Nem baj! Már nem titok! Megtudhatja mindenki…és egyáltalán nem kell már sajnálni engem…mert felcsendül a zene majd újra a cirkuszban…és akkor a kupola alatt, fönn, magasan fönn a reflektorok fényében újra ő meg én…mi ketten…mert eljön értem…

FÜLÖPKE   /Megdöbben/ Jön?...Ki mondta, hogy eljön?

PUKEDLIBELLA   Senki! Írta…Üzente…Itt a levél…

FÜLÖPKE   /Csodálkozik/ A falevelek?...

PUKEDLIBELLA   Te tudsz a levelekről?

FÜLÖPKE   /Mentegetőzik/ Nem!...Dehogy!...Ez különben is…csak egy kiszáradt fa…

PUKEDLIBELLA   /Sajnálattal/ Mit tudsz te a szerelemről, Fülöpke!...Hogy a kiszáradt fán is minden nap kivirul az én szívemnek szóló, boldogító szerelmi üzenet! Az ő üzenete!

FÜLÖPKE   /Nagyon fájdalmasan/ Szerelmi üzenet?!...Az ő üzenete?...Honnan tudod, hogy…biztosan az…az övé…

PUKEDLIBELLA   /Szenvedéllyel/ Ó, Fülöpke! Azt megérzi az ember! Persze, te csak gipszből vagy! … De az én szívem még üzenet nélkül is tudja, hogy ő… ő igenis szeret… és csak azért jön ilyen sokára, mert sok pénzt akar gyűjteni… mert azt akarja, hogy meggyógyuljak és újra… És én addig várok türelmese, a boldogságtól sírva!

FÜLÖPKE   /Majdnem sír, de a lányt akarja vigasztalni/ Ne sírj, Pukedlibellácska…te ne sírj!...Próbáld inkább, hogy auuuu…

PUKEDLIBELLA   Nem érted te ezt. Te csak gipszből vagy, Fülöpke, te nem értheted a szárnyakat adó boldogságot. /Kitárt „szárnnyal” boldogan kisántikál/

FÜLÖPKE   /Hosszan, szomorúan néz utána/ Nem…Én ezt tényleg nem értem!...Auuuuuu……/El./

BENDEGÚZ   /Beszalad/ Ebelárd!...Ebelárd…

BIMBALAMBÉR   /Utána jön/ Bendegúz úr…Egy pillanatra, ha szabad kérnem…

BENDEGÚZ   Ki az? Ja, maga? Nem tetszett látni Ebelárdot?

BIMBALAMBÉR   Ugye, maga neheztel rám?

BENDEGÚZ   Éééén? Ki mondta?

BIMBALAMBÉR   Tetszik tudni…azzal a naná-val.

BENDEGÚZ   Jaaaa?- Az igaz, hogy akkor…Bimbalambér úr, de én…

BIMBALAMBÉR   Tudja mit? Felejtsük el…Nézze! Ezt magának hoztam!

BENDEGÚZ   Nekeeeem? – Mi ez?

BIMBALAMBÉR   Egy kerék. Fogaskerék. Nekem már úgy sincs szükségem rá!

BENDEGÚZ   Hogyhogy nincs, Bimbalambér úr!? Na és az idő?

BIMBALAMBÉR   Az idő? Az időnek nincs szüksége már énrám! Valamikor azt hittem, hogy az idő azért megy, mert én mutatom. Most már tudom, ha én kések, vagy akár megállok, az idő könyörtelenül akkor is megy. Tegye csak el; Maga több hasznát veheti!

BENDEGÚZ   Akkor már nekem sem hiányzik egy kerekem!? Akkor már én is lehetek bármi más? Még felügyelő is? Vagy akár főfelügyelő is?

BIMBALAMBÉR   Az bárki lehet. Bendegúz úr, maga maradjon meg lépegető ekszkavátornak! Az a valami!

BENDEGÚZ   Értem! De akkor, Bimbalambér úr miért nem marad meg ingaórának?

BIMBALAMBÉR   Éppen, hogy így maradok meg! Mer ameddig megőrzi, hasznát veszi a kerekemnek, addig én is vagyok. De egy rossz órát a szemétre dobnak. Érti már?

BENDEGÚZ   Majdnem.

MALVINKA   Csingilingit mindenkinek! Hol van? Hazaért már?

BIMBALAMBÉR   Kicsoda?

MALVINKA   A Mókácsi!

MIND   /Betódulnak/ Mi van a Mókácsival?

MALVINKA   Az egész város tudja már! Hogy Mókácsi elfogta a betörőt!

FŐLAJOS   /Mérges/ Mesebeszéd! Köztudott, hogy a főfelügyelő én vagyok! Ennélfogva csakis nekem van jogom elfogni a….

GÉZENDZSÚZ   /Kint kiabál/ Segítsééég! Segítsééég!

FŐLAJOS   Mi folyik itt a hátam mögött? A hivatalos szerv kikerülésével csak úgy ukmukfukk segítség? A haditerv, a stratégia smafu? Ilyen fegyelmezetlenségben hogy lehet elkapni a tolvajt?

GÉZENDZSÚZ   /Berohan/ Én vagyok a betörő, én vagyok a tolvaj! Csak gyorsan fogjanak már el, bilincseljenek meg, zárjanak be, csak mentsenek meg már, az istenért!

EBELÁRD és BENDEGÚZ   /Lihegve be/ Főnök, megvan, elfogtuk!

FŐLAJOS   Betörő? Ezt bárki mondhatja! Ezt be is kell bizonyítani!

GÉZENDZSÚZ   /Könyörög/ Én térítettem el a Mókácsit! Azaz, ő engem! Vagy mit tudom én. Csak fogjanak már el!

MÓKÁCSI   /Be, egy nagy tányér palacsintát töm a Gézendzsúzba/ Ejnye, te kis haszontalan Gézendzsúz, ezt a pár falatkát már nem szabad itt hagyni! Nyisd ki szépen a szájacskádat…így…egyet a Mókácsinak…ezt meg a kiscica kedvért…na még egyet az egerecskének is…

KIXI   Mókácsi!

MÓKÁCSI   Pszt! Látjátok, hogy milyen rossz evő ez a kis Gézendzsúz! Na még ezt az icipici falatkát gyorsan, mert megeszi a Mókácsi…ham-ham…naaa, ugye elfogyott.

EBELÁRD   Főnök, vihetjük!

GÉZENDZSÚZ   Most már késő!

MÓKÁCSI   Helló…ma kedd van? – akkor Kixi! Fogadjunk, hogy te megint nagyon el vagy veszve, egy kicsit!

KIXI   Csak egészen picurit!

EBELÁRD   Mi legyen már ezzel a szédelgővel?

MÓKÁCSI   Hagyjátok szegényt. Én kényszerítettem rá!

MAMAMAMAGÁJ   Ugye, megmondtam!

MÓKÁCSI   Jó móka, mi? Apróhírdettem: Palacsintalankedvelő, minden káros szenvedéllyel megáldott, önhibáján kívüli szédelgőt keres egy Kixi-díjas palacsintalanművész. Szökjünk együtt jeligére a kiadóba. Hát ezt a kis kákabélűt fogtam ki, aki csak ötvenhárom és fél palacsintalant tud megenni éhgyomorra.

GÉZENDZSÚZ   Persze, amikor még szerettem a palacsintalant!

PUKEDLIBELLA   Mi pedig mennyit aggódtunk!

MÓKÁCSI   El voltam veszve, és kész! Nekem talán nem szabad?

ÖCSEDLI   De miért, Mókácsi, miért?

MÓKÁCSI   Miért? Miért? Miért? Tudod te, hogy mennyi palacsintalant kellett itt sütnöm minden nap? Reggel, délben, este! Meguntam!

MIND   /Megkönnyebbülve/ A Mókácsi is?

MÓKÁCSI   Aztán cseberből vederbe! Mert ennek a kis nyámnyilának napi ötvenhármat… De csakhamar megunta! Szerencsére!

GÉZENDZSÚZ   Ígérem, többet soha! Egy falatot se!

