Hogy mennyire időtálló kincsünk,
hogy éltünk és hogyan éltünk,
a jövőnk most már csupán a múltunk,
azt,hogy voltunk is,
eldönti, ha megőrzi majd a nemlétünk.
...ÉS...
az egyszeri kisdiákot felelni szólította a tanár vegytanból:
-Hogyan lesz a keményítőből cukor?
-A nyálban lévő ptialin által, és... - feleltem, természetesen kissé bő lére eresztve. De az és-t hangsúlyosan, határozottan, sőt, még a folytatáshoz nekifutandó nagy lélegzetet véve...és fogalmam sem volt róla, hogy mit is mondjak. A szünetben ennyit tudtam elolvasni. És érkezett a mentőöv:
- Köszönöm, látom, hogy tanultál. Majd folytatja...
És valaki folytatta.
Most nagyon okosnak látszódnék, ha azt mondhatnám, hogy tudom még, mi az a ptialin, egyáltalán van-e, a nyálban van-e, és ott cukrot gyárt a keményítőből, és honnan van neki ehhez ennyi keményítő,... és, és, és...De nem tudom már. Ha egyáltalán tudtam is valaha. Utána nézhetnék, de minek. Engem ebből az egészből csak az ÉS érdekel. Kettő ÉS!
Az első azt jelöli, hogy valami, ami történt eddig, az véget ért, és kezdődik - vele összefüggésben - valami más, valami új. A második ÉS pedig bezárja, lezárja, befejezi ezt a történés sort úgy, hogy egyben az előző folyamatosságát, folytatását ígéri. A két ÉS közötti távolság lehet kicsi, vagy bármilyen nagy, a benne lévő tartalom minősége a fontos. Mert az maga az ÉLET. A mi életünk.
Születésünkkor a bölcsőnkbe kapjuk az első ÉS-t szüleinktől, közeli és távoli elődeinktől, az emberiségtől. És vele együtt évezredek tudását, tapasztalatát, példáját, amit majd nekünk kell őrizni, továbbvinni, és gyarapítani a két ÉS közötti életben. Amíg a halál lezárja a koporsónkat a számonkéréssel, és a továbbfolytatás ígéretével. Vajon lesz, lesznek akik tovább viszik? És lesz mit tovább vinni? És érdemes lesz tovább vinni?
Ezt kívánnám számonkérni magam, magamtól ebben az írásban. Csak legyen hozzá elég időm, erőm és bátorságom.
...és...
***
AMI A BONCOLÁSI JEGYZŐKÖNYVBŐL KIMARAD
0-0
Önmagam árnyékát
átlépni nem tudtam,
elhittem, hogy élek,
pedig csak álmodtam.
Valós szenvedélyes
volt mindig az álom,
s igazi halál volt
mindegyik halálom.
De én végig mindent
játéknak tartottam,
egész életemben
egykapúra rúgtam,
győztem vagy vesztettem
null-null lett a játszma,
de a labdám ívelt,
és a kapufát azt
mindig eltalálta.
***
ÉJSZAKA
Kiültem megint az éjszaka partjára.
Gondomat bedobtam. Csobbant, s körhulláma
ringatta - sodorta
a rám váró - hívó
álomhínár gubancába.
Hiába várok már
a varangy csókjára.
***
KÁLVÁRIA
Valamikor én is Messiásnak születtem
nem jámbor, jóságos, de konok, kegyetlen,
türelmetlen és muszájból Krisztusnak,
ki a megváltásban nem hitt, de mégis terelte
a tanítványokat az aláaknázott keresztútnak.
Nem a kereszthalál fájt, csak a feszítsdmegek,a Golgotát ellepték a celeb kóklerek, művércsepp-rátétes reklámpólóban pózolva,
árulnak műanyag-töviskoszorút mütyürnek,
s mire a feltámadást-kongató harangok visszajönnek,
sör -kolbászillatú valóságsó már a PiétEz ám az igazi megváltás a népnek,
gazdára találnak a telefonos nyeremények!
Töviskoszorúmat - tyuhaj! -a sarokba vágom, a fejemre tarka csörgősipkát teszek,
topa bohócként mászom meg a keresztemet!
Már nem magamat, -a latropkat sajnálom!
***
MEGBUKTATTÁLMegbuktattál! A rím botló,és dadogás csupán a versem,börtőn csak, mert szűk a szóelmondani,hogy még bennemtűzfolyam forr, nem mulandó -nincs ki táplálja, aki szítsa,és az sincsen már, aki eloltsa.De ennél többet ne várj , nem tudok
írni már felcicomázott verset,a cifra szóvirágok mind kifakultak,elhervadtak, csak üresen kongnak,a zsoltárok ámen nélkül elnémultak.
---
ETALON
Akkor tudjuk csak igazán felmérni
valamiről, hogy mekkora érték,
amikor már csupán a hiánya
az egyedüli hiteles mérték.
-
CSAK
Elmentél,
itt hagytál,
maradtam,
maradtál,
csak éppen
nem vagy már.
KÖSZ! MEGVAGYOK!
Barátom!
vagy ha nem is az, csak járva-kelve
találkoztunk valahol, és láttad töprengve
dúlt, bamba arcom, s agyam fogaskerekei
csikorgását is vélted hallani:
"Ki is ez? De nagyon ismerős!"
Te - megelőzve engem, rám köszönsz:
"Jé, te vagy? Szevasz,öregem! Hát hogy vagy?"
Én elkapom a mentőövet: "Köszi! Szevasz!
Örülők... Tudod, csak most éppen..."
De akkor már te messze jársz
a szevasz-hogy vagyok rengetegében,
A feleletre ott sem vársz
Én cserbenhagyottan álldogálok. Azért
egy hátbavágós-majdhívlak még belefért
volna. Talán?! - Indulok hát én is,
tengek-lengek a szevasz-vadonban,
ember-hogyvagyokat próbálok találni,
de csak ismerősnek magamra lelek,
rámköszönnék, de ugyan minek?
a feleletre nem kell többet várnunk,
hol kérdés nincs, ott nincsen felelet,
mert már önmagunktól is messzire járunk
utolérni pedig nem is akarom.-
Ha vagyok? - Hát így vagyok, Barátom!
Most!
Még!
***
TAVASSZAL
Tavasszal Tavaszi Tavaszi Szeretném
amikor zsongásban szellővel hogy majd a
virít a szédülten vágyam is te gyengéd
kikerics, kutatom, útrakél, karodba,
tavaszi hova lett hajdanvolt álmodjam
varázzsal sok régi tavaszban át magam
nyílik a gyönyörű elvesztett egy örök
szívem is. tavaszom? magamért. tavaszba.
-
FORGÁCSOK
Jaj, hogy fogy az idő, s nincs meg még a kód
megfejteni az égő csipkebokor üzenetét!
'''
~
Hinni és elhinni az két külömböző dolog,
de nem mindegy, hogy melyiknél térdepelsz le!
Az életet csak abbahagyni lehet,
Befejezni nem.
Gyakrabban kellene meghalnunk,
Hogy többször találkozhassunk egymással
mi,élők!
Minden külön értesítés helyett:
A műtét sikerült,
A beteg saját élőjének tekinti önmagát.
A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük!
Beszélhetünk a halottainkhoz,
de megmondani csak az élőknek lehet!
Eldobott a remény, nem fogad örökbe!
A magam árvája vagyok
A varangy a királyfihoz:
Megcsókolhatlak!
Mondják: a szépség önmagában nem elég!
Jó! Akkor hát írok is!
2015.10.17