BIMBALAMBÉR   Aztán nem leszel visszaeső a palacsintalanba!

MÓKÁCSI   Nem. Mert nem sütök több palacsintalant! Senkinek!

MAMAMAMAGÁJ   Hallod ezt Papapapagáj! Ezután csak finom kendermagocskát…

KIXI   És csütörtökön?

MÓKÁCSI   Csütörtökön, az természetesen más! Mert akkor a Csillagvirág… ugye…

KIXI   Éljen a Mókácsi.

MÓKÁCSI   Nem fogok sütni palacsintalant! Kötni fogok! Gyere kicsi Gézendzsúzom! /Beöltözteti sállal egybe kötött mamuszba, és sapkával összevarrt kesztyűbe/ Mindenkinek kötök: sálmamuszt és saptyűt!

MIND   Ó, te magasságos divatbutik!

GÉZENDZSÚZ   /Végignéz magán és összeesik/ Óóóó!

MÓKÁCSI   Nana! Összeesett a visszaeső!

FŐLAJOS   /Eddig magába roskadt, most panaszkodik/ Azért ez nem volt szép…ezt meg kell mondani…nem szép a Mókácsitól! Csak így előkerülni betörőstől, szédelgőstől!? Hát hogy legyen így az ember… főfelügyelő!

MÓKÁCSI   Úgy, hogy hordassa el a szemetet! Mert az a dolga a házfelügyelőnek, nem?

KÉTSZERZSÓFIK   Meg az is, hogy megszervezze a házibulit!

JEROMOS   Népünnepélyt a Mókácsi szerencsés kimenetelére!

BENDEGÚZ   Inkább bejövetelére! Te!

ÖCSEDLI   Szóval a visszatérésére!

MAMAMAMAGÁJ   Meg arra, hogy nem eszünk több palacsintalant!

PAPAPAPAGÁJ   Pedig én most úgy megkívántam!

FŐLAJOS   A tűzoltózenekar?

TIRÁJRIDÁJROM   Ojjé! Tirájridájrom főcső és karvezető vagyok! Részemről a szerencse!

HŰBELEMÉR   Hol van a zenekar?

TIRÁJRIDÁJROM   Ojjé, nem jön az minden hopszaszóra! Kis türelem! Felgyújtom a tetőt…riasztósziréna…tűzoltóautó…és itt is a zenekar. Tessék, hölgyem, öné a magasság!

PUKEDLIBELLA   /A zeneszóra – a színpadról kilépve – valahol a közönség felett táncolhat. A többiek csoportot alkotva gyönyörködnek/

MIND   Remek! Csodálatos! Milyen légies! Nagyszerű! Ez aztán a produkció!

BENDEGÚZ   /Félrehúzódik Malvinkával/ Malvinka…nem lehetne…esetleg nekem is…

MALVINKA   Mit, Bendegúz?

BENDEGÚZ   Tudom, hogy…azt mondod majd…azt fogod mondani…pedig én már…

MALVINKA   Ki vele, Bendegúz, bátran!

BENDEGÚZ   Tudom…Hiányzik egy kerekem…

MALVINKA   Na és? Te attól vagy igazán Bendegúz! Olyan, mint egy Bendegúz! Mert kell, hogy mindenki olyan legyen, amilyen, hogy magára hasonlítson!...Látod, Bendegúz, én villamos vagyok. Kicsit bicegő, zötyögő, öregecske – de mégiscsak villamos. Néha már kihagy az áramszedőm, néha elfelejtek egy-egy megállót. Elbámészkodom, be-beugrok ide-oda. Az emberek csak akkor utaznak velem, ha nagyon ráérnek, és csak utazni akarnak. De velem akarnak utazni. És ez jó. Hát én egy ilyen villamos vagyok! A többi meg a nagykörúton szállítja a siető, tolakodó embereket, mert nekik meg az a dolguk. Aztán este, amikor a remízben fáradtan összetalálkozunk, hallgatom a neonfényes élményeiket és a panaszukat, bizony néha irigylem őket. Éjszaka pedig én is a nagykörúti fényekről álmodom. És másnap megint csak a mellékutcák macskakövein döcögök, mert ez a dolgom. Ez az én dolgom.

BENDEGÚZ   Értem, Malvinka! Te ezért vagy villamos! De én miért vagyok ekszkavátor? És főleg miért Bendegúz?

MALVINKA   Mert neked meg ez a dolgod. Ekszkaválni meg Bendegúznak lenni.

BENDEGÚZ   Ekszkaválni? De hogyan?

MALVINKA   Biztosan így, hogy lépegetsz, és közben hiányzik egy kereked.

BENDEGÚZ   Malvinka! Nézd, már nem is hiányzik. Bimbalambértól kaptam. Igazi fogaskerék – lehet, hogy Bimbalambér meg úgy ingaóra, hogy elosztogassa a kerekeit!

MALVINKA   Én tudom, ha te nem ilyen lennél és nem hiányozna egy kereked, akkor nekünk itt a házban rossz lenne. Mert nagyon hiányozna egy ekszkavátor, aki lépeget, ráadásul Bendegúz is, és még egy kereke is hiányzik.

MIND   /Tapsolják a kötéltáncosnő produkcióját/ Csodálatos volt! Nagyszerű! Gratulálunk!

PUKEDLIBELLA   /Meghatottan/ Köszönöm…én…igazán én…nem hittem…vagyis azt hittem, hogy soha…én már soha…és most mégis…Mindenkinek köszönöm…de Fülöpkének…

FÜLÖPKE   /Zavarban/ Ugyan már, Pukedlibella…én semmit…én semmi

PUKEDLIBELLA   …mert ti nem is tudjátok…nem is tudhatjátok…hogy milyen óriási ez a kis kerti törpe itten…

FÜLÖPKE   /Rettenetesen zavarban/ Ugyan…én csak egy vacak…csak gipsz…meg egyáltalán…minek ide a kerti törpe, mikor kert sincs?

HŰBELEMÉR   Tényleg! Az egyetlen fa is kiszáradt!

PUKEDLIBELLA   /Hevesen/ Nem igaz! Nem száradt ki! Mondd meg nekik, Fülöpke…te tudod…csakis te tudod!

FÜLÖPKE   Ne, Libellácska!

PUKEDLIBELLA   De igen! És most már tudja meg mindenki, hogy ha egy ilyen kis vacak és gipsz kerti törpe akarja…akkor még ez a száraz fa is kihajt…kihajtott minden este…és kivirította nekem az álmaimat…igaz, hogy csak hazug álmokat…mert elhittem…el akartam hinni…azt akartam hinni…

FÜLÖPKE   /Kétségbeesetten vigasztalja/ Nem…Libellácska…nem hazugság…eljön…biztosan eljön érted!...én tudom, hogy…

PUKEDLIBELLA   Nem, Fülöpke…Tessék, nem kell a hazug levél /Szétszórja a faleveleket/, nem kell a hazug álom se…és ne is jöjjön…mert én itt maradok…már örökre itt akarok maradni…ahol valójában nem is törpék…és nem is gipszből vannak a kerti dísztörpék!...Értitek? Tele kötéltáncolom nektek az összes ruhaszárító kötelet!

MIND   Éljen Pukedlibella!

FŐLAJOS   /Buzgón/ Azt javaslom…ha már úgysincs kert…nevezzük ki Fülöpkét címzetes fűzfánfütyülőnek!

MIND   Helyes! Úgy van! Éljen!

FÜLÖPKE   Ugyan!... Ez teljesen képtelenség!...Mikor fűzfánk sincs!...Én meg nem is tudok fütyülni!

MALVINKA   Ugyan már, Fülöpke! Ha nekünk fűzfa kellene, akkor azt ültetnénk! Fütyülni meg hoznánk egy ???? füttyös baktert! Nem érted!? Nekünk fűzfánfütyülő kell, és kész! Még pedig olyan fűzfánfütyülő, aki egyébként Fülöpke is, és ráadásul óriási törpe!

FŐLAJOS   Érthető?

TIRÁJRIDÁJROM   Hijja! Akkor hát kezdődhet a tánc, zenebona, a hopszasári!

MÓKÁCSI   Várjunk csak, várjunk! Ne olyan hűbele módra! Mert most jön a következő műsorszám, a Mókácsi magánszáma! Szemet becsukni!…Senki nem les, becsszóra! /Hatalmas tál palacsintalant hoz/

MIND   /Becsukott szemmel szimatolnak, majd örömmel/ Palacsintalan! Éljen! Palacsintalan!

KIXI   Mókácsi! Aranyos, esztelen Mókácsikácsikám! Hát mégis!

MÓKÁCSI   /Szerényen/ Hááát…majdnem csütörtök van…lesz…nem igaz!?

ÖCSEDLI   Most már tényleg kezdődjék a tánc!

MIND   Éljen!

AKTALFONZ   Ácsi! Én, mint a Hihihivatali Főhahahatóság hihihivatalos képviselete - az ünnepség fényét és színvonalát emelendő -, az alábbi megfellebbezhetetlen határozatot terjesztem elő közlendőképpen: Miszerint a Főfőfőhihihivatal határozata szerint ezen lakóházat is sortatarozás alá vesszük és a lakók által közakarattal és közfelkiáltással megszavazott fagylaltszínűre pingáltatjuk! /Diadallal körülnéz a megdöbbenten álló lakókon/ Akkor hát kérem nyilatkozni a szín mikéntjét illetően!

MALVINKA   /Ő tér elsőnek magához/ Sajnos nekem már mennem kell…ugye a menetidő…/El/

MAMAMAGÁJ   Vedd be a gyógyszeredet édes Papapapagájom…és ugye…nekünk ilyenkor le kell pihenni!

PUKEDLIBELLA   Várj, Malvinka! Elnézést, de nekünk most sürgős távoznivalónk van. /El Fülöpkével/

BENDEGÚZ   Elfelejtettem, hogy hova is kell mennem!

BIMBALAMBÉR   Jöjjön, Bendegúz! Majd útközben kitaláljuk!

KÉTSZERZSÓFIK   Pardon! De nekünk is nagyon sürgős villamosoznivalónk van! Ugye, Zsófi /El/

MÓKÁCSI   Azt hiszem, legjobb, ha mind Malvinkával megyünk!Ne gyalogoljunk, nem igaz?

AKTALFONZ   /Semmit nem vesz észre/ Ha már mindenki így egyenhangulag azt akarja, egye fene! – én se bánom: legyen puncs! Haa! Pecsét! /Az aktát a hóna alá vágja, el/

KIXI   /Hosszú csend után/ Azt hiszem…most már egy kicsit sokáig voltam elveszve. Nem gondolod?

ÖCSEDLI   Lehet!...Milyen kár, hogy már nincs meg a törött patkóm!... Neked adnám…Emlékbe…

KIXI   Kár!... Különben meg…úgyis a zsebemben felejteném, és akkor, amikor például a kockás szoknya van rajtam, akkor hát úgyse juthatnál róla az eszembe!

ÖCSEDLI   /Töpreng/ Ez igaz!...Akkor most…

KIXI   Tudod mit? Legyen egy titkunk!

ÖCSEDLI   Egy közös titkunk! Amit csak mi!...

KIXI   Juj, de izgi! Ha elmesélem majd a lányoknak…ja…persze, nem lehet…

ÖCSEDLI   Ez az!...Akkor semmit sem ér, ha el se mondhatjuk!

KIXI   Én úgyse bírnám ki!

ÖCSEDLI   Én se!...Te! Legyen akkor titkos titkunk!

KIXI   Úgy, hogy még mi se tudjuk, hogy mi az!!!

ÖCSEDLI   És akkor nem is tudjuk elmondani!

KIXI   Csak rágondolok így /Becsukja a szemét/ és máris eszembe jut az Öcsedli!

ÖCSEDLI   Meg a ház!...Meg mindenki!

KIXI   /Szomorkásan/ Akkor most…

BENDEGÚZ   /Bedugja a fejét, suttogva/ Elment már?...Öcsedli, el…Jééé! Kimondtam! Hallottad! Eszembe jutott! Ki tudtam mondani, hogy Öcsedli!

KIXI és ÖCSEDLI   /Nem bírják ki/ Van ám egy titkunk!

MIND   /Bedugják a fejüket/ Nekünk is!

KIXI, ÖCSEDLI   De nem mondjuk el!...Még nektek se!...

MIND   Mi se!

MINDENKI   Na? Na? Mit gondoltok? /Bejönnek, a közönségnek mondják/ Ha…befestik is a házat puncsra…a festék alatt…a ház…nem fagylalt! De pszt! Senkinek! Becs szó! Titkos!

 

VÉGE

                                                                                                         

AHOL A SZIVÁRVÁNY ERED

Gyerekdráma három képben.

                                              

 

JÁTSZÓK:   KISKLAPEC

                  TYÓTYA

                  SPINÉ

                  NYANYA

                  MUKSÓ

                  CSÁVÓ

                  BIGE

 

TÖRTÉNIK: ma.

ELSŐ KÉP: KISKLAPEC, TYÓTYA, SPINKÓ, NYANYA

 Egy szálloda mögötti átjáró: szeméttel tele kuka, a másik oldalon rongyokból, átázott, szakadt matracokból összehordott hajléktalan szállás. Valahonnan zongoraszó hallatszik, valaki a Mennyből az angyal-t pötyögteti egy ujjal, hibásan - másfél sor után végleg elakad, a megfelelő hangot keresi egyre hangosabban, mérgesebben, majd két kézzel belecsap a zongorába, és lecsapja a tetőt. Közben szétnyílik a függöny.

 

TYÓTYA Nagyon öreg, beteg, köhécselő, krákogó, morgolódó hajléktalan: nagyon koszos, elhanyagolt ruházatán, megjelenésén látszik, hogy végleg lemondott már az életéről. Most a kukába, félig behajolva kutat.

KISKLAPEC   Piszkos, rongyos ruhájú,kócos kis csavargó. Már az előadás előtt kint lézengett,                 bámészkodott a gyülekező közönség között, majd a sötét nézőtéren beül az egyik széksor szélére. Mikor a függöny szétnyílt, reflektorfényt kap: csúzlival céloz a kukára és lő. A koppanásra röhögve szalad, ugrál fel a színpadra:

                       Beszartál, mi, öreg? Tele lett a gatyád, ugye, Tyótya?

TYÓTYA          Ijedten fel, megtántorodik, nekidől a kukának.

KISKLAPEC     Assziszöd, Tyótya...nem találtalak volna el? Assziszöd? ...Ha akartam volna  

TYÓTYA           De nem akartál...

                       Kapaszkodva tántorog rongyai felé.                                          

KISKLAPEC    Mit csinálsz itt?

TYÓTYA    Bálozok... Nem látod?...Táncolok, Még muzsika is van.

KISKLAPEC    Te azt eszed...amit kukából...?

TYÓTYA    Pincér hozta!...Frakkos!...Ezüst tálcán!

             Újságpapírból bontogatja, kóstolgatja az ételmaradékot. Elhelyezkedik a vackán.

KISKLAPEC   Az!...Ezüst tálcán! ...Szeretnéd, mi?...Te itt laksz?

TYÓTYA   A Kontineltálban... Csak most levegőzni...

KISKLAPEC   De hát itt egy kicsit... ortóra büdös van!

TYÓTYA   Büdös a segged! ...Az a büdös!

               Látja hogy a fiú bámulja,kívánja az ételét, odakínálja neki

                 Na!

KISKLAPEC   Megvesztél? Kukából?

TYÓTYA   Vállat von, az ételt kettőjük közé a földre teszi.

KISKLAPEC   Különben is...most ettem.

TYÓTYA   Mit?

KISKLAPEC    Mit!...Mit!...Mér érdekel az téged? ...Hát olyan...olyan izét!

TYÓTYA   Ja!...Azt én is szeretem! Az ízét!

KISKLAPEC    Mi közöd hozzá!...Amit anyám csinált....Levest!...Levest, meg ...húst is...

TYÓTYA   Húst?

KISKLAPEC   Igenis, hogy húst! Meg mindent....

                 A földre tett ételes csomagot figyeli:

                 Ez...ezt te már nem eszed?

TYÓTYA Megvesztél?...Kukából? Add a kutyának!

KISKLAPEC    Majd én nekiadom... Jó?...Odaviszem neki! ...Jó?

               Örömmel ugrik, szalad csomaggal a színpad szélére, ott mohon tömi a szájába az ételt; kezét és száját a ruhájába törli, a papírt összegyűrve labdaként kirúgja.

TYÓTYA   Megette?

KISKLAPEC Meg!...Csak láttad volna!...Ugy falta az a dög...

               Leül.

TYÓTYA     Mért nem mész haza?

KISKLAPEC Csak!...Azt hiszed, csak neked szabad itt lenni?

TYÓTYA     Majd keresnek.

KISKLAPEC Kicsoda keresne?

TYÓTYA     Hát...az apád.

KISKLAPEC   Hö..hö...! Csak szeretné!....Majd ha kiengedik!

TYÓTYA   Jaaaa?! ...És az anyád?

KISKLAPEC   Most mit faggatsz!...Ott van...ahol van!

                 Mérgesen hanyatt vágódik a rongyokon, majd hirtelen újra felül:

                 És hogyha esik?

TYÓTYA   Mi esne?

KISKLAPEC   Mi esne?...Hát az eső!

TYÓTYA   Az csak víz!

KISKLAPEC   Na ja!...Víz!...Te, Tyótya!...Te láttad múltkor...tegnap, vagy tegnapelőtt...láttad a szivárványt?...Fogadjunk, te azt se tudod, hogy mi az...hogy mibül van?...Fogadjunk!...Na?...Na? Szabad a gazda?

TYÓTYA     A...a szivárvány?

KISKLAPEC    A szivárvány ...az olyan,mint egy nagy...izé...Egy nagy cső!...És a nap avval szívja a vizet...a földről a vizet...Mintha egy szívószálon...

TYÓTYA   Hol hallottad te ezt?...Az iskolában, mi?...De sok marhaságot tanítanak nektek ottan...

KISKLAPEC Hát akkor mi, ha te jobban tudod?...Akkor mondd meg te, nagyokos...!

TYÓTYA   A szivárvány, az...az egy grádics...az egy lépcső...amelyik fölvisz...fölvezet...fölvisz magasra...nagyon magasra...

KISKLAPEC   Meg lefelé...

TYÓTYA   Nem! Az nem kívánkozik le, aki egyszer följut, följuthat azon a gyönyörűséges...

KISKLAPEC Nem is igaz! Mert a lépcső az koszos...meg sáros...meg össze van mindenféle disznósággal firkálva a fal...meg még odaköpködnek, meg okádnak az emberek...

TYÓTYA   Hát tinálatok olyan!...De ez...ott még ahonnan ered a szivárvány, az is gyönyörű, ragyog, csillog-villog...Ott még a föld is tiszta arany kavicsokból van...Ja! Keresd csak meg, valamelyik zsebemben...neked hoztam...mert nekem már nem kell...én hamarosan szedhetek, amennyit csak akarok...

KISKLAPEC   A rongyok közt megtalálta a kavicsokat, nagyon csalódott:

               Hát ez...ezek csak kavicsok!

TYÓTYA   Kavicsok! Persze, hogy kavicsok! ...Most...A sötétben!...De majd meglátod reggel! Világosban! Akkor hogy ragyognak!...Én nem sokára már...

KISKLAPEC És én?

TYÓTYA     Te? Majd akkor jöhetsz, hogyha majd...ha már nagyon sok sár, szemét, piszok ragadt a lábodra, térdedre, a cafrangos, rongyos ruhádra...hogyha már a csontjaid jobban csikorognak mint a kontinentál lépcsőin flangálók fényes lakkcipői,...akkor majd ott lemosnak rólad minden koszt szennyet, rongyos nyomorultságot,...hogy patyolat tisztán léphess a zöld selyem fűre, az aranyló kavicsra, a virágos fák-bokrok közé, ahol mindig szól a muzsika... és elindulhass azon a csodaszép úton, amelyikre a szálloda suhogó selyemszoknyás dámái rá sem léphetnek... amelyiken csak az ilyen kibicsaklott életű rongyosok juthatnak föl magasra... egészen a ...                      

                  Ezt a monológot akadozva, elfulladva, a levegőért kapkodva, köhécselve, egyre halkulva és lassulva mondja a haldokló öreg. Végül értelmetlen motyogás, szuszogás lesz belőle. Az idő, az éjszaka múlását a sötétben távolról hallatszó zene érzékelteti: kicsit hosszabb a dallam, mint a darab elején - aztán a dühös-hangos lezárásra hátul egy ablak kivilágosodik, és az világítja meg a szereplőket. Fokozatosan teljes fény lesz.

 

KISKLAPEC   Eddig szorosan az öreghez simulva aludt, most felriadt, és suttogva beszél az öregnek, az utolsó mondatnál erősen megrázza:

               Tyótya!...Hallod,..Tyótya?.. Nekem hugyozni kell!...Tyótya!....Hol lehet itt...? Kelj föl...Tyótya!

TYÓTYA    Halott: félig ülő helyzetben,- teste és a feje félrebillent, egyik keze a rongyos takarót markolja, húzza rá a fiúra, - másik keze fennakadt a gallérját tépő ingén, arca kíntól torzult,- szája félig nyitva, szeme merev, - haja összekuszált a félrecsúszott sapka alatt. Most a rázásra egész testtel előre bukik nagy koppanással.

KISKLAPEC     Naaa!...Most mit izélsz...Tyótya!...Naaa!...Assziszed hogy ...hogy neked miden szabad! ...Nem hallod?...Tyóóótyaaa!... Te...én...én...én úgy, de úgy ...Most mit szemétkedsz velem?... Pont  énvelem...mindenki...Assziszöd... hogy én...hogy engem…hogy velem...! Assziszöd, hogy...mer én elhittem mindent...azt a sok izét...a szivárványról...meg a...meg a…mittudom én miről...?...Nesze, itt van a rohadt kavicsod is...edd meg...nekem nem kell...Mert ...mert ..én szétverem a fejedet...és úgy beléd rúgok...hogy...! Tyóóóótyaaaa!

                      A meglepett gyerek mind hangosabban ébresztgeti az öreget, kiabál, üti-veri, a kavicsokat messzire hajítja. Végül kétségbeesve felordít, - azután csak áll tehetetlenül, majd a két sarkára ülve lerogy, és csendesen, maga elé motyogja a tört mondatokat - míg zajt nem hall kintről, gyorsan elbújik, betakarózik a kacatok között:                                                        

                    Tyótya...akkor én...én mostmár...mostmár ezután...ezután mindig...így én...mit… Hűűű! A rohadt életbe...!                                                                                            

NYANYA   Fürge, kandi vénasszony: jobb hátul tipegve besiet, óvatosan beletúr a kukába, majd meg torpan a hulla előtt.

SPINÉ      Valamivel fiatalabb, határozott, parancsolgató, már kint elkezdte az egrecírozást, hátul megkerülve a kukát és a hullát - áttörtet a színpadon és a túlsó oldalon kifelé figyelve beszél:

             Nem kukázunk! Nem azért jöttünk a rövidebb úton, hogy még így is elkéssünk.

SPINÉ       Na és? - Mellé akarsz feküdni?

NYANYA   De a járdán!

SPINÉ       Hát kerüld ki! De siess! Biztosan részeg. Tudod milyenek ezek!

NYANYA   Ennek nyitva van a szeme!

SPINÉ       Hát gyönyörködik benned! Nem? Hagyd a fenébe, és gyere már!

NYANYA     Te, Giza! Ez nem lélegzik! ...Ez meghalt!

SPINÉ       Nnnnna, hálistennek! Ez se rúg többet! Úgy látom, mi is mehetünk haza…Vége a misének.

NYANYA   Itt akarod hagyni?

SPINÉ       Neeem! A hátamra veszem, és hazacipelem! És eldugjuk a rekamében! Mi?

NYANYA   Nem kellene telefonálni?

SPINÉ       Kinek? Majd jön valaki és megtalálja:

NYANYA   A mentőknek?

SPINÉ       Azok beteget szállítanak, nem hullát.

NYANYA   Akkor a tűzoltóknak!

SPINÉ       Talán elhamvasztani is te akarod?

NYANYA   De bejelenteni csak...

SPINÉ       Csak nem a mi telefonunkról! Még lenyomoznák! Aztán kihallgatás! Jegyzőkönyv! Tárgyalás! Hisz te találtad meg!...Még azt is rád fogatják, hogy te csináltál valamit vele. Hogy megölted!

NYANYA     Éééén?...De hát te láttad...

SPINÉ       Én nem láttam semmit!...Én nem hallottam semmit!... Én semmiről sem tudok semmit. Engem csak ne keverj bele semmibe!

NYANYA   Akkor hát...

SPINÉ       Akkor hát telefonfülkéből, név nélkül,...gyorsan elhadarod, hogy halott hulla a szálloda mögött, és gyorsan lecsapod a kagylót!..Értve?...Mehetünk.

NYANYA   Azért…egy ilyen részeges csavargónak is...egy...egy Miatyánk…vagy egy ének...csak megjárna?...Vagy nem?...

SPINÉ      Majd dalolsz neki otthon, amennyit csak akarsz!...Még táncolhatsz is! Gyerünk!

KISKLAPEC Miután a nők elmentek, a rongyokból óvatosan kidugja a fejét, majd Tyótya elé áll: szörnyű zavarban szortyogva, gondolkodva keresi a szöveget, de orrát gyakran a kabátujjába törölve, a bepisiléstől szorongva elszántan kezdi a szertartást:

             Hülyék!...Tisztára hülyék!... Ugye, Tyótya?...Mondd meg nekik te is...ennek a vén nyanyának...meg a másik spinének...még ők akarnak dalolni nekünk...Ez a vén szatyor spiné...meg a mégvénebb nyanya...hát csak daloljanak maguknak...otthon...nekünk nem kell... mert mi is tudunk, ugye, Tyótya...?!....Nnnna, akkor… izé…én...most én…figyusz. Izé... Miatyánkisten...isten...meg a…Szűzmárija...na...-rija. Ámen!...Akkor most...juj,csak be ne!...Akkor hát! Mennyből a – zangyaj. Lejöttho - zátok...a szentségit...mindjárt behugyozok! Hóasza – kálla. Jégaci - pője - e-e-e-e- a büdös életbe!...Ennek is te vagy az oka! Én mondtam!...Én ugye megmondtam!...De te...te mindig ...énvelem csak mindenki...mindig csak...Jól van...most csak szagoljad…most szagolhatod.... Nnnaaa akkor: Van zsák - jába minden jó. Piro - salma mogyo - ró!

                       Bepisilt. Szétvetett lábán tapogatja a nadrágját, a ruhájába törli, szagolgatja, majd imádkozáshoz próbálja összeérinteni és most már tele tüdőből, a végén zokogva énekel, vele együtt a zongora hang fals vége dübörög. Hirtelen sötét.        

 

***

                                                                                                                                

MÁSODIK KÉP: KISKLSPEC, MUKSÓ

                                                                                                         

MUKSÓ   Újságot olvasva sétál be a zárt függöny elé.

KISKLAPEC Bátortalanul odamegy hozzá, egyik kezét kérőleg nyújtja:

                     Bácsi...tudna-e nekem adni egy kevéske..... Nem-e tudna egy kis...

MUKSÓ   Tekintetétől a fiú megriad, lassan összehajtogatja az újságot.

                 Zsozsót!... Bélást!... Stexet!... Ruppót!... Lét!...Gubát!... Buznyákot!...

KISKLAPEC   Tetszik neki, tréfának véli, ő is rádupláz:

                       Manit!

MUKSÓ       Mert nagyon beteg az anyukád?

KISKLAPEC   Kicsoda?

MUKSÓ       Az a jó édes anyád!!...Meg a kishúgod is beteg! És orvosságot akarsz nekik vinni!

KISKLAPEC   Hááát…éppen vihetek…de…

MUKSÓ       De...kenyér sincs otthon!...És három napja már nem ettetek...Semmit. Hát kenyeret is kell venni! Meg kalácsot! ...Jó puha, foszlós kalácsot! ...Hadd egyen szegény, ...a fogatlan szájával...És ha már úgyis ott vagy, a kenyér mellett van a kolbász, szalonna, a különféle felvágottak...

KISKLAPEC   Hűűűha!

MUKSÓ     És hús!...Husika!

KISKLAPEC   De arra már ennyi...ennyike nem elég!

MUKSÓ   Ott vannak még az édességek!...Amit zsebbe is el lehet dugni…A cukorka, csokoládé...

KISKLAPEC   Pirimogyorós!!!!

MUKSÓ     Hangot vált: az eddigi nyálas - nyájas helyett határozott, kioktatóbb lesz:

                Úgy! ...Pirimogyorós!... Meg a kerek nagy ég az összes csillagokkal!...Mondd csak te kis...

                Megfeledkezve megsimítja a fiú fejét, utána győzi törölgetni a kezét az újsággal.

               ...te kis...csavargó!...Te megláttad itt ezt a...a jóravalónak látszó bácsit, és gondoltad,hogy ezt a balekot én lóvá teszem, és kicsalok tőle midenféle hazugsággal az anyám kínjáról, meg a beteg kishúgról...

KISKLAPEC    Nincs is húgom!

MUKSÓ      Na látod!?...Hát így kell ezt!...Egyenesen!...Hazudozás nélkül!...Bátran ideállni és azt mondani kerek perec beismerni, hogy mindaz, amit összehordtál itt, az mind egy szálig hazugság! Nem?

KISKLAPEC   Ja!

MUKSÓ       Végre!...Ugye hogy nem nehéz?...Őszintén megmondani, hogy ezt és ezt akarok... nem, szeretnék venni...Hisz emberek vagyunk, ugye ...még talán te is...................

KISKLAPEC   Ezt és ezt?

MUKSÓ       Persze! Ezt és ezt...

KISKLAPEC   Akkor majd kapok...

MUKSÓ       Pénzt!...Hát ezért koptattam a számat...ezért pazaroltam az időt, hogy te még mindig... Nem érted! Ha én neked most pénzt adnék, akkor hiába volt minden...ez az egész...Mert te azonnal szaladnál - na nem a boltba, hanem a trafikba, cigarettáért...vagy a játékterembe, autómatázni... vagy mit tudom én, talán még kocsmázni is...Ahelyett, hogy örülnél, hogy megszabadultál minden mocsoktól, hazugságtól,...hogy felnőhettél hozzám, hogy itt állhatsz mellettem...egyformán süt ránk az isten szép napja...együtt szippanthatunk isten jó legéből...Ne...ne is szóljunk semmit, csak tárjuk ki magunkat, hogy szabadon járhasson át bennünket ez az egész izé...Feszítsük neki az életnek a mellünket...becsukott szemmel csak hallgassunk... hallgassunk… hallgassunk!

               És hallgatnak. A gyerek nem bírja, néha ki-kiles a férfira.

KISKLAPEC   Meddig kell még....

                    A muksó ujját a szája elé tartva lepisszegi. A fiú még egy ideig tűri, arcán mindinkább látszik az elégedetlen düh, keze ökölbe szorul, majd kitör, kezeivel és mutatóujjával az "egyezményes jelet" mutatja, majd elfut az elképedt férfi elől. Végül a zenével és a hangos végével kialszik a fény.

                        Kaaapd beee!...Hülye muksó!         

***

HARMADIK KÉP: KISKLAPEC, CSÁVÓ, BIGE                                                                               

Utcai verekedés végét látjuk: a többiek már elmentek, kintről kiabálnak vissza itt rekedt társuknak:

  

FIÚ HANG      Hagyd már, gyere!

KISKLAPEC   A földön térdel, kezével szétmázolja az orra vérét. Szinte vicsorogva ordítja:

                 Nem hallod? Tűnj már innen!

CSÁVÓ     De hát vérzik!

LÁNY HANGJA   Mit törődsz vele?!

FIÚ HANG     Rúgd föl és spuri!

KISKLAPEC   Ha hozzám nyúlsz, én beléd eresztek egy...egy..

CSÁVÓ     Neked akarok segíteni, te hülye!

KISKLAPEC     Nekem te ne segíts,...mert szétlövöm a töködet!

CSÁVÓ     Én meg a fejedet verem szét, ha eltalálsz!

KISKLAPEC    Assziszöd, hogy nem merem,...assziszöd?

CSÁVÓ     Kezével takarva,kapálódzva, ugrálva, forogva védi magát alul fölül

               Te,...hogyha meg mersz lőni,... akkor én,,,

KISKLAPEC     Ugrálj csak, csávókám...csak táncolj...

                 Lő a csúzlival. Mindketten mozdulatlanná merevedve figyelnek. A kinti kiabálásra szalad, bújik a másikhoz, az kitépi a kezéből a csúzlit és eldobja.

FÉRFI HANG    Ki volt az?...Hol az a csirkefogó?...Aha! Te voltál...ti voltatok azok a csibészek... Melyikőtök volt az, aki kővel betörte a kirakatot?Mi? ..Melyik az az elvetemült?...Megálljatok csak!...Ellátom én a bajotokat!...Egy ilyen nagy üveget! ...Majd az apád fizet...fizethet...mert megmutatom én nektek...az apátok keserves mindenségit…Ne fussatok el... mert megjegyeztem magamnak…megismerlek benneteket...

CSÁVÓ   Magához húzva védi a kicsit,

              Bácsi!...Bácsi?...Nem mi voltunk!...Nem is mi voltunk...hanem azok, ni...ott mennek, az a három ott ni...Azok lőtték ki, csúzlival...nem kővel dobták, hanem csúzlival. A tesómat is...nézze csak! - A Kisklapechez, bele is rúg a lábába. - Sírj!...Sírj már, te,marha! Most ordíts! - Látja, hogy sír?...Csupa véres az arca!...Hogy fájhat szegény tesómnak... kisöcsémnek!...Azokat kell ott, ni...

              A színpad másik oldala felé, a távozó társaira mutat. A férfi hangjából halljuk, hogy megkerülve hátul a színpadot, ott üldöz őket. A két gyerek ijedten figyeli.

               Hát, hogy valaki ilyen marha legyen...Most már elegem van...kopj le, de gyorsan!

KISKLAPEC    Elment? …Bevette!...Beszopta!...Azt mondtad neki, hogy én a tesód vagyok! Az öcséd...és ez meg elhitte...Most szétveri azt a bandát...büdösül szétveri...Én meg itt a tesókámmal...hát nem haláli!?

           Nevetve ugrál örömében, ölelgetné a másikat. Az lerázza magáról és indul hátra. 

CSÁVÓ Mondtam már, hogy tűnj el, de gyorsan, csórikám! Unlak!

KISKLAPEC   Ijedten: Hova mész?

CSÁVÓ   Visszafordul és gombolja ki a nadrágját, majd hátra megy pisilni:

               Mit gondolsz?

KISKLAPEC Ja!! Azt nekem is kell!

               Ő is gombolkozna, de nehezen megy, mérgesen rántja szét a sliccét egy gomb leszakad, benyúl a nadrágjába és odaáll a másik mellé. Felnéz rá, majd előrehajolva megnézi, hogy az hogyan csinálja, aztán a magáét is megnézi, és beáll mellé ugyanabban a pózba: kisterpesz, kissé roggyant térd - enyhén ringatózva, - előre nyomott csípő, a szabad kéz a combra téve, és kicsit oldalra, az égbe néző tekintet. Így pisilnek ketten, együtt. Békésen!

              A nagyobb végzett előbb: gombolja, a derekán feljebb húzza a nadrágot és kezébe akad a hátsó zsebben a bizonyítványa, lapozgatja. A kicsi is végzett, jön előre, káromkodva törölgeti a nadrágját:

               Azt a rohadt mindenségit!... Mi az?...Te magaddal hordod a bizit?

CSÁVÓ   Mi közöd hozzá!?...Most mentem érte...A suliba.

KISKLAPEC   Én be se mentem...úgyis tele van fával...Otthagytam nekik. Legyen a télen tüzelőjük! Nem  igaz?....Te…miből?

CSÁVÓ     Mit érdekel az téged?...Matek...föci meg biosz...fizika, kémia...meg még töriből meg magyarból...

KISKLAPEC Egyre jobban húzza össze száját, orrát, szemét a felsorolásra, röhögve:

               Hááát,...nem mondom!...És tesiből...az hányas?                  

CSÁVÓ     Abból hármast kaptam!

KISKLAPEC    Még szép! Tudják már otthon? Az apád...

CSÁVÓ     Nekem az nem az apám!...Tudd meg!...Nem apám nekem!...És csak próbáljon még egyszer  megütni...tudom isten...én...én…belerúgok, hogy...hogy...Szétverem a fejét...Érted?... A fejét verem szét...Engem többet nem pofoz meg...mert...mert engemet többet nem lát! ...Érted?

KISKLAPEC     És az anyád?

CSÁVÓ     Az anyám?! Nem bánom én...csináljon amit akar...én többet oda...haza nem megyek...Az szent!

KISKLAPEC   Akkor? Utánuk mész? Fejével a kinti srácokra int.

CSÁVÓ     Megbolondultál???

KISKLAPEC     És a csaj? Az, öregem, az úgy, de úgy rád van kattanva,...

CSÁVÓ        Állítsd már le magad...ne etess!

KISKLAPEC      Igaz, hogy nem egy ötös találat...baróra lehervadt bige...

CSÁVÓ       Kussolj már...tisztára hülyét kapok tőled!

KISKLAPEC   Most mit szivóskodsz?...Én csak...

CSÁVÓ      Te csak... kis pöcsömöccse!...Te akarsz nekem…

KISKLAPEC Miért? Te azt hiszed, hogy nekem nincs csajom?...Hát igenis, van... és...

CSÁVÓ       Jó! Akkor most, most elhúzol ahhoz a pipec bigéhez arra...én meg erre...

KISKLAPEC     De hát én is arra akarok....

CSÁVÓ       Rendicsek! Akkor én megyek erre!

KISKLAPEC   Hová?

CSÁVÓ       Mit tudom én! Csak már irtó herótom van tőled!

KISKLAPEC    Te, én tudok helyet.

CSÁVÓ       Milyen helyet?

KISKLAPEC    Egy frankón klassz helyet! ...Tudod ott....Te! Láttad a múltkor, mikor az a nagy eső volt, láttad akkor a szivárványt?... Lefogadom, hogy te azt se tudod, hogy miből van!

CSÁVÓ   Epésen: Mert te tudod.

KISKLAPEC    Igenis, tudom! ...A szivárvány olyan... az egy lépcső! Tisztára, mint a szállodában...csak sokkal szebb! Szőnyeggel van letakarva...Na, ahol ez kezdődik, hát ott van az a hely!...Irtóra okés hely!

CSÁVÓ     Honnan szedted ezt a baromira marhaságot?

KISKLAPEC    Úúúúgy? Marhaság?...És az is marhaság, hogy ott irtó gyönyörű minden,... a fű, és fák meg virágok...tulipánok, meg minden!...És a föld nem földből van, hanem tiszta csillogó-villogó aranyból! És a zene is szól mindig!...Ahonnan a szivárvány ered!

CSÁVÓ     Ki mesélte be neked ezeket a képtelen ostobaságokat?

KISKLAPEC Hogy ki?...Hát tudd meg, hogy ismertem én egy...olyan... szóval...volt énnekem egy olyan....izé... egy...egy...egy haver...igen, egy jó, irtó jó haverom...és...és te, az mindent, de mindent tudott az öreg...szóval...a Tyótya! Az mondta... mert már egyszer volt ott...és most újra ott van...Engem is hívott, de akkor...akkor nem akartam, valahogy nem volt kedvem...De azt mondta, akármikor mehetek,...én... mert nem mehet ám oda mindenki...például akik a szállodában laknak. Azok se...csak én...meg ha akarsz, akkor te is...

CSÁVÓ   De én nem...

KISKLAPEC Jaj! Elfelejtettem… hozott nekem onnan a...a Tyótya...Mindjárt megmutatom! Meglátod mindjárt... Éjjel olyan, mint egy közönséges kavics...de nappal, csak úgy csillog-villog! ...Majd ha meglátod...akkor majd elhiszed nekem...Rögtön hozom… csak várj itt...majd meglátod, hogy nem hazudok...De igazán megvárj, istenbizony?

              Szalad hátra a színpadon, de eszébe jut valami, felhúzza térdig a nadrágja szárát, nézi a lábát, térdét, majd a másikét is vizsgálja:

               Te, az úton azért még lehet sár...valahol eshetett is az eső?

CSÁVÓ   Miért?...Mit nézel?

KISKLAPEC Semmi!...Majd elmondom....Csak itt várj nyugodtan...el ne mozdulj innen!..Ja! Ott iskola sincs!... Semmilyen suli! ...Érted?....Mindjárt jövök!

CSÁVÓ   De siess!

               Egy darabig téblábol, majd éppen a bizonyítványából akarja kitépni a lapokat, amikor berohan vissza-visszatekintgetve a lány.

BIGE       Kirívóan, ízléstelen megjelenésű /punk, vagy ???/ fiatal lány,"szövegelése" is megállíthatatlan:

               Jééé! Te azóta itt dekkolsz? És a kisklapec, aki annyit majrézott, mikor a Colos eltaknyolta? Kinyírtad, mi? - De a vaker után? Csak itt szobrozol azóta, csóringerkém? Gőzöd sincs, hogy mit hagytál ki! Apám! Azt a hiriget, ha láttad volna!...Azt hittem, hogy mindjárt magam alá rogyok!...Na, hát az az ábra, hogy én beslisszolok az önkibe mint egy igazi vevő, a Colos mondta, hogy dobjam be magam, nnna! Bénázok az irtóra sok cucc között,...ezt is, azt is leveszem, megtapizom, megszagolom, de semmi szajré, semmi csórás, mindent vissza a helyére...pedig már az eladók, meg mindenki rám gerjedt, engem sasolt...Hát, apám! - És akkor bejöttek a srácok és elkezdtek cuccolni. Gőzöm sincs, hogy mit, mert akkor berohant, mint Zrinyi a lekvárban - becsörtetett az a mandró ...egy sánta ürge, és egyenesen neki a két srácnak, gyapálta, meg kiabálta, hogy te istenátka kölyke...És akkorra már ott volt a teljes bolt...és elszedték attól a két hülyétől minden szajrét...Na! Nekem se kellett több, mikor láttam, hogy mindenki elhúzott. Amit csak tudtam, beraktam, és a balhé alatt elhúztam a csíkot...éppen akkor jöttek a zsernyákok is! A sánta pasi meg csak ordított, mint aki fába szorult, hogy valami izét betörtek...

CSÁVÓ   Kirakatot...

BIGE     Azt, kirakatot betörtek, de az nem lehet, mert én is ott...Honnan tudod?

CSÁVÓ Mit?

BIGE     Hát azt a kirakatot?...Te voltál?...Igazán te?... Hát ez!...Ez ám a piskóta! Te kitörted azt a kirakatot, és arra a görényre...a Colosra uszítottad azt a...Ezt aztán jól megcsináltad! Én sohse bírtam azt a marhát!...Most aztán...Biztos, hogy egy darabig...Akkor jössz?

CSÁVÓ   Hová?
BIGE      Hát a kéróba. A Colosék mostanában úgy se jöhetnek. Majd ott kipakolom ezt is…itt csak szétszóródna...Én bírlak téged,...istenbizony!...Lehet, hogy fű is van...A Colosé, de most már a mienk…Naaa!

                Meg akarja csókolni, de a srác nem engedi.

CSÁVÓ   Hagyjál már!

BIGE       Csúfolódva utánozza:

               Haggyámá...haggyámá...haggyámá!...Baróra komálom azt az első osztályú burádat...Ne parázz már, hanem gyere!...Lehet, hogy fű is van!...Naaa!

               Térdével a fiú lába közé túr.

CSÁVÓ     Naaa!...Megvesztél?

BIGE       Úristen!...A kis ártatlan szűzlány!...Most jössz, vagy nem?

CSÁVÓ     Képzeld, nem.

BIGE       Akkor...fordulj föl!!!

               Dühösen indul, majd megáll a lépcsőn, előkotor a ruhájából egy pálcás nyalókát, kinyújtott nyelvvel, lassan nyalogatja, ingerli a srácot. Mikor az hátat fordít, sértődötten fut le a nézőtérre.

               Lökött a csávó!

CSÁVÓ     Rövid gondolkozás után körülnéz, majd gyorsan a lány után kiált:

               Messzi van?

BIGE       Micsoda?

CSÁVÓ     Hát az a...

BIGE        Te tényleg hülye vagy!...Már voltál ott!...A töltésnél...Na,gyere,...te...!

               A fiút - hátulról a két karját fogva - vezeti, tolja a nézőtéren, áttörtetnek két széksor között

                Nyomulj itt át ...erre közelebb...Tütűűű! Láthatjátok, hogy gyerekkel vagyok! Taposs a tyúkszemére, majd behúzza akkor a tappancsát!

KISKLAPEC   Visszaért a színpadra, nyitott tenyerében ragyognak a kövek /miniégő!?/, riadtan néz körül. Meglátja fiút a nézőtéren, diadalmas mosollyal nyújtja felé a markát, de lassan elkeseredett dühössé válik, amikor látja, hogy hiába tiltakozik kapálódzva a srác, erőszakkal "lesmárolja" a lány. A kövek fénye is kialudt, s egyenként hangos koppanással hullanak a földre. Keze lehanyatlik, a csúzlit rángatja ki a zsebéből, s anélkül, hogy egy pillanatra is levenné a szemét a párról, fél térdre ereszkedve összekotorja az egyik kavicsot, a csúzliba teszi és céloz. Hirtelen a pár eltűnik. Most már felállva a nézőteret pásztázza össze-vissza idegtépő lassúsággal, majd egy ponton megállva reszkető kézzel céloz. Arcán a mindenki által kitaszított, elhagyott ember fájdalma, az egész világgal való szembefordulás dacos haragja torzul hangtalan gyerekes sírásba, szepegésbe, szipogó zokogásba, fokozatosan felerősödik /hangszórók által/ és betölti az egész nézőteret, közben elindul a zene is /mint a darab elején/, s a végére nyikorogva, csigalassúsággal összezáródik a függöny. Pár pillanatig a nézőtéren totál sötét, majd a mennyezeten megjelenő szivárványból teljes fénye lesz.

 

 

VÉGE

Hogy mennyire időtálló kincsünk,   
hogy éltünk és hogyan éltünk,
a jövőnk most már csupán a múltunk,
azt,hogy voltunk is,
eldönti, ha megőrzi majd a nemlétünk.

...ÉS...
az egyszeri kisdiákot felelni szólította a tanár vegytanból:
   -Hogyan lesz a keményítőből cukor?
  -A nyálban lévő ptialin által, és... - feleltem, természetesen kissé bő lére eresztve. De az és-t hangsúlyosan, határozottan, sőt, még a folytatáshoz nekifutandó nagy lélegzetet véve...és fogalmam sem volt róla, hogy mit is mondjak. A szünetben ennyit tudtam elolvasni. És érkezett a mentőöv:
- Köszönöm, látom, hogy tanultál. Majd folytatja...
    És valaki folytatta.
Most nagyon okosnak látszódnék, ha azt mondhatnám, hogy tudom még, mi az a ptialin, egyáltalán van-e, a nyálban van-e, és ott cukrot gyárt a keményítőből, és honnan van neki ehhez ennyi keményítő,... és, és, és...De nem tudom már. Ha egyáltalán tudtam is valaha. Utána nézhetnék, de minek. Engem ebből az egészből csak az ÉS érdekel. Kettő ÉS!
    Az első azt jelöli, hogy valami, ami történt eddig, az véget ért, és kezdődik - vele összefüggésben - valami más, valami új. A második ÉS pedig bezárja, lezárja, befejezi ezt a történés  sort úgy, hogy egyben az előző folyamatosságát, folytatását ígéri. A két ÉS közötti távolság lehet kicsi, vagy bármilyen nagy, a benne lévő tartalom minősége a fontos. Mert az maga az ÉLET. A mi életünk.
    Születésünkkor a bölcsőnkbe kapjuk az első ÉS-t szüleinktől, közeli és távoli elődeinktől, az emberiségtől. És vele együtt évezredek tudását, tapasztalatát, példáját, amit majd nekünk kell őrizni, továbbvinni, és gyarapítani a két ÉS közötti életben. Amíg a halál lezárja a koporsónkat a számonkéréssel, és a továbbfolytatás ígéretével. Vajon lesz, lesznek akik tovább viszik? És lesz mit tovább vinni? És érdemes lesz tovább vinni?
    Ezt kívánnám számonkérni magam, magamtól ebben az írásban. Csak legyen hozzá elég időm, erőm és bátorságom.

...és...

***
AMI A BONCOLÁSI JEGYZŐKÖNYVBŐL KIMARAD

0-0
Önmagam árnyékát
        átlépni nem tudtam,
elhittem, hogy élek,
        pedig csak álmodtam.

Valós szenvedélyes
        volt mindig az álom,
s igazi halál volt
        mindegyik halálom.

De én végig mindent
        játéknak tartottam,
egész életemben
        egykapúra rúgtam,

győztem vagy vesztettem
        null-null lett a játszma,
de a labdám ívelt,
    és a kapufát azt
    mindig eltalálta.

***

 ÉJSZAKA

Kiültem megint az éjszaka partjára.
Gondomat bedobtam. Csobbant, s körhulláma
ringatta - sodorta
a rám  váró - hívó
álomhínár gubancába.
Hiába várok már
a varangy csókjára.

***

 

KÁLVÁRIA

            Valamikor én is Messiásnak születtem          
        nem jámbor, jóságos, de konok, kegyetlen,
türelmetlen és muszájból Krisztusnak,
        ki a megváltásban nem hitt, de mégis terelte
         a tanítványokat az aláaknázott keresztútnak.
           Nem a kereszthalál fájt, csak a feszítsdmegek,

a Golgotát ellepték a celeb kóklerek,

         művércsepp-rátétes reklámpólóban pózolva,
        árulnak műanyag-töviskoszorút mütyürnek,
                       s mire a feltámadást-kongató harangok visszajönnek,
    sör -kolbászillatú valóságsó már a Piét

Ez ám az igazi megváltás a népnek,
           gazdára találnak  a telefonos nyeremények!
                                
                                      Töviskoszorúmat - tyuhaj! -a sarokba vágom,                         

a fejemre tarka csörgősipkát teszek,
              topa bohócként mászom meg a keresztemet!
        Már nem magamat, -a latropkat sajnálom!



         ***

                                                                                  
                                
 MEGBUKTATTÁL

Megbuktattál! A rím botló,

és dadogás csupán a versem,

börtőn csak, mert szűk a szó

elmondani,hogy még bennem

tűzfolyam forr, nem mulandó -

nincs ki táplálja, aki szítsa,

és az sincsen már, aki eloltsa.

De ennél többet ne várj , nem tudok
 írni már felcicomázott  verset,

a cifra szóvirágok mind kifakultak,

elhervadtak,  csak üresen  kongnak,

a zsoltárok  ámen nélkül  elnémultak.

                                 

          ---

ETALON

Akkor tudjuk csak igazán felmérni
valamiről, hogy mekkora érték,
amikor  már csupán  a  hiánya
az egyedüli hiteles  mérték.
                                                
                                            

                  

                                                                -                  
 CSAK
                
                
Elmentél,
itt hagytál,
maradtam,
 maradtál,
csak éppen
nem vagy már.
                                          

 

                                          
                                       KÖSZ! MEGVAGYOK!
                                                                               
                        Barátom!
                        vagy ha nem is az, csak járva-kelve                                
                        találkoztunk  valahol,  és láttad  töprengve
                        dúlt, bamba arcom, s agyam fogaskerekei
                        csikorgását is vélted hallani:
                        "Ki is ez? De nagyon ismerős!"
                        Te  - megelőzve  engem, rám  köszönsz:
                        "Jé, te  vagy?  Szevasz,öregem! Hát hogy vagy?"
                        Én elkapom a mentőövet: "Köszi!  Szevasz!
                        Örülők... Tudod, csak most éppen..."
                        De akkor  már te  messze jársz
                        a  szevasz-hogy vagyok  rengetegében,
                        A  feleletre ott sem  vársz  
                        Én  cserbenhagyottan álldogálok. Azért           
                        egy hátbavágós-majdhívlak még belefért
                        volna. Talán?! - Indulok hát én  is,
                        tengek-lengek a  szevasz-vadonban,
                        ember-hogyvagyokat próbálok  találni,
                        de csak ismerősnek magamra lelek,
                        rámköszönnék, de ugyan minek?
                        a feleletre  nem kell  többet várnunk,
                        hol kérdés nincs, ott nincsen felelet,
                        mert már önmagunktól  is messzire járunk
                        utolérni  pedig nem is akarom.-
                        Ha vagyok? - Hát így vagyok, Barátom!
                        Most!
                        Még!

                                  ***


                                                                TAVASSZAL

                Tavasszal                Tavaszi                  Tavaszi                    Szeretném
                 amikor                    zsongásban           szellővel                   hogy majd a
                virít a                      szédülten                vágyam is                 te gyengéd
                kikerics,                  kutatom,                 útrakél,                     karodba,
                tavaszi                    hova lett                  hajdanvolt                álmodjam
                varázzsal                sok régi                   tavaszban                 át magam
                nyílik a                   gyönyörű                 elvesztett                  egy örök
                szívem is.              tavaszom?                magamért.                tavaszba.

                                      -
                                FORGÁCSOK  

                        Jaj, hogy fogy az idő, s nincs meg még a kód
                        megfejteni az égő csipkebokor üzenetét!
                                    '''
                                                        ~
                    Hinni és elhinni az két külömböző  dolog,
                        de nem mindegy, hogy  melyiknél térdepelsz le!


                            Az életet  csak  abbahagyni lehet,
                            Befejezni  nem.


                      Gyakrabban kellene  meghalnunk,
                        Hogy többször találkozhassunk egymással
                                       mi,élők!


                            Minden külön értesítés helyett:
                            A műtét sikerült,
                            A beteg saját élőjének tekinti  önmagát.

                            A részvétnyilvánítás  mellőzését  kérjük!


                        Beszélhetünk  a  halottainkhoz,
                            de megmondani csak az  élőknek  lehet!               

                                            
                                Eldobott a remény, nem fogad örökbe!
                               A  magam  árvája vagyok


                                   A varangy  a királyfihoz:
                                   Megcsókolhatlak!                    

    

                        Mondják: a szépség önmagában  nem  elég!
                             Jó!  Akkor hát írok is!


2015.10.17

Ez az első bejegyzés, amit automatikusan hoztunk létre. Vázlatban van, így csak a blogod tagjai láthatják. Próbáld meg átszerkeszteni, ha sikerült akár törölheted is és kezdődhet a blogolás.

Kérdéseket és észrevételeidet a support@blog.hu címre tudod elküldeni. Jó blogolást!

A blog.hu csapata